A konzervatívok pont hogy nem a hülyék pártja, hanem az alázatosaké – Russell Kirk könyvéről

A hülyék pártja – így jellemezte a konzervatívokat John Stuart Mill, a 19. századi liberális filozófus-közgazdász. Ehhez képest a 20. századi Russell Kirk tekintélyes vastagságú disszertációt írt az angolszász konzervatív gondolkodás történetéről, amely aztán The Conservative Mind címmel 1953-ban könyvben is megjelent, megalapozva a szerző hír­nevét és anyagi biztonságát. 

Azóta számos bővítést és új kiadást megért a munka. Most először magyarul is megjelent az Alapjogokért Központ gondozásában, Lengyel Balikó Péter és Pogrányi Lovas Miklós fordításában. Persze magyarul már számos konzervativizmuskötet rendelkezésünkre áll: ott van Egedy Gergely brit, illetve amerikai konzervativizmusról írt két könyve, Békés Márton neokonzervativizmusról szóló munkája, Molnár Attila Károly Edmund Burke-kötete, Megadja Gábor 20. századi reakciós szabadságpár­tiakról szóló műve, és Roger Scrutontól is legalább három könyv olvasható magyarul a témában. Amikor azonban Kirk megírta A konzervatív eszmét, még nem volt ilyen bőség, és lényegében szellemi értelemben ő indította el a múlt század második felének konzervatív reneszánszát az Egyesült Államokban. Emellett talán az övé a legátfogóbb – és legvastagabb – munka. 

Russell Kirk nem volt neokon, sőt nem szerette a neokonokat. Ő tradicionalista konzervatív volt, egyébként meg katolikus vallású. Megpróbálta meghatározni, mi a konzervatív minimum, amiben széles e világ minden konzervatívjai hisznek, de a lista az évtizedek alatt nőtt, és soha nem fedett le mindenkit, akit valamiképp konzervatívnak tartunk. Minden­esetre szerinte a konzervativizmus tíz alaptétele szerint van örök morális rend örök morális igazságokkal; a konzervatívok ragaszkodnak a szokásokhoz és a folytonossághoz; tiszteletben tartják az elődök bölcsessége által kijelölt elveket; a prudencia erénye vezérli őket; kedvelik a változatosságot; elfogadják a tökéletlenséget; meggyőződésük, hogy a szabadság és a magántulajdon szorosan összefügg; ellenzik az erőszakos kollektivizálást, és az önkéntes közösségi tagság hívei; belátják, hogy szükség van a hatalom és az emberi szenvedélyek korlátozására; úgy gondolják, hogy a változást és az állandóságot ki kell egyensúlyozni a társadalomban. 

A szerző a konzervativizmust megalapozó Edmund Burke eszméinek bemutatásával indít, aztán az Egyesült Államok egyik alapítója, John Adams következik, majd a „romantikusok és utilitáriusok”, az amerikai déli konzervatívok, John Randolph of Roanoke és John C. Calhoun, a liberális konzervatívok, Thomas Babington Macaulay, James Fenimore Cooper, Alexis de Tocqueville (az egyetlen nem angolszász, viszont tiszteletbeli amerikai), az új-angliai konzervatívok, majd a brit Benjamin Disraeli és John Henry Newman bíboros. Ezután korszakonként folytatódik a téma kifejtése, jönnek a „baljós idők”, majd az 1865 és 1918 közti Egyesült Államok „meghiúsult konzervativizmusa”, a 20. századi angol konzervativizmus, a „kritikai konzervativizmus”, amelyet Irving Babbit, Paul Elmer More, George Santayana képviselt. A kötet „a konzervatívok ígéretével” zárul. A magyar kiadáshoz hozzátették Kirk 1956-os forradalomról szóló rádióbeszédét. 

Az átfogó, inspiráló munka gondolkodásra késztet, és tartást ad, 

akik elfogadják az ember tökéletlenségét, a teremtett világ korlátait és az elődök igazságait. 

Russell Kirk: A konzervatív eszme – Történelmi útmutató a józan észhez. Alapjogokért Központ, 2024