Linderbéláskodjon az, akinek erre hajlama van.
Én ezt az egészet annyira unom. Biztosan megvannak ennek is a fázisai: a meghökkenés, a felháborodás, a hosszas puffogás, akkor talán a negyedik ez, a végtelen unalom. Ezerszer végigbeszéltük már, minden aspektusát, minden létező érv elpuffant, jobban szólva inkább: kipukkant. Hogy márpedig térdelni illik, mert hát mindenki térdel, hogy volt olyan időszaka a történelemnek, amikor mi voltunk éppen az erősebbek, mint mások, sőt, még az a hangyányit rasszista érv is elő szokott kerülni (bizonyítva, hogy a náci fajelmélet meg a kritikai fajelmélet kéz a kézben jár),
Mire az, akinek volt hozzá türelme, szépen sorban levezette, hogy semmi közünk egy afroamerikai bűnözővel szemben elkövetett, tragédiába torkolló rendőr brutalitásához, se az újkori rabszolgatartáshoz – sőt, mivel ekkortájt az ország bő harmada oszmán török megszállás alatt állt, igen valószínű, hogy több fekete bőrű rabszolgatulajdonosnak volt magyar rabszolgája, mint fordítva –, és így tovább, és így tovább.
Az előbbi verzió kicsit bután tagolt, de legalább akcentusmentes visszamondása a nyugati liberális elvárásoknak, ennek megfelelően körülbelül annyira életképes Közép-Európában, mint az orchidea vagy a tengerimalac: globális felmelegedés ide vagy oda, az itteni klímán vegetál, ha éppen el nem pusztul. Az itthon nagyjából mainstreamnek számító centrista-jobboldali véleményt pedig feltartóztatják legkésőbb a Lajta környékén a szárnyas kapukkal, amit átengednek belőle, azt meg csak azért, hogy az összezáró nyugati médiumok vesszőfutást rendezhessenek neki. Patthelyzet.
Párbeszéd, diskurzus nincs. Ukáz, vagyis melegen ajánlás van, mint friss értesítő az újabb és újabb májuselsejékről, hogy pontosan milyen szimbolikával, milyen liturgia szerint mit is szeretnének tőlünk,
Nem lehet kicsit csinálni, nem lehet helyi viszonyokra adaptálni, nem lehet megvitatni, udvariasan elutasítani, egyszóval opciók nincsenek, ez nem az a mozgalom, vagy csinálod tökéletesen, vagy sehogy, a langyosak ellen kötelezettségszegési eljárást indít az úr, vagy hogy is mondják pacifikált eurokeresztényül.
Ugyanaz a nyomorult május elseje ez, és már ez is mindenkinek unalmas meg fárasztó meg kellemetlen, annyiszor olvastuk már mindenki ezzel kapcsolatos véleményét, hogy szerintem csukott szemmel bárki megírja a másikét; nem, hogy a csapból ez folyt, de egyenesen a csőtörés csonkjából zubogott, hosszú-hosszú hetekig, hónapokig. És amikor már merné feltételezni az ember, hogy lassan egy hét után tudunk lapozni legalább az angol-magyar meccset követően, amit szintén már mindenki megszakértett szégyellemhogymagyarvagyokostul, kettősmércéstül, a Telexnél Haász kolléga úgy döntött, hogy takarodó után elővontatja a közhelyágyút, és toposzkartáccsal beledurrant a tömegbe.
Nem, nem vagyok hajlandó felháborodni. Aki ennyire nem tesz semmi szellemi erőfeszítést arra, hogy valami frisset, mást, jobbat mondjon, ehelyett
most meg már tényleg kínos mindenkinek, szóval az ilyen alkotás gazdája erre a teljesítményre még ezt a metaforát sem érdemli meg.
Hogy a magyaroknak is lenne miért térdelni, mert hogy bántunk a kisebbségeinkkel, meg most is hogyan bánunk, én esküszöm, úgy érzem magam, mint amikor gimnáziumban a tánc és dráma órán (igen, ilyen is volt, már nem emékszem, hogy kötelező volt-e, vagy csak erősen ajánlott) a tanárnő nyomta fullba’ a liberális indoktrinációt, betűről betűre ugyanezzel a szöveggel. Tudom, hogy a tábornak mindig elég a megfelelő három jelszót bedobni, persze, mindkét tábor-magnak, hogy korrektek legyünk, és tudom azt is, hogy most ilyen műanyagbölcs lélekbonbon korokat élünk, amikor mindenkinek mutogatnia kell, hogy milyen jó eNber, de könyörgöm, tényleg semmi új nem jutott az eszébe?
Jól van, hát játsszunk így. „Biztos nincs senki, akivel szemben indokolt lenne kifejeznünk szolidaritást és tiszteletet?” – teszi fel a kérdést a szerző, röviden és tömören: hogyne lenne; bűnünk, mint mindenkié, színtől-nemzettől-vallástól függetlenül, számtalan, főleg, amit önmagunk ellen követtünk el.
De importgesztussal, importnyomásra, egy lélektelen kultúrimperialista franchise keretein belül, úgy, hogy egyébként bőven mínuszos az egyenlegünk adott és kapott szemétségek terén, és akié pluszos, annak meg esze ágában sem lenne ilyen gesztust tenni nekünk, ellenben a miénkben a gyengeséget látná, szóval ebben a konstrukcióban köszönöm, de nem:
Na, a végére csak sikerült egy kicsit felháborodnom.
De inkább csak unom az egészet, nagyon unom.
Lapunk értesülései szerint egy sor jobbikos múltú háttérember segíti Magyar Pétert a szervezésben. Úgy tűnik, egymásra talál a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.
A rendőrterror hazánk történetének egyik mélypontja.
Amikor a „haza minden előtt” elkorcsosulva, megszégyenítve a „Család minden előtt”-é válik, ott a bűn marja az egykor volt köztársaság mára beteg testét.
Meglehet, hogy a Momentummal kötött zuglói szövetség az ezredfordulós baloldal halálba menetelésének újabb állomása lesz.
„Magyar Péter a legdurvább háborús retorikát képviselő Európai Néppárthoz akar csatlakozni” – közölte a fideszes EP-képviselő.
Ott tartunk, hogy már a gyermekvédelmi törvény eltörlését kell követelniük a baloldali pártoknak a „nem létező” LMBTQ-lobbi miatt.
Új ügyvezetők, felszívódott cégek, kirámolt irodák – az elmúlt évek legnagyobb baloldali korrupciós botrányáról rántja le a leplet az Akta.
Felzabáltuk a Retro Büfét, de legalábbis egy szeletét, mert miközben a helyiség apró, a kínálat akkora, hogy nem győztünk csodálkozni. Interjú és hamburger-teszt következik!
