Nagy-Albánia létrehozásáról álmodik Tirana és Koszovó

Albánok nem csak a hárommilliós Albániában élnek. Sőt: a régiesen „szkipetároknak” hívott

és ha leszámítjuk a különféle diaszpórákat (például a 700 ezres olaszt), hamar kiviláglik, hogy igen meghatározó csoportjaik a környező országokban laknak, méghozzá meglehetősen közel Albánia jelenlegi határaihoz. A Szerbiával bonyolult viszonyt ápoló Koszovó csaknem teljesen albán lakosságú, itt másfél millió honfitársuk él, de a nemrég nevet váltott Észak-Macedóniában is a lakosság egyharmadát alkotja a félmilliónál is több albán.

Együtt egy országot a fél évezredes török hódoltságot követően alig néhány évig alkottak, azt is olasz megszállás alatt, a második világháború éveiben. Nagy-Albánia eszméje – a szerbek mumusaként, az albánok álmaként – időről időre felmerült, de komolysága ritkán lépte át a nyilvánvalóan túlspilázott nyilatkozatok szintjét, amilyeneket itt, Milosević, Băsescu és Slota közé szorulva mi is jó ismerünk.

– aztán nem is olyan régen, idén tavasszal a legfelsőbb politikai körökben is az asztalra került, méghozzá egy, a Balkán újrafelosztásáról szóló nemhivatalos dokumentummal, pontosabban a róla szóló, feltehetőleg álhírrel. Edi Rama albán kormányfő sietett kijelenteni: ő bizony látta a sajtóban terjedő háromoldalas dokumentum eredetijét.

Az úgynevezett non-paper szerinti rendezési terv (Mandiner-infografika).

S most megint felkerült a csizma az asztalra, ezúttal azonban Koszovó és Albánia legfelsőbb politikai vezetői helyezték fel oda. Múlt héten ugyanis Albin Kurti koszovói miniszterelnök azt nyilatkozta:

mire hétfőn Edi Rama albán vezető sietett rávágni, hogy ő is, ugyanakkor hozzátette, ez egy hosszú folyamat lenne, ami túlmutatna az ő kormánya hatáskörén.

Természetesen Szerbia – amely hivatalosan el sem ismeri a tőle elszakadt Koszovót – kiszámítható módon hevesen tiltakozott, Ana Brnabic szerb kormányfő közölte, az efféle nyilatkozatok aláássák a régió stabilitását és biztonságát, és a nemzetközi közösség sem fogadta kitörő lelkesedéssel az efféle ötleteket.

Vajon ilyen körülmények között megvalósulhat az egyesülés? A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint igen is meg nem is. Vagyis: igen, de nem így.

Ördögh Tibor lapunknak azt mondja: a nemzetközi vonzatok igen riasztóak, hiszen sem az Egyesült Államok nem örülne a balkáni határok újrarajzolgatásának, sem a szerbbarát Oroszország, sem a határok sérthetetlenségét mindenkor hangoztató Európai Unió – amelynél a csatlakozási folyamatot vetheti vissza egy hasonló akció.

Egyszóval a referendumosdi inkább a lakosságnak szólt, a koszovói és az albán választópolgároknak egészen pontosan, hiszen

Csak éppen az elit nem. Egyik elit sem – mutat rá a docens. A koszovói elit félti a pozícióit a tiranai „ejtőernyősöktől”, a tiranai pedig nem akasztana tengelyt a nagyhatalmakkal. De még Szerbiával sem, amely egyébként sem valószínű, hogy belátható időn belül elismerné Koszovó önállóságát, még ha voltak is olvadásra utaló jelek három-négy évvel ezelőtt Aleksandar Vučić elnök részéről.

Észak-Macedónia részéről sem várható csatlakozás holmi szent albánegyesítő háborúhoz, noha a lakosság jókora része albán, az észak-macedón politikában sok változás ment végbe, Zoran Zaev hatalomra kerülve felemelték valamelyest az albán kisebbséget, hivatalos nyelve lett az országnak az albán, bevonták a helyi albán politikai elitet a kormányzásba, ezzel pacifikálták – magyarázza Ördögh. S ezt a tiranaiak is elfogadták, sőt, Edi Rama maga is az ottani albán pártok mellett mozgósította a helyi albánságot, és megtartott a három lépés távolságot.

A szerb-albán-észak-macedón kezdeményezés a korábban „mini-Schengen” néven futó ötletének újracsomagolt verziója, most éppen Open Balkan néven.

Az alapelgondolás az volt, hogy az EU négy szabadságát kellene megvalósítani a társult balkáni államok között (áruk, tőke, személyek és áru szabad áramlása). Elsősorban persze ez Szerbiának éri meg, hiszen így tud áruinak és kisebb szomszédaihoz képest komolyabb tőkéjének utat találni. Ugyanakkor a többinek is megéri, elsősorban politikailag: mint Ördögh rámutat, éppen az uniós csatlakozásnál jöhet jó pontként, hogy már valami EU-szerűséget tudtak maguktól működtetni, dacára annak, hogy két-három évtizede halálos ellenségekként vívtak véres háborúkat. Az elképzelés nyáron a határellenőrzés tekintetében valamelyest életbe is lépett (a V4-ek meg üdvözölték),

ami így egy megkerülhetetlen 16-17 milliós közösség lehetne a Balkánon.

Ha az albánoknak sikerül ezen belül megoldani a de facto egyesülést, de a határok felszámolása nélkül, az komoly fegyvertény lenne, s hát részben már ez meg is történt – fogalmaz a docens –, hiszen számos rendszerüket összekapcsolta már Koszovó és Albánia, a tankönyvek, az oktatási rendszer, de számos infrastrukturális és gazdasági fejlesztés is megtörtént, eltörölték a vámokat, szinte már most is egységes nemzetgazdaság. „Tulajdonképpen határmódosítás nélkül jön létre Nagy-Albánia, mindenkinek ez a legelőnyösebb” – mondja Ördögh. Hozzáteszi: „közben a belügyeikben azt csinálnak, amit szeretnének”.

S nagyon úgy fest: ők ezt szeretnék.

Nyitófotó: albán szurkoló az idei Eb-n (Glyn KIRK / AFP)