Egy lírai mesemondó

Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.

Az életet, pontosabban azokat a sorsfordító próbákat, amelyekkel időről időre szembesülünk, valóban nem lehet megúszni. A művész kalandozó életmódja éppúgy tele van próbákkal, mint a megállapodott házasemberé, még ha ezeket nem érezzük is egy lapon említhetőknek. Az egyén minden döntésével megteszi tétjeit egy képzeletbeli kártyaasztalnál, és ha rá kerül a sor, fel kell fednie, milyen lapokkal játszik. Hogy ez a felfedés miként történik, leleplezéssel vagy bevallásos alapon, sokszor mindegy is, főleg akkor, ha olyan jó tollú mesélő, többféle karakter megszólaltatásában jártasságot szerző író működik közre, mint Kovács Ákos. A Kossuth-díjas énekes és dalszerző első prózakötete, az Ezt nem lehet megúszni ugyanis igazi sorskatalógus, tele olyan, néha andalító, néha kifejezetten profán emberi történettel, amely közelebb viszi az olvasót a megúszhatatlannak tűnő próbatételek természetrajzához.

Kovács Ákos elbeszélői kvalitásai eddig aligha voltak ismertek a szélesebb nyilvánosság előtt, lírai látásmódjáról jóval biztosabb fogalmunk lehet. Az utóbbi három évtizedben a magyar könnyűzene frontján csiszolta hol személyes, hol látnoki, hol renegát líraiságát, és ez átüt e kötetének nemcsak a századelő világába visszavezető, romantikus történetein, hanem azokon a szövegein is, amelyek a jelenben vagy a közelmúltban játszódnak. Kovács szeret hősei (legyen szó akár egy Vajdaságból származó szobakiadó asszonyról, akár egy, a korfui családi vakációról lázzal hazatérő apáról) bőrébe bújva E/1-ben megszólalni, amivel lehetősége nyílik arra, hogy rendkívüli stílusérzékét is mozgósítva tárjon fel sorsokat, és a nyelven keresztül vizsgálódva beszéljen a véletlenről, a vágyról, a szerelemről vagy a hasogató fejfájásról.

A kötetben több művészalak is megjelenik, így a művészléttel járó, sajátos tapasztalatok, az ihletettség (vagy éppen annak időleges hiánya), az alkotás mint aktus az elbeszélések visszatérő témáiként éppúgy jelen vannak akár egy író, akár egy hegedűművész szerepeltetése révén, mint egy taxisofőr vagy éppen egy Egyesült Államokba települt táncosnő. A közös bennük nem csupán a szócsövükké váló író személye, hanem a közlés elemi vágya, ami olykor megállíthatatlannak tűnő, a helyzethez képest túlságosan is bőbeszédű szövegekben ölt testet. Jó példa erre a Nomen est omen című novella, amely szokatlan fénytörésbe helyezi egy család görögországi utazását, szinte mindvégig az irónia és a tragikomédia eszközeivel operálva. A kötet fülszövege szerint két évtized novellatermését gyűjtötte össze a könyvben a szerző. Akinek volt szerencséje olvasni már a három ciklusba rendezett prózakötetet, és hagyta magát elragadni egy-egy szereplő beszédáradatával vagy éppen valamelyik, akár Krúdy Gyula tollára is kívánkozó ködlovag történetén keresztül, az biztosan abban reménykedik, hogy Kovács Ákos következő prózakötetéig nem kell újabb húsz évet várni. 

Kovács Ákos: Ezt nem lehet megúszni. Novellák, elbeszélések. MCC Press, Budapest, 2021

Címlapkép: Földházi Árpád