Félóránként állnak meg a vonatok az új kertvárosi megállóban

2021. november 22. 14:48

Akadémiaújtelep néven új vasúti megálló lép üzembe december 12-én.

2021. november 22. 14:48
null
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid

„Akadémiaújtelep néven új vasúti megálló lép üzembe december 12-én, az éves menetrendváltáskor a hatvani vonalon, a X. és XVII. kerület határához közel. Egyelőre félóránként fognak itt megállni vonatok, a Gödöllő és a Keleti pályaudvar között járó S80-asok. A megálló a 80a jelű vonalnak a NIF Zrt. beruházásában az elmúlt években zajló rekonstrukciója keretében készült el – ebből is látható, hogy míg számos projekt esetében a tervezési, előkészítési szakaszban vagyunk, több helyszínen (lásd Keleti pu. és Kőbánya felső között, az Összekötő vasúti hídon és például itt is) kivitelezés zajlik és zajlott az elmúlt hónapokban, években. Egy nagy vasúti beruházás átfutási ideje 7-8 év, ezért is kell nagy számban beruházásokat előkészíteni, hogy a következő években fokozni tudjuk a vasútfejlesztést Budapesten és térségében.

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia (https://budapestvasut2040.hu/) az elővárosi vonalak kapacitásának és szolgáltatási szintjének emelése, az ezeket összekötő belső szakaszok megteremtése, fejlesztése, a tarifaközösség, a digitalizáció mellett számos új megállóhely létrehozását is kitűzi, hiszen a vonatok ma még sokszor megállás nélkül mennek el lakóterületek, fontos intézmények vagy éppen a városi közlekedés vonalai mellett, felett.

Akadémiaújtelep vegyes funkciójú megálló lesz, bizonyára ugyanúgy használni fogják a névadó kertvárosi negyed lakói, mint a mellette sorakozó kereskedelmi egységek vevői, de be fog telni a kisebb, csak a környékbeliek számára készült 21 férőhelyes (+ 2 kerekesszékeseknek fenntartott) P+R parkoló is, és lesznek, akik kerékpárról vagy buszról szállnak majd át.

Botorság volna azt hinni, hogy egyetlen, félóránként kiszolgált megálló megoldja Rákosmente teljes közlekedését. A vasút versenyképes, hisz menetrend szerint a vonat egy perccel hamarabb van a Keletiben, mint az oda tartó expresszbuszok az Örs vezér terén. A vasúti megálló mellé helyezett BKK-megállót az alapjáratok és a 202E fogják kiszolgálni. Akik az M2-es vagy M4-es metrót, a Keletitől induló villamost, trolikat, buszokat keresik, egyértelműen jó megoldáshoz jutnak az itteni átszállással a vonatra, és az agglomerációból Kőbánya-Kispestre igyekvőknek is érdemes lesz itt vonatról a 202E-re váltani. A jövőben innen a Déli Körvasút felé is indulnak majd vonatok, új kapcsolatokat nyitva Rákosmentéről Ferencváros és Újbuda, Kelenföld és a dél-budai agglomeráció felé.

A projektben a 80a külső szakasza újult csak meg, ahhoz, hogy érdemben sűrűbb, a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiának megfelelő járatkövetés lehessen a vonalon, újabb vágányok lefektetésére is szükség van. A Keleti pályaudvartól Kőbánya felsőig épülő harmadik vágányról nemrég posztoltam (https://www.facebook.com/vitezydavid/posts/441592550656108), A BFK irányításával pedig már folyik a Kőbánya felső – Rákosliget közötti harmadik vágány létesítésének előkészítése és a többek között Akadémiaújtelep felől is az 1-es villamoshoz kapcsolatot adó új Hungária körúti állomás tervezése, az új Közlekedési Múzeum mellett. Ugyanebben a projektben (https://bfk.hu/.../kobanya-felso-rakos-rakosliget-vasuti.../) a 80a-ból kiágazó, Újszászon keresztül Szolnokig tartó, 120a jelű elővárosi vonal megállóit is fejleszteni fogjuk. Gyömrőig teljes akadálymentesítést, P+R parkolók és kerékpártárolók építését tervezzük, és több új megálló létesítését is vizsgáljuk. Akadémiaújtelephez hasonlóan ugyancsak a X. és a XVII. kerületet szolgálhatja majd Kőbánya-Kertváros, illetve Madárdomb. A fejlesztések után a kelet-pesti térségben és a hozzá csatlakozó agglomerációban lényegesen nagyobb szerepe lehet a mainál a vasútnak, a Stratégia céljainak megfelelően a 80a és a 120a vonalon is a belső szakaszokról és a fontosabb megállókból óránként négy vonattal lehet majd Budapest centruma felé utazni.”

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Naggy
2021. november 23. 08:50
"A kormány megszorító intézkedései és a koronavírus-járvány miatt erősen szorongatott pénzügyi helyzetben lévő fővárosi önkormányzat nem tud több forrást biztosítani a közösségi közlekedésre a már korábban elutalt 108 milliárd forintnál. A BKV november 25-ig, azaz csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyár-bevételből, de azután kiürül a közlekedési kassza. " A kormány a rá eső, a költségvetési törvényben is szereplő 12 milliárd forintot még mindig nem utalta át. (Zárójelben jegyzem meg, hogy rendes országokban a fővárosi közlekedés költségeinek 1/3 részét a közlekedők, 1/3 részét a főváros, 1/3 részét a kormány állja.) A városvezetés a hathatós üzenetküldés érdekében fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén.
Káj-Ármin
2021. november 22. 19:43
Én örülök a hírnek, pont tegnap néztem meg a google-térképet, rajta volt a megálló, de a menetrendben egy vonat sem állt ott meg... Ezek szerint akkor decembertől a Keletiből tíz-tizenkét perc. Érdemes kinézni a keresztúri erdőbe. Köszi!
o.92.06
2021. november 22. 16:48
bárcsak Vitézy lett volna a fidesz polgármester jelöltje és nem a már kivénhedt Tarlós, aki lépten-nyomon hangoztatta, hogy lefossa főpolgi lesz-e ő szívesen marad otthon unokázni. Kellenek a fideszbe is az új arcok, és a homofóbiába tolt gyermekvédelemből is kissé visszább kellene venni. Vitézy egy minden szinten rátermedt figura, szimpatikus, értelmes, nincsenek megmagyarázhatatlan kijelentései és fel tudná virágoztatni budapestet. Égető problémáink: élhetetlen 6-7 kerület, bulituristák visszaszorítása (az épült múzeumokkal lenne is alternatíva), fürdők nyitvatartásának meghosszabbítása, a karigeriszoni károk mérséklése, házirend betartatása a c vitaminokkal és külföldiekkel, gusztustalan városkép az igénytelen lakók miatt, százszínű ablakkeret egy házon és egyéb jó lesz az úgy, úgyis kiadom elég lesz a legolcsóbb legrondább városképcsúfító viselkedés büntetése és megszüntetése, műemlékvédelem semmibe vétele, rongálások visszaszorítása - a városi vonatközlekedés megreformálására égető szükség volt - remélem a többi területhez is kap felhatalmazást Vitézy
Fideszes gentleman
2021. november 22. 16:06
Szuper. Már csak azt kellene valahogy megoldani, hogy a Keletiben befutva a 10-13. vágányra ne kelljen a szerencsétlen utasnak 5-7 percet gyalogolnia a metróig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!