Emberek, ésszel azzal az első sörrel!

2021. április 26. 07:00

A terasznyitás eufóriája felelőtlenséggel párosulva egy országot taszíthat vissza a járványba.

2021. április 26. 07:00
null
Constantinovits Milán
Mandiner

Budapest megrázta karanténba zsibbadt tagjait, vett egy nagy levegőt és kilépett a fénybe. Megnyitottak a teraszok, az emberáradat ellepte az utcát, tereket. A hétvégén boldogan ölelkező, sétáló, söröző tömegek terítették be a várost.

Ahogy lapunk egyik kiváló fotósa által is megörökített képeken, illetve videós összeállításunkon is látható, a teraszokon egymáshoz közül, szinte zsúfoltságban, maszk nélkül ültek a szociális kapcsolatokra és egy jó sörre szomjas vendégek. Saját tapasztalat, hogy az utcákon is megnövekedett a forgalom, sajnos itt is maszk nélkül hömpölygött az emberár.

Mintha a korlátozások alól felszabadult tömegek elfelejtették volna, hogy milyen áron mérik is ezt az első, tétova fellélegzést.

Hogy a kiporciózott szabadsághoz milyen felelősség társul. Igen, három és fél millió beoltotton vagyunk túl, Európában az elsők között állunk a lakosságarányos oltottsággal, és újabb rekordméretű vakcinaszállítmány érkezett. E tények bizakodásra adnak okot, ahogy a járványgörbe lassú lefelé ívelése is. Az is kiderült, hogy a Magyarországon alkalmazott szérumok mindegyike magas hatásfokkal működik, és kifejezetten jó statisztikákkal bír az ellenzék által támadott kínai és orosz vakcinatípus is.

Azonban az is tény, hogy még mindig naponta kétszázan halnak meg, több százan vannak lélegeztetőgépen, és a covid-kórházakban továbbra is megfeszítetten dolgoznak. A járvány közel sem ért véget,

a koronavírus még mindig itt van körülöttünk, csak megtört a legyőzhetetlenség mítosza,

és felsejlett újra régi életünk reménye. Csakhogy ez rendkívül törékeny remény, amit a teraszeufória lendülete könnyen darabokra zúzhat.

Láttunk arra példát, hogy a nyitás a társadalmi önkontroll csökkenésével kombinálódva vissza tud vetni egész országokat a járvánnyal folytatott küzdelemben, ahogy arra is, hogy a szabadság okos, fokozatos megélésével visszatérhetett az élet a régi kerékvágásába. Rajtunk múlik, melyik forgatókönyv valósul meg: egy biztos, a hétvégi jelenetek inkább aggodalomra adnak okot.

Amikor a kedvező járványadatokra támaszkodva, a gazdasági megfontolásokat és az általánosan jelentkező és pszichésen is indokolható társadalmi igényeket szem előtt tartva a kormány a nyitás mellett dönt, akkor kimondatlanul is alkut köt az állampolgárokkal. Leegyszerűsítve vállalja az egészségügyi kockázatot a vállalkozások, az egzisztenciák védelme, az általános közérzet javítása, összességében az ország talpraállítása céljából, „cserében” megköveteli az egyéni felelősségvállalást, illetve a kollektív tudatosságot.

Ebbe ugyanúgy beletartozik az egészségügyi szabályok betartása, a fokozott önmérséklet, mint az oltásra való regisztráció, a hamishír-terjesztéstől való tartózkodás, illetve

a politikai alapú, közbiztonságot veszélyeztető oltásellenes hangulatkeltés befejezése. 

Ha nem akarjuk, hogy tovatűnő illúzió legyen a teraszok szabadsága, ha nem szeretnénk végletekig terhelni az értünk küzdő fehérköpenyeseket, ha szeretnénk végre újra iskolába engedni a karanténban is kitartó pedagógusokat, diákokat, akkor itt az ideje ésszel élni a lehetőséggel! 

Ceterum censeo: regisztrálni, oltakozni, maszkot hordani!

Fényképek: Ficsor Márton/Mandiner

Összesen 205 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2021. április 26. 18:23
Ugyan ki hozta rendeletet, hogy nyithatnak a teraszok....? Erősen átlátszó a felelősség áttolása a szerző által.
fractalized.bitstream
2021. április 26. 11:12
Szabadban a koronavírus-fertőzés valószínűsége kb 20-szor alacsonyabb, mint zárt térben. A teraszozás nem oszt, nem szoroz. Zacher feleslegesen locsog.
vajda
2021. április 26. 10:24
"Emberek, ésszel azzal az első sörrel!" Kedves Milán! Jól meggondoltad te ezt? https://iili.io/BFfqOl.jpg
Onurisz
2021. április 26. 10:21
Ez a sz.rság az emberek 80%-ára, különösen a fiatalokra továbbra sem veszélyes, ezért nem érzik a problémát és tele van a micsodájuk. Ugyanakkor a bevásárlóközpontokban és a piacokon eddig is együtt zsúfolódtak a beoltottak és a veszélyérzet nélküliek. A nyitás teljesen rendben van, de szigorúan oltási igazolványhoz kellene kötni a nyilvános helyekre való belépést. Amint lesz elég oltóanyag, még a boltokba való belépést is! Ha már teljesen érthetetlenül nem kötelező, hanem önkéntes az oltás, akkor rá kell kényszeríteni az embereket. Aki nem hajlandó, az ne tehesse be a lábát sehová, maradjon otthon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!