Balkáni dominók

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Hetek óta lázban tartja a Balkánnal foglalkozó sajtót egy háromoldalas szkennelt dokumentum, amely nem kevesebbre tesz javaslatot, mint a térség határainak teljes újrarajzolására. Non-paper a műfaj neve – egyfajta emlékeztető a tárgyalásról, amelynek fejléce sincs, és esetünkben gazdája se. Egy ilyenről írt április 12-én a bosnyák Politicki nevű, szerbellenes hangvételű hírportál. A névtelen brüsszeli és ljubljanai forrásokra hivatkozó cikk szerint maga Janez Janša szlovén miniszterelnök nyújtotta át az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek ezt a non-papert, amelynek célja „Jugoszlávia felosztásának befejezése”.

Utóbb egy térkép is előkerült: eszerint az elnagyolt etnikai vonalak mentén módosítanák a határokat, vagyis Koszovó felosztásával létrejönne Nagy-Szerbia a jelenlegi anya­-ország mellett Koszovó és Bosznia szerbek lakta részeiből, Nagy-Albánia Koszovó és Észak-Macedónia albánok lakta részeiből, s Horvátország is megkapna egy horvát többségű részt Bosznia-Hercegovinából. Bosznia-Hercegovina maradék – bosnyák – része pedig eldönthetné, akarja-e folytatni integrálódását az EU-ba. A Politicki névtelen forrásai azt is tudni vélték, hogy a koncepció magja Aleksandar Vučić szerb elnök nagyszerb törekvése, az állítólagos non-paper és Janez Janša mellett pedig Orbán Viktor magyar kormányfőt is emlegetik; a cikk még hosszasan sorolja Bosznia potenciális összeesküvő ellenségeit, borús képet festve az ország jövőjéről.

A non-paper hitelességét és főleg a határmódosítási szándékot lényegében minden érintett tagadta: Borut Pahor szlovén államfő cáfolta, hogy boszniai tárgyalásán felmerült volna a kérdés, Aleksandar Vučić sietett kijelenteni, hogy tiszteletben tartja Bosznia-Hercegovina integritását, Janez Janšáék ugyancsak tagadtak. Mivel Ljubljana lesz az unió soros elnöke, gyanús, hogy a kormány lejáratása volt a cél, már csak azért is, mert április 15-én az erősen Janša-ellenes Necenzurirano szlovén portál jelentette meg a szkennelt dokumentumot.

A puskaporos hordó közelmúltja
A Balkánon a nyelvi-etnikai határok éppúgy nem esnek egybe az államhatárokkal, mint a Kárpát-medencében – emlékeztet Németh Ferenc, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója. Utóbbiak ugyanis a régi tagköztársaságok határai, amelyeket a nemzetközi szerződések szentesítettek, figyelmen kívül hagyva a Jugoszlávián belüli, valamint annak felbomlása során és után végbement népmozgásokat.

A Nyugat-Balkánt egybefogó, recsegő-ropogó közép­hatalom, a névleg szövetségi, valójában erősödő szerb dominanciájú, kiújuló etnikai feszültségekkel terhelt Jugoszlávia felbomlása harminc évvel ezelőtt, 1991 júniusában Szlovénia kiválásával kezdődött meg. Ezt megelőzte egy kínos, nem sűrűn emlegetett epizód a két legerősebb tagköztársaság, Szerbia és Horvátország részéről: néhány hónappal korábban Franjo Tuđman horvát és Slobodan Milošević szerb elnök titokban megegyezett Bosznia-Hercegovina felosztásáról. Eszerint etnikai alapon mindenki megkapná a területet, ahol szerbek vagy horvátok élnek, a bosnyákokat meg idővel beolvasztják – innen nézve érthető a mostani bosnyák frusztráció minden erre utaló jel kapcsán.

Az elmérgesedő helyzetben Szlovénia, majd Horvátország is kikiáltotta függetlenségét, az ott élő szerbek meg a Krajinai Szerb Köztársaságot, és kirobbant a délszláv háborúnak nevezett konfliktussorozat. Bosznia-Hercegovinán többek között a véres bosnyák–szerb–horvát polgárháború, Szarajevó három és fél évig tartó ostroma és a srebrenicai mészárlás is mély nyomokat hagyott. A bosnyák háborút 1995-ben a daytoni szerződés zárta le amerikai bábáskodás mellett: ekkor alakult meg a mai furcsa hármas rendszer etnikai alapon elharmadolt parlamenttel, bosnyák–horvát föderációval, a boszniai Szerb Köztársasággal és az utóbbi területét kettéosztó brčkói körzettel.