Óriási az érdeklődés – megnéztük, hogy halad az oltási akcióhét

2021. november 25. 15:00

A Mandiner négy kórház különböző oltópontjain, különböző napokon és napszakokban próbálta feltérképezni, hogy a puszta számokon túl mennyire sikeres az akció, hogyan haladnak a sorok.

2021. november 25. 15:00
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Óriási érdeklődés kíséri országszerte az oltási akcióhetet, a program első három napján 388 ezren vették fel a védőoltást, közülük 48 ezren az első, 319 ezren harmadik oltásért keresték fel az oltópontokat. Az akcióhét lényege, hogy minden nap 7 és este 19 óra között megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás, azaz

regisztráció nélkül is várják az oltásra érkezőket országszerte

akár az első, az elmaradt második, vagy a harmadik oltásra november 22-28. között. A regisztrációt ilyenkor helyben elvégzik, az időpontfoglalás nélküli pácienseket pedig érkezési sorrendben oltják.

A Mandiner négy kórház különböző oltópontjain, különböző napokon és napszakokban próbálta feltérképezni, hogy a puszta számokon túl mennyire sikeres az akció, hogyan haladnak a sorok, ki és miért él a lehetőséggel éppen most. Lássuk, mik a tapasztalatok!

*

Hétfőn fél kilenc és délelőtt tizenegy óra között folyamatosan feltöltődő sor állt a Honvédkórház egyik oltópontján. Ottjártunkkor egyetlen olyan várakozóval sem találkoztunk, aki első oltásra érkezett volna (később a statisztikák megmutatták, ha csekély arányban, de így is többezren voltak).

A várakozók türelmesek, viszonylag gyorsan pörög a sor is,

a kórház minden egyes bejáratán legalább ketten állnak az érkezők segítségére. Némi adminisztráció után halad minden a maga ütemében, a sor hosszához képest gyorsan. „Nekünk már mindhárom oltás megvan, most más miatt jöttünk” – mondja büszkén egy feleségével érkező férfi arra a kérdésünkre, hogy hányadik dózisért érkeztek. A harmadik vakcináért áll sorba egy hosszú hajú férfi, aki mindenáron Modernát szeretne. Meg is kapja, hiszen minden vakcina, még az AstraZeneca is elérhető volt ottjártunkkor.

*

„Ez már semmi” – mutat a sorban állók felé a Semmelweis Egyetem egyik oltópontján dolgozó portás. Mint mondja, napközben „óriási tömeg várakozott”,

volt olyan időszak, amikor másfél-két órán keresztül kellett sorban állni az oltásért,

így a szomszédos oltópontra is átvezényelték a várakozókat. Ugyanide érkezett harmadik oltásra egy fiatal pár négy óra előtt valamivel, ők már negyedóra alatt sorra kerültek, mint mondják, volt is időpontjuk. Még ezt kivárni sem volt ideje annak a fiatalnak, aki szintén a harmadik dózisért jött, de rohant a dolgára, holnap újra próbálkozik.

*

„Úgy van beharangozva, hogy regisztráció nélkül lehet jönni, ehhez képest negyedóra volt a papírmunka, ám maga az oltás nagyon gyorsan megy” – mondja egy idősebb férfi a Heim Pál Kórház Delej utcai oltópontján, ahol délután fél öt magasságában szállingóznak az emberek. Ugyanitt találkozunk azzal a nővel, aki kamaszfiával érkezett. Mint mondja, ő is megkapta már az emlékeztetőt, most a fiának kéri a vakcinát. Ezen az oltóponton végre találkozunk olyanokkal is, akik az első oltásért jöttek. Kérdésünkre csak annyit hajlandóak mondani, nem azért jöttek csak most, mert regisztráció nélkül is lehetséges a védelem megszerzése, hiszen ők is regisztráltak. Az itt dolgozó portástól azt tudjuk meg, hogy reggel hét óra körül vannak itt sokan, de maga az oltás itt is gyorsan megy, mint mondja, ő öt perc alatt megkapta a harmadik adagját pont ma.

*

„Három perc az egész az adminisztrációval együtt, menjenek csak arra egyenesen” – igazít útba egy fiatal, szintén a harmadik oltását kapó férfi a Dél-pesti Centrumkórház egyik oltópontján. Erről mi magunk is meggyőződhetünk, hiszen nagyjából ennyi időt tölt egy fekete kabátos magas, oltásra már kitöltött papírral előttünk érkezett férfi az intézményben.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy amerre jártunk, sokan és viszonylag gyorsan jutottak vakcinához. Az akció sikerességét jelzi az is, hogy például a Semmelweis Egyetemen is bővítették az oltópontok számát. Az akcióhét első napján 4400-an kaptak koronavírus elleni oltást itt, és kedden is csaknem négyezren. Közülük

a többség (80 százalék) harmadik oltásra érkezett,

10-11 százalékuk az első oltásra jött, a többiek a második dózisra.

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. november 28. 09:05
Ilyen hosszú sort a Lenin mauzóleum előtt láttam. Ott nem álltam sorba, mert nem volt társadalmi nyomás, itthon sorba álltam az oltásért. A patikák előtt is divatos a sorban állás. Azt ugyan nem tudom, hogy mi lesz, ha lehűl a levegő, esik az eső, vagy a hó, ami szél nélkül nem az igazi.
brekker
2021. november 25. 23:08
Igaz magyar ember megemészti a rossz vakcinát is, mint a rossz pálinkát.
hentes
2021. november 25. 20:09
Nem az érdeklődés óriási hanem a részvétel. Érdeklődés az az : Csókolom van oltás? Milyen? Részvétel : Jó napot, oltásra jöttem.....
flesh ripper
2021. november 25. 17:49
Hála Istennek, észhez térnek a lassabb honfitársaink is....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!