Navracsics Tibor a Mandiner Klubesten: Magyar Pétert sokan buzogánynak tekintik a baloldalon
Navracsics Tibor nemcsak Magyar Péterről beszélt, de arról is, miért mosolygott Karácsony Gergely mellett Budapest új villamosainak átadásán.
Az Öt című műsor résztvevői, Ceglédi Zoltán és Hont András is csodálják a belvárosi értelmiség Orwell-regénybe illő irányváltását.
„Kifejezetten szórakoztató azt szemlélni, ahogy a belső kerületek »értelmisége« és »újságírói« várakozási idő nélkül szállnak át a Karácsony-vonatról a vásárhelyi tram-trainre. És nem ám az utolsó kocsiba, szerényen, hogy bocs, hát mi eddig rossz vonalon mentünk, a túrót, nagy garral caplat mind előre, első osztály, kioktatja az utasokat, felkúrja a lábát az ülésre, cöccög a jegykezelőre, és löki félre azt a Puzsér Róbertet, aki kábé egyetlenként hónapokkal ezelőtt elkezdte ezt a kazánt fűteni, és akit pont ők kutyapicsáztak ezért” – írta Facebook posztban Ceglédi zoltán, az ATV Öt című műsorának résztvevője.
Ó, igen, innentől már úgy kell emlékeznünk, hogy ők mindig is Márki-Zay Péterre tettek, nem Karácsonynak kampányoltak, sőt, ők fejtik meg nekünk az »MZP-titkot«.
Élcsapat voltak, és most is azok; sajnos mindig rájuk marad e buta nép kioktatásának fáradságos feladata” – tette hozzá.
A poszthoz többen is hozzászóltak, és egyetértettek a publistával abban, hogy „orwelli regénybe illő a váltás”, egy kommentelő meg is jegyzi Ceglédinek, hogy „azt felejted el, hogy Óceánia mindig is Eurázsiával állt háborúban”.
„Már bocsánat, de a belső kerületek értelmisége, egyben újságírója én vagyok. Márpedig Klauzál tér non coronat, amúgy meg No Pasarét” – írta kommentben Hont András. „De te idézőjel nélkül, szomszéd” – válaszolta Ceglédi az Átlátszó újságírójának.
***
Ez minden, csak nem ellenzékváltás és jobboldaliság – összeomlóban a Márki-Zay-jelenség
A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.
Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP