Gyermekelhelyezés: kinyílt a kapu az édesapák előtt

Véget vethet az apukák ötvenes évek óta történő bebetonozásának – így értékeli lapunknak Kiss Csaba, az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület elnöke a november 9-én elfogadott közös szülői felügyeletről szóló törvényjavaslatot, amit Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtott be még októberben a Parlament elé. Az új rendelkezés január elsején lép hatályba. A jogszabály lényege, hogy lehetővé teszi a közös szülői felügyelet bírói elrendelésének lehetőségét a gyermek érdekében abban az esetben is, ha ezt csak a szülők egyike kéri. 

Nyertes–vesztes-helyzet, avagy a jelenlegi gyakorlat

Azelőtt, hogy részletesen felvázolnánk, pontosan miben és mi módon jelent változást, nézzük meg a jelenlegi gyakorlatot. A házassági bontóperek többségét nők kezdeményezik. Ha a két fél megegyezik a közös szülői felügyeletről, tiszta sor, mert ha valóban nem ellentétes a gyermek érdekeivel, azt rendeli el a bíróság. Ám, ha nem születik egyezség a felek között, a bíróság dönt a szülői felügyeleti jogról, vagyis arról, melyik szülő gyakorolja a gyermek felett a kizárólagos szülői felügyeleti jogot. Ilyen esetben a bíróság szabályozza a kapcsolattartást is: a bevett gyakorlat szerint a különélő szülő kéthetente egy hétvégére, esetleg heti egy hétköznap délutánra viheti el a gyermeket. 

Vagyis az a helyzet áll elő, hogy „a bíróság szerint alkalmasabb szülő nevelheti száz százalékban a gyermeket, az egyezség nélküli ügyek esetében ez a személy 85-90 százalékban az anya” – hangsúlyozza az egyesület elnöke. Szerinte a különélő szülő jelenleg ki van szolgáltatva nemcsak a gyermeket gondozó szülőnek, de a bíróságoknak is. Utóbbi kapcsán Kiss szigorúan fogalmaz: úgy véli, az ítélőszék nem törődik sem a gyermek érdekeivel, sem a szülői jogokkal. Azzal pedig, hogy a bíróságok a 60-70 éves túlhaladott bírói gyakorlatot (hétvégi apuka) követik, egyenesen „szociális halálra ítélik” a gyermek és a különélő szülő kapcsolatát – hangsúlyozza.

Fotó: Shutterstock

Hasonló véleményt fogalmaz meg lapunknak Tomasovszki László klinikai felnőtt- és gyermekpszichológus, igazságügyi szakértő, aki szerint a gyermekelhelyezés több évtizedes bírói gyakorlata a klasszikus játékelméletnek megfelelő „win-lose” vagyis „nyertes-vesztes” szituációra van berendezkedve. Hiszen az egyik fél úgymond megnyeri a gyermek elhelyezését, amivel párhuzamosan a másik elveszíti.

ugyanis mindkét szülőfélnek ugyanolyan joga és kötelessége a gyermek nevelése és gondozása, és ugyanúgy a gyermeknek is joga van mindkét szülőhöz, függetlenül attól, hogy a szülők úgy döntenek, hogy a jövőben nem kívánnak együtt élni. 

Ezen a gyakorlaton kíván valamelyest változtatni a törvénymódosítás, ami a szakértők reményei szerint véget vet a futószalagon gyártott sablon-ítéletek korának. Kiss Csaba szerint a jogalkotó 60-70 éves lemaradást próbál pótolni, amit az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület teljes mértékben támogat. 

Régóta meglévő társadalmi igényekre reflektál

Abszolút pozitívnak értékeli a jogszabályi módosítást Kölcsényi Soma családjoggal foglalkozó ügyvéd is, mint rámutat: régóta meglévő társadalmi igényekre reflektál. A gyermekek mindenek felett álló – nemzetközi egyezményekben is rögzített – érdeke kell, hogy meghatározza a bíróságok döntését – mondja. Ehhez adhat újabb eszközt a bíróságok kezébe a mostani módosítás, ami három pontban hoz változást.

Mint rámutat: a jogszabály továbbra is a szülők megállapodására helyezi fontossági sorrendben a hangsúlyt, ezért ahogy eddig, úgy ezután is a szülők egyezsége lesz a döntő a szülői tevékenységük rendezésekor. A bírói gyakorlat eddig is lehetővé tette, hogy az édesanya és az édesapa azonos időtartamban gyakorolja a szülői jogokat és kötelezettségeket, amennyiben ebben állapodtak meg. Ám eddig nem volt nevesítve a váltott gondoskodás jogintézménye, most ezt a bírói gyakorlatot emeli be a jogalkotó a Polgári Törvénykönyvbe a módosítással.

A második, amiben újat hoz a jogszabály, az az, hogy amennyiben a szülők nem tudnak megállapodni, a bíróság az egyik szülő kérésére is dönthet a szülői felügyelet közös gyakorlásáról, amennyiben az a gyermek érdekében áll.

– hangsúlyozza Kölcsényi Soma ügyvéd, hozzátéve, ez nem jelenti azt, hogy így is fog dönteni, de a jogalkotó megadja a mérlegelés lehetőségét az ügyben eljáró bírónak. A döntés során a bíróságnak mérlegelnie kell, hogy a gyermek testi-, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben. „A bíróság a gyermek érdekét széles bizonyítás során eddig is meg tudta állapítani, ezután sincs ebben változás” – emeli ki a szakértő. Korábban a bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy egyes részjogosítványokon felül is megossza a szülők közötti jogokat, ezzel a lehetőséggel tehát kiegészült a bíróság lehetőségeinek tárháza.

A harmadik fontos pont, hogy a közös felügyelet elrendelése nem jelenti azt, hogy a feleknek automatikusan váltott gondoskodásban (fele-fele időtartamban) kellene gyakorolniuk a szülői jogokat és kötelezettségeket. A jogszabály arra is lehetőséget ad a közös szülői felügyelet fenntartásával, hogy a két fél különböző időtartamban nevelje a közös gyermeket. Ez esetben a bíróság a kapcsolattartást is szabályozása a szülők megállapodása szerint.

Váltott gondoskodás esetén nem kell gyerektartást sem fizetni?

A jogszabály ezt is félreérthetetlenül szabályozza, rögzítve, hogy „az, hogy a szülők a gyermekről ugyanannyi ideig gondoskodnak, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bíróság – a szülők eltérő vagyoni- és jövedelmi viszonyaira, illetve életkörülményeire figyelemmel –, szükség esetén az egyik szülő részéről tartásdíj fizetési kötelezettséget állapítson meg”. Ez a passzus Kölcsényi szerint a Ptk. családjogi könyvének egyik fontos alapelvét: a gyengébb fél védelmét viszi tovább azzal, hogy kifejezetten rendelkezik a tartás elrendelhetőségéről is még váltott gondoskodás esetén is.

mert azt kell mondjam, ilyen esetek is voltak szép számmal a múltban”

– hangsúlyozza. Mint kiemeli, amennyiben az egyik szülő jövedelme lényegesen meghaladja a másik szülőjét, akkor az a szülő, akinek a jövedelme annyival magasabb, igenis fizessen tartásdíjat, nem a másik szülőre, hanem arra tekintettel, hogy a gyermek akkor sem szenvedhessen hiányt, amikor az alacsonyabb jövedelmű szülőnél van éppen. Szerinte az a fajta álláspont, hogy „csak azért, mert annyit vagyok vele, mint a másik, nem kell fizetnem, meglehetősen érzéketlen álláspont, hiszen matematikát igyekszik csinálni a gyerekből”. 

Gyökértelenség-stabilitás

A váltott nevelés kapcsán a leggyakoribb ellenérv, hogy a gyermekben nem tud kialakulni a stabilitás, ami kulcsfontosságú a fejlődése szempontjából. Ezt a meglátást az új világ kihívásaihoz, helyzeteihez, feladataihoz abszolút nem illeszkedő, meglehetősen idejétmúlt szemléletnek nevezi Tomasovszki László klinikai felnőtt- és gyermekpszichológus. Mint kifejti: az emberiség mára teljesen mobilissá vált, nemcsak országon belül, de kívül is költözünk, ez a stabilitás iránti igény felül kell, hogy íródjon, és újra kell, hogy értékelődjön. Emellett a gyermekek esetében

utóbbi sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Hozzáteszi, hogy Hollandiában egyébként bevett forma az úgynevezett fészekmodell, ami azt jelenti, hogy a gyermek van stabil helyen, a szülők pedig meghatározott időnként váltják egymást: vagyis ők költöznek be és ki a gyermek számára fenntartott lakásba. Persze ehhez három, de minimum két lakásra volna szükség, így, bár ez a modell a szakértők többsége szerint működőképes, és figyelembe veszi a gyermek stabilitás iránti alapvető igényét, gazdaságilag sokak számára megvalósíthatatlan. 

Fotó: Soloviova Liudmyla/Shutterstock

Mit mutatnak a kutatások?

Az első kutatások a skandináv országokban – ahol évtizedek óta preferálják az osztott elhelyezést – indultak el. Ezek közül példaként említi Tomasovszki László azt a svéd utánkövetéses vizsgálatot, aminek során több tízezer gyermeket vizsgáltak öt éven keresztül. A gyerekek között voltak, akik hagyományos családban nevelkedtek, voltak, akiknek a szülei elváltak, és a szokványos kapcsolattartással működtek, és voltak, akik váltott elhelyezésben nevelkedtek. A vizsgálat azt mutatta, hogy azoknak a gyerekeknek volt a legjobb a pszichés állapota, akik teljes családban növekedtek, őket követték az osztott elhelyezésű gyermekek, míg náluk kevésbé jó mentális állapottal bírtak a válás után hagyományos elhelyezésben nevelkedők. „Ezzel felfedezték a kanálban a mélyedést” – mondja Tomasovszki László, utalva arra, hogy a kutatás nem meglepő, de mint hozzáteszi, „legalább van egy nagylétszámú, utánkövetéses vizsgálat, ami bebizonyította, amit eddig is tudtunk”. 

mert ahány gyermek és család, annyi személyiség, annyi igény, és annyi élethelyzet. A módosítás nem is ezt szeretné elérni, de azt igen, hogy ha az igény felmerül valamelyik félben, a bírónak lehetősége legyen mérlegelni. Nem lehet figyelem nélkül hagyni a gyermek életkorát sem, mert természetesen más vonatkozik egy pár hónapos, vagy egy-két éves gyermekre, mint mondjuk egy 14 évesre.

Az előbbiek esetében Vekerdy Tamás például nemcsak, hogy helytelenítette, de egyenesen ellenezte az „egy hét anyánál, egy hét apánál” megoldást. Szerinte a még nem beszélő és nem szobatiszta kisgyereknek lehetőség szerint egyetlen stabil helyre és személyre van szüksége, amelyik és aki nem váltakozik, és ez az esetek többségében általában – ha a gyerek érzelmi igényeit és szükségleteit nézzük – az anya. A szakértők abban viszont egyetértenek, hogy minden családnak a nekik legjobb megoldást kell megtalálni, megteremtve a gyerek számára az érzelmi biztonságot. 

Nőjogi szervezetek: újabb eszköz a bántalmazók kezébe

Alig jelent meg a javaslatterv, egyes nőjogi szervezetek nagy elánnal tiltakozni is kezdtek ellene. A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közös közleményt adott ki, melyben leszögezik: az igazságügyi miniszter javaslata „nem pusztán nem védi meg a családon belüli erőszak  áldozatait, hanem éppen ellenkezőleg: újabb eszközt ad a bántalmazók kezébe arra, hogy a szétválást követően is fenntartsák a bántalmazást, hatalmat tudjanak gyakorolni volt partnerük felett a közös gyerek(ek)en keresztül, és a nem bántalmazó szülő és gyermekei hétköznapi életvitelét ellehetetlenítsék”.

– szögezi le Kiss Csaba, az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület elnöke. Mint rámutat, alighanem félreértésről van szó az említett szervezetek részéről, mert „a törvénytervezet nem a gyermekeket bántalmazóknak adna több jogot, hanem a gyermek-szülő kapcsolatot igyekszik visszaemelni arra a helyre, ahol mindig is lennie kellett volna a jogban: egy szintre emelni az apa-gyermek kapcsolatot, az anya-gyermek kapcsolattal”. Megemlíti, hogy tavaly 15 600 házasság végződött válással a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, míg a távoltartással végződő családon belüli erőszakos esetek száma 2-300 eset. Az arány valamelyest sántít ugyan, és nem veszi figyelembe a magas látenciát, vagyis azt, hogy sok eset rejtve marad, de valamelyest mégis érzékeltetik ezek a számok a valóságot. Mint mondja, a megszavazott javaslat nem a kapcsolati erőszaknak kedvez, hanem jogot ad végre a gyermekeknek és az eddig kifosztott családoknak.

Akadályoztatás esetén szankciókat!

Fontos az is Kiss szerint, hogy az ilyen kapcsolati erőszakot hordozó családi esetek a válások számának elenyésző töredékét képezik. „A házasságon belüli érzelmi, akár fizikai erőszak ugyanilyen arányban létezik, amelynek kárvallottjai nemcsak az édesanyák, de a férjek és az édesapák is”. Emellett kiemeli, hogy a válást követően számos ügy megszüntethető a provokatív és szülői ellennevelést folytató „gondozó szülő” hatalmi helyzetének megszüntetésével. Aki a gyermek egészséges nevelésében nem akar együttműködni a békés együttműködő szülőtársával, az a nevelési helyzet elvesztésével nézzen szembe. 

Hasonló véleményen van Tomasovszki László is, aki azzal egészíti ki Kiss álláspontját, hogy amennyiben az eddigi gyakorlattal szemben létrejön az a gyakorlat, hogy egyenjogúan, ugyanannyi időben, pontosan szabályozottan nevelheti anya-apa a közös gyermeküket, akkor nincs, ami indokolná a konfliktust és az agressziót. Mint mondja, jellemzően a problémák abból fakadnak, amikor a gyermekkel együttélő szülő akadályozza a gyermek kapcsolattartást a különélő szülővel. Ezeket a konfliktuslehetőségeket a kapcsolattartás pontosan szabályozásával, ellenőrzésével, és amennyiben az egyik fél akadályozza a másikat szankcionálásával minimalizálni lehet. 

Ám ahhoz, hogy ez gördülékenyen működjön, elengedhetetlen egy gyorsabb reagálású védőrendszer a pszichológus szerint. Jelenleg sajnos hónapok is eltelhetnek, amíg a hivatalok reagálnak egy bejelentett, huzamosabb idő óta fennálló kapcsolattartás akadályozására. Még több idő, amíg az intézmények meghozzák azokat a szankciókat, amivel kikényszeríthető az egyértelmű bírói ítéletbe foglalt kapcsolattartás megvalósulása. Mint mondja, tőlünk nyugatabbra bevett gyakorlat, hogyha az egyik szülőfél megfelelő indoklás és valós ok nélkül, huzamosabb időn keresztül visszatérően megakadályozza a kapcsolattartást akár passzív, akár aktív módon, önmagában megkérdőjelezi a nevelésre való alkalmasságát.

Probléma Tomasovszki László szerint az is, hogy mihelyst felmerül a családon belüli bántalmazás ügye, az emberek többségében a bántalmazó, alkoholista apuka sztereotipizált képe rajzolódik ki, amiben bizonyos esetekben nyilván van is igazság. Ám szerinte probléma, hogy arról egyetlen szó sem esik a médiában, hogy nagyon sok olyan súlyos bűncselekménytípus létezik, amiben messze élenjárnak a nők, ilyen például a csecsemőgyilkosság. Az érem másik oldala, hogy a javaslattervben a bántalmazás eszközét látó nőjogi szervezetek egyfajta rendszerabúzust hajtanak végre azzal, hogy bekorlátozzák a különélő, tipikusan apukának a jogait olyan indokok alapján, amik irreálisak és irracionálisak is. Erről pedig a szakértő szerint szintén nem esik egyetlen szó sem.

A gyereket úgy kezelik, mintha a szülő tulajdona lenne

A nőjogi kritikák egyéb szakmai – jelen esetben pszichológiai – szempontokat is felvetnek. Tomasovszki László pszichológus szerint

Mint rámutat, sajnos sokszor lehet látni, hogy a gyereket úgy kezelik, mintha az anya tulajdona, sőt testének része lenne. Ez pedig bizonyos én és testhatárbeli problematikát is felvet a pszichológus szerint, ami súrolja, sőt adott esetben ki is merítheti a súlyos személyiségzavar kritériumait. „A gyermek sem az anyának, sem az apának nem tulajdona, hanem egy különálló individuum, akinek jogai és bizonyos korlátok között autonómiája is van” – emeli ki. 

A javaslat kritikája

Azzal együtt, hogy támogatja a javaslattervet, Kiss kritikát is megfogalmaz. Szerinte az lenne a legjobb, ha alapértelmezett lenne, hogy a két – nevelésre érzelmileg, értelmileg, anyagilag alkalmas – szülőfélnek ugyanannyi joga van a gyermekéhez, és a gyermeknek is a szüleihez. Ezért úgy véli, nem a legmegfelelőbb a bírók kezébe adni a mérlegelés lehetőségét, hiszen szerinte a „bírók túlterheltek, sok esetben érdektelenek, csak az vezérli őket, hogy lezárják az ügyet”. Ezen változtathat szerinte az új jogszabály, ugyanis „már nincs elhelyezési kényszer, megszűnhet a jobb szülő-rosszabb szülő vita”.

szerinte, véleménye szerint „a gyámhatóságok alkalmatlanok”, a családvédelmi szolgálatok pedig „hatósági jogkör nélküliek”. Az egyesület a joggyakorlat változásának és a családi együttműködés kialakításának elősegítésére szülői irodák létrehozását javasolja. Ezekben az intézményekben szakképzett, elfogulatlan pszichológusok, gyermekjogi szakemberek végeznék a munkájukat, közvetlen kapcsolatban az ügyekkel eljáró bíróságokkal. Az ő feladatuk lenne a dominanciára törekvő szülőfél játszmázásának kiszűrése. 

Brutális rombolás a személyiségfejlődésben

Elszomorító, hogy a gyermekeket szó szerint „járulékos kérdésként” kezelik a házassági bontóperek. Az pedig még inkább, hogy – tisztelet a kivételnek – de bizonyos körök abban érdekeltek, hogy az ügy minél hosszabb ideig elhúzódjon. A véget nem érő bírósági eljárások pedig elképesztő pszichés terheket ró a szülőkre, aminek pedig legnagyobb kárvallottja a gyermek.

Minél jobban elhúzódik a válóper, annál nagyobb perköltség vándorol az ügyvédek zsebébe” – mutat rá Tomasovszki. Miközben az egész megosztásos játék brutális, az egész életére kiható rombolást végez gyermek személyiségfejlődésében. Mit fog megtanulni egy gyermek, ha abban nő fel, hogy a szülei, akik modellként funkcionálnak előtte későbbi életére vonatkozóan is, állandó háborúban, csetepatéban vannak egymással? – teszi fel a kérdést a pszichológus. „Semmiképpen nem azt, hogyan lehet a másikkal együttműködni, békében élni, hanem ennek éppen az ellenkezőjét”. A gyermek szülei elvetik a gyermekben ennek a szomorú történetnek a transzgenerációs továbbvitelét, vagyis ezt adja majd tovább a csemete az ő utódjainak, és így tovább.

A pszichológus szerint a válások korábbi gyakorlatának vadhajtásait már most is láthatjuk: a szingli-, és a mamahoteljelenség oroszlánrészben ugyanis ennek köszönhető. Úgy véli, az elhúzódó válások, együttműködni képtelen szülőpárok, a játszmák

aminek hatására nem csoda, ha eldobható, lecserélendő, megunandó tárgyaként kezelik majd az az emberi kapcsolatokat.

Nyitókép: UfaBizPhoto/Shutterstock