Három a magyar igazság – avagy játszd újra, Pfizer!

E hasábokon magam is többször írtam az oltakozás fontosságáról. Arról, hogy a társadalmi túlélési stratégia az egyéni felelősségvállalás apró döntéseiből tevődik össze. Meg arról, hogy a járványhelyzet a tudományos gondolkodás, a tudományra való fogékonyság tűzpróbája is. Illetve arról, hogy a hirtelen megnövekedő szabadságfok könnyen csábít könnyelműségre.

No de nem vagyok az, aki kórt iszik, és Pfizert prédikál, így az eszmefuttatásokon túl éltem is az oltással. Az első vakcinát viszonylag korán, április elsején megkaptam, míg a másodikhoz májusban jutottam, a harmadikat pedig e héten kedden vettem fel.

Az első két alkalom egybevágó tapasztalata volt számomra, hogy bár az egészségügyi (és jelenlévő honvédségi) személyzet

az oltakozás komfortossága, dinamikus lebonyolítása érdekében, a logisztika komoly kihívásokat jelent. Az egy időpontra behívottak tömege, az adminisztráció körülményessége és az oltópontok túlterheltsége mindkét esetben jellemző volt, a pontos időpont ellenére három-három óra várakozás után jutottam ellenanyaghoz.

Pfizert kaptam első két oltásnak, és bármennyire is kutakodtam a lehetséges utóhatások tekintetében, az ismerősi tapasztalat és a szakirodalom is egész szélsőséges reakciókról számolt be. Az empíria az első oltásnál a borúsabb beszámolókat igazolta: kétnapnyi láz, levertség, és utána egy hétig intenzív karfájdalom alakult ki. A második dózis kevésbé viselt meg, ott a legyengült állapot egy napot tartott. Távlatosabb mellékhatást nem érzékeltem, így e tapasztalatok tükrében kíváncsian vártam a harmadik lövést.

Az orvosi véleményeket meghallgatva és a társadalmi felelősségvállalást komolyan gondolva egyértelműnek tűnt számomra, hogy amint lehetőség nyílik rá, igénybe veszem a harmadik oltást is. Négy hónap elteltével lehetett regisztrálni, ami

Rögtön megérkezett a visszajelzőlevél, egyértelműek voltak a paraméterek és a teendőim (kitöltendő dokumentum). Arról viszont – az első két oltással ellentétben – nem kaptam semmiféle tájékoztatást, hogy a harmadik milyen típusú vakcina lesz.

A sajtóhírek, a szakirodalom, illetve a magyar tapasztalatok fényében egyetlen forgalomban lévő vakcina hatékonyságában sem kételkedtem, ám jó érzés lett volna előre tudni, mégis mi vár rám. A helyszínre érkezve viszont meglepetésszerű szervezettség fogadott, az érkezőket jól elosztva, megfelelő számú ülőhelyet is biztosítva várták. Az oltópont orvosától időről időre korrekt tájékoztatás érkezett a várakozóknak, így megtudhattam, hogy két Pfizer után egy harmadik jön repetaként.

Az oltás gyorsan, kedvesen zajlott, a tanúsítvány kiállítása sem telt sok időbe. A megérkezéstől számítva bruttó egy órát kóstált az egész, és már szabad is voltam. A kissé félve várt mellékhatások ugyanakkor jóval csökkentebbek voltak, mint azt baljóslatúan gondoltam, egy félnapnyi általános gyengeség, fejfájás, hányinger következett csupán; ami még másnapra is enyhébben, de áthúzódott. A karfájdalom viszont csekély volt, összességében másfél nap alatt némileg kellemesebben átsuhant rajtam, mint a korábbiak.

Immár hivatalos háromoltásosként úgy látom, hogy

Gyorsan, gördülékenyen, empatikusan zajlik a vakcinálás, már csak az össztársadalmi szándéknak kellene megérnie ahhoz, hogy tényleg elérjük az általános átoltottságot. Ehhez ugyanis minden technikai feltétel adott: a vakcinabeszerzésben világszinten élen járunk, az infrastruktúra kiépült, a tavaszi tapasztalatokból pedig szemlátomást tanultunk.