„A globalista utópia kísérlete zsákutcába visz” – Kosztur András kutató a Mandinernek
2021. szeptember 25. 10:44
„A kultúráért folytatott harc nem feltétlenül arról szól, hogy melyik oldalon van több tehetség, hanem arról, hogy ki állíthatja magáról általában, hogy »A« Kultúrát képviseli.” Az M5-ön futó Kommentár Klub évadnyitó adásához kapcsolódóan a XXI. Század Intézet vezető kutatóját kérdeztük.
Kié most a kultúra Magyarországon? Van egyáltalán értelme ennek a kérdésnek?
A kérdésnek mindenképpen van létjogosultsága, azonban egyáltalán nem mindegy, mit értünk a kultúra fogalma alatt. Ha azt mondjuk: kultúra, a nagy többségnek a művészetek, esetleg a tudományok jutnak eszébe, ezek intézményrendszerével együtt. Valójában azonban a környezetünkben lévő minden eszme és tárgy, sőt, gyakran a természeti képződmények is a kultúra részeit alkotják, amennyiben szimbolikus töltetet kapnak. Ahogy Békés Márton fogalmazott a Kulturális hadviselés című, tavaly megjelent könyvében:
Minden kultúra, és a kultúra minden.”
”
Ha így gondolkodunk, a feltett kérdés is sokkal élesebbé válik, hiszen arról van szó, hogy aki uralja a kultúrát, az ural mindent. Ez persze eddig soha, senkinek nem sikerült százszázalékosan: ellenkultúrák, szubkultúrák mindig is voltak, és az emberiség is kulturális pluriverzumként jelenik meg a történelemben.
Kísérletek, próbálkozások viszont történtek.
Igen, és ilyen például ma a globalizmus, amely egységes arculatot erőltetne a világra, a liberalizmus értékrendjére alapozva, felszámolva a helyi hagyományokat és a tradicionális értékeket. Ezzel pedig vissza is tértünk a kérdés kiindulópontjához, a magyarországi helyzethez, ugyanis ma azt láthatjuk, hogy éles harc zajlik a kultúráért, aminek csak egyik frontvonalát jelentik a napi politikai küzdelmek kereszttüzébe is bekerülő, intézményekért folytatott harcok, és talán
sokkal fontosabb az a küzdelem, amely a „normalitás” fogalmáért folyik.
A globalizmus úgy állítja be magát, mint egyedüli normális, bevett, sőt trendi gondolkodásmódot, amellyel szemben a maradi, avítt és zsákutcába vezető nézetek állnak; ezt az álláspontot képviselik ma a legnépszerűbb popkulturális termékek. A valóság azonban egyre gyakrabban cáfol rá a globalisták önképére, a csillogó, színes – gyakran szivárványszínű – máz lehullik, és kiderül, hogy nem a hagyományos értékek és elképzelések visznek zsákutcába, hanem a globalista utópia kísérlete. Ennek a folyamatnak és persze annak köszönhetően, hogy a jelenlegi magyar kormány nem eltussolni próbálja a globalizmus kudarcát, hanem éppen ellenkezőleg, rávilágít arra, ma Magyarországon a két „harcoló fél” nagyjából egálban van – ami jó eredmény a helyi erők szempontjából, hiszen egy globális gépezettel állunk szemben.
A kultúra megváltoz(tat)ásához – avagy kiegyensúlyozottabbá tételéhez – nyilvánvalóan intézmények létrehozására is szükség van, vagyis a kulturális (át)alakulásnak legalábbis a kezdetén óhatatlanul jelen van a politika. Vajon miféle „ontológiai blackout" kellett ahhoz, hogy a jobboldal hosszú évtizedeken át újra és újra (illetve egyre nagyobb mértékben) feladja a kultúra világában meglévő pozícióit?
A kulturális átalakulások bizonyos szempontból az emberek számára rejtett módon mennek végbe, gyakran rendkívül hosszú idő alatt, vagyis az emberi élet léptékét is meghaladják. Így aztán
a kulturális folyamatokat teljességgel irányítani nem lehet, befolyásolni azonban igen –
és erre nagyon jó példa az elmúlt évtizedekben lejátszódó, általában a hatvannyolcas diáklázadásokkal asszociált átalakulási folyamat. A már említett könyvében Békés Márton – Rudi Dutschke nyomán – az intézményeken át történő „hosszú menetelésről” ír, mint olyan módszerről, melynek révén a kultúra megváltoztatható. A második világháború után a nyugati progresszív, baloldali értelmiség ezt hajtotta végre; végigmenetelt a már kiépített intézményrendszeren és elfoglalta annak stratégiai pontjait. A jobboldal meghátrálásának okai kapcsán talán a második világháború hatására megjelenő megfelelési kényszert lehet említeni, amely
a valódi szélsőségességektől való megszabadulás nevében önmaga alól húzta ki a talajt,
a korszerűvé válás szellemében megfosztva magát saját értékeitől. A légüres teret kitöltötte a progresszió eszméje, a nyugati jobboldal pedig a mellette elhaladó folyamatok közmondásosan kesergő szemlélőjévé vált.
Magyarország „kitüntetett” helyzetben van a demokratikus/nyugati világban a kultúra balra tolódása tekintetében? Vagy nagyjából ugyanazokon a fázisokon megyünk át, mint a többi ország?
A tendenciák alapvetően azonosak, de természetesen eltérő formákban zajlottak le, hiszen a szélsőségesen progresszív eszmékkel szemben, éppen azok erőltetett jellege miatt, a magyar társadalomban egy jelentős elutasítás alakult ki. Ráadásul
a vasfüggöny a maga módján visszafogta, a társadalom nagy része elől elzárta a Nyugaton végül dominánssá vált kulturális irányzatokat.
Ezzel együtt is az irány 2010-ig azonos volt, egyfajta „reformpárti ideológiai kontinuum” (Tőkés Rudolf, G. Fodor Gábor) figyelhető meg az 1989 előtti és utáni politikai-társadalmi elit egy jelentős részénél, amely egyes politikai erőknél máig hat.
Sokan mondják, hogy a (politikai) jobboldal által meghirdetett kultúrharc akár jogos is lehetne, csakhogy – mit van mit tenni – a komoly tehetségek a világnézeti túloldalon vannak. Elég nyilvánvalónak tűnik, hogy erre nem lehet az a megfelelő válasz, hogy a világnézeti baloldalhoz köthető, kimagaslóan tehetséges szerzőket – például Tóth Krisztinát, Esterházy Pétert vagy Peer Krisztiánt – szimplán tehetségtelennek minősítjük. Nem mellesleg a jobboldaliak érzéketlenségével, „primitivitásával" kapcsolatos közkeletű sztereotípiákat is beteljesítve.
A „kultúrharc”, amit talán szerencsésebb a kultúráért folytatott harcnak nevezni, nem feltétlenül arról szól, hogy melyik oldalon van több tehetség, hanem arról, hogy
ki állíthatja magáról általában, hogy A Kultúrát képviseli.
képviseli.
Az említett világnézeti túloldal szereti önmagát ebben a szerepben láttatni, tiszta, független kultúraként jelenítve meg magát, amivel szemben a jobboldali kultúra egy politikailag motivált és éppen ezért kisebb értékű dolog. A kultúráért folytatott harcnak jelenleg talán éppen az az egyik értelme, hogy rámutasson a másik oldal politikai-ideológiai motivációira.
Mik lehetnek Magyarországon a„kultúráért folytatott harc” következő állomásai? Mi jön most?
A kulturális kérdések napirenden vannak, a kormány népszavazási kezdeményezése is egy alapvető kulturális kérdésről szól. Így a kultúráért folytatott harc sem enyhülni, hanem inkább élesedni fog az elkövetkező időszakban.
Nyitókép: A London Pride melegfelvonulás résztvevői a brit fővárosban 2019. július 6-án. MTI/EPA/Hollie Adams
Mi lesz most Gyurcsány örökségével? Milyen esélyei vannak a jelenlegi politikai helyzetben Dobrevnek? Mit tud minderre lépni Magyar Péter? Erre kerestük a választ szakértőkkel összeállításunkban.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 35 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. szeptember 26. 09:02
A trend aggasztó. Talán az időseknek mégis jó. Ez sohasem nézett ki nagyon jól, de ami most kezd kibontakozni, az minden eddigit alulmúl.
Különösen Ukrajna fáj és hogy a V4 inkább V2. A V4 egy nagy remény volt.
A cseheknek, szlovákoknak nincs erős veszélyérzetük, ill. a szlovákoknál a magyar "veszély" gondolom, még mindig felülírja a józan megfontolásokat.
A digitalizáció elterjedése, a gazdaságok egymásra utaltsága, de még a Földet átszelö turizmus divatja miatt is, éppenhogy a globalizáció elutasitása, a legnagyobb utópia.
De persze a globalizáció is az, amit csinálnak belöle és nem igazán meglepö, hogy az is az érdekek egymásnak feszülését tükrözi...
Sajnos a technológiai fejlődéssel Földünk jelentősen "összezsugorodott". Ennek következtében a globális irányítás szükségszerű lenne, azonban sem a társadalmak fejlődése, sem az egyes emberek gondolkodásmódjának fejlődése nem tartott lépést a technológiai fejlődéssel.
A globális irányítás felé vezető helyes, a döntő többség számára elfogadható, és békésen járható út pedig még kitalálva sincs, holott nagy szükség lenne rá.
Ti még mindig a Hruscsov-i mantrát nyomatjátok, hogy "mi szovjetek fogjuk eltemetni a nyugatot", miközben Oroszország a szemünk láttára esik szét:
Pár hónapja : Hét diák, egy tanárnő és egy másik iskolai alkalmazott halt meg egy iskolai lövöldözésben az oroszországi Tatárföld fővárosában Kazanyban
A héten : Öt embert megölt és hatot megsebesített egy fegyveres a Permi Állami Egyetemen – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).