Magyar Péter, az újságírók, meg a kínos emlékű Erzsi néni
Mit tenne kiélezett történelmi helyzetben? Jó lenne tudni. De még jobb lenne őt már elfelejteni.
Az arany alapú korona megteremtője, háromszoros kormányfő, válságok megoldója: most száz éve, 1921. augusztus 26-án hunyt el Wekerle Sándor, hazánk első polgári származású miniszterelnöke. A politikus munkásságáról Nánay Mihály történészt, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Wekerle Sándor volt az első magyar politikus, aki nemesi cím nélkül lett miniszterelnök. Hogyan jutott abban a korban ilyen magasra?
Wekerle Sándor valóban Magyarország első polgári származású miniszterelnöke volt, bár az is igaz, hogy életmódjában természetesen ő is idomult a korban, a magyar politikai elitben megszokott és elvárt normákhoz – például politikusi és pénzügyi szakemberi tevékenységén kívül földbirtokainak irányítására is gondja volt. Ennek ellenére természetesen érzékelhető volt „kollégáitól” eltérő indulása. A közszájon forgó anekdota szerint simára borotvált arcával különcszámba ment a magyar országgyűlésben:
Német eredetű családba született, apja Lamberg Ferenc gróf intézője volt, így nem meglepő, hogy fia is fogékony volt a gazdasági kérdések iránt. Wekerle a budapesti egyetemen jogi diplomát szerzett, hiszen ekkor még nem létezett Magyarországon egyetemi szintű közgazdasági képzés. A pénzügyi kérdésekben minisztériumi hivatalnoki pályája során mélyedt el igazán, kijárva a szamárlétrát alacsonyabb beosztásoktól az államtitkári, majd pénzügyminiszteri szintig. Pályájának felívelésében tehát igen nagy szerepet játszott szakértelme, szorgalma és pótolhatatlan konszenzusteremtő képessége. Tisza Kálmán kormányában töltött be pénzügyi államtitkári tisztséget, majd a Magyar Királyság pénzügyminisztere lett, tehát a korszakban elsőként mint pénzügyi-gazdasági szakpolitikus vált ismertté. Pénzügyminiszterként kidolgozta a nem csak Magyarország, hanem az egész Monarchia életét meghatározó valutareformot. Az újonnan bevezetett osztrák–magyar koronát arany alapra helyezték, ezáltal a kor elvárásainak megfelelő, nemzetközi forgalomban részt vevő, konvertibilis valuta jött létre. Ha Wekerle ezek után egyáltalán nem is töltötte volna be a miniszteri tisztséget, akkor is a korszak legjelentősebb politikusai között kellene számon tartanunk. Pályájának csúcsai azonban csak ezután következtek.
Háromszor is kormányt alakított, mégpedig három válságos időszakban. Mik voltak ezek a válságok, és hogyan keveredett ki belőlük?
Wekerle Sándor eleddig az egyetlen magyar politikus, aki három különböző alkalommal – azaz két bukás után is visszatérve – tudott kormányt alakítani. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a dualizmus korában egészen mások voltak a politikai körülmények, mint napjainkban.
sokkal jellemzőbb volt, hogy az uralkodó bizalma szűnt meg, vagy a kormány mögötti többség bomlott fel az országgyűlésben. Ebből a szempontból tehát érthető, hogy miért került elő minduntalan a király bizalmát bíró, valamint az évek során egyre nagyobb politikai tapasztalatot szerző, pályája során szinte végig különböző irányzatok között egyensúlyozó Wekerle neve a válsághelyzetekben zajló kormányalakítási tárgyalások során.
Első kormányfőségének döntő kérdése az egyházpolitikai vita volt. A dualizmus szabadelvű politikája az 1890-es években a polgári állam kialakításának fontos elemeként napirendre tűzte az egyház és az állam szétválasztását – ennek legfőbb területei: az állami anyakönyvezés, a polgári házasság és az állami iskoláztatás. A kérdés azért is volt különösen érdekes, mert világnézeti témaként kivételes módon felül tudta írni a dualizmuskor hagyományos, közjogi ellentétét, azaz a ’48-asok – a kiegyezést elutasítók – és a ’67-esek – a kiegyezést elismerők – szembenállását, ugyanis mindkét nagy táborban voltak olyanok, akik támogatták, illetve ellenezték a törvényeket. Külön problémát jelentett, hogy e kérdésben a más alkotmányos monarchiákhoz képest igen erős jogosítványokkal bíró király is határozott véleményt formált, a törvények ellenében. Wekerle elődje, Szapáry Gyula is az egyházpolitikai javaslatok miatt bukott meg, bár ő saját kormányával került ellentétbe, ugyanis túlzottan liberálisnak tartotta a kidolgozott javaslatot – a kormány után később a Szabadelvű Pártot is elhagyta.
Wekerlét ezek után bízta meg az uralkodó a miniszterelnöki feladattal. Az új miniszterelnöknek is legfőbb feladata a kormányon és a kormánypárton belül is törésvonalat létrehozó és ezáltal az egész rendszert válsággal fenyegető egyházpolitikai törvényeket keresztülvigye. Wekerle – miután az uralkodó vonakodva bár, de hozzájárult az előszentesítéshez – sikerrel állított maga mögé függetlenségi ellenzékieket, így a képviselőház végül elfogadta a javaslatokat. A főrendi házban azonban elsőre leszavazták, és csak Wekerle ismételt kormányalakítása után fogadták el, ám eddigre a király szemében elhasználódott a ’48-asokkal is kapcsolatot kereső miniszterelnök, így 1895 decemberében az uralkodó menesztette. Röviden:
Wekerle Tisza István és Andrássy Gyula társaságában (a Kakas Márton élclap karikatúrája, via Europeana)
Mi határozta meg második és harmadik miniszterelnökségét?
Wekerle második miniszterelnöksége még viharosabb körülmények közepette kezdődött. 1905-ben előállt a paradox helyzet, miszerint a kiegyezés rendszerén belül egy a kiegyezést elutasító, függetlenségi programot hirdető koalíció nyert a képviselőházi választáson. A király ezt természetesen nem fogadta el, hanem bizalmasát, Fejérváry Géza bárót nevezte ki miniszterelnöknek.
– mígnem végül másfél éves tárgyalások után sikerült a királlyal kompromisszumra jutni. Ferenc József, bár az egyházpolitikai törvények miatt nem kedvelte Wekerlét, de egészen biztos volt a miniszterelnök ’67-ességében, illetve politikai kompromisszumteremtő képességében, így párton kívüli politikusként őt nevezte ki a kormány élére. Wekerle politikusként jól helyt állt, az igen heterogén kormányt hosszú ideig egyben tudta tartani, de az 1905-ben ígért függetlenségi célok feladása óhatatlanul a kabinet hiteltelenedéséhez vezetett, végül pedig a koalíció legnagyobb pártjának kettéhasadásával a parlamenti többséget is elvesztették, így 1910-ben lemondani kényszerült.
Wekerle harmadik kormányfői megbízatását már a világháború időszakában kapta. Tisza Istvánt 1917-ben a választójog bővítésével szemben elfoglalt hajthatatlan álláspontja miatt mondatta le az új király, IV. Károly. Elsőként a fiatal Esterházy Móricot bízta meg kormányalakítással, de a háborús körülmények között nem lehetett új választást tartani: a továbbra is Tisza mögött álló munkapárti többséggel szemben nem tudott eredményesen politizálni, így két hónap múltán megbukott. Végül az eddigre már köztudomásúan „válságmenedzser” hírében álló
A háború nem a reformok ideje, mégis Wekerle igyekezett a választójogi kérdésben előrelépést elérni – mindemellett pedig, amennyire a körülmények lehetővé tették, sikerrel biztosította az ország háborús működését.
Hogyan birkózott meg Wekerle a korszak fő kérdéseivel, mint pl. a közjogi kérdés vagy a nemzetiségi kérdés?
Wekerle „legsajátabb” területe a pénzügy volt, így messze e téren mutatta föl a legmaradandóbb eredményeket: akár a fentebbi említett valutareformra, vagy a koalíciós kormányzás időszakában kidolgozott új adószabályzásra is gondolhatunk. Emellett kiemelkedik az egyházpolitikai törvények elfogadtatása. Ezeken felül a nagy „sorskérdéseket”, úgy mint a közjogi-, nemzetiségi-, választójogi kérdés neki sem sikerült megoldania. Ugyanakkor kétségtelen, hogy erőfeszítéseit mindig nagymértékben lekötötte az ingatag politikai helyzet megoldása, a heterogén kormányzó erők összetartása, vagy éppen a háború mindent felülíró hatása, így igaztalan is volna pont tőle, az erős pártpolitikai háttérrel nem is bíró politikustól várnunk az áttörő eredményeket. Mindazonáltal a közjogi kérdésben egyértelmű álláspontot foglalt el:
mint például utolsó miniszterelnöksége idején az önálló magyar hadsereg kialakítása. A ’67-es elkötelezettséggel furcsának tűnik, hogy ő lehetett az 1906–10-es koalíciós kormány miniszterelnöke, de pont ez is része volt a király által kikényszerített kompromisszumnak.
A kispesti Wekerle-telep ma
A harmadik Wekerle-kormány nem sokkal az őszirózsás forradalom előtt mondott le. Hogyan állt a forradalmakhoz, majd a kiépülő Horthy-rendszerhez Wekerle?
A harmadik Wekerle-kormány már 1918. október 23-án lemondott, tehát formálisan nem az őszirózsás forradalom miatt bukott meg, hanem még a dualizmus közjogi keretei között köszönt le a hatalomról és csak ügyvezető jelleggel irányította az országot október végén. A Károlyi-időszak alatt visszavonultan élt budai lakásában,
A Tanácsköztársaság kikiáltása után viszont nem felejtkeztek el róla és őrizetbe vették, csak úgy, mint a régi rend számos egyéb reprezentánsát. Előbb a kőbányai Gyűjtőfogházban tartották fogva, majd májustól – megromlott egészségi állapota miatt – egy szanatóriumban őrizték. A szabadulást csak a rendszer bukása hozta el, így 1919 augusztusának elején térhetett vissza családjához.
Az új ellenforradalmi korszakban is a régi, általa legitimnek tekintett berendezkedés helyreállítását tartotta követendő célnak. Ugyanakkor az 1919-es ellenforradalom nem a dualizmus korát támasztotta föl, hanem számos tekintetben különbözött attól, amibe Wekerle már nem igazán tudott beilleszkedeni. Részt vett – régi belvárosi körzetében – az 1920-as választáson, de Friedrich István legyőzte őt, ami nagy lelki törést okozott neki. Utolsó fontos tisztsége az 1921-ben létrehozott Pénzügyi Tanács elnöksége volt. Ebben a minőségében értékes tanácsokat adott az új pénzügyminisztereknek, ám betegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta és 1921 augusztusában elhunyt.
Kellően ismert-e ma Wekerle személye?
Minthogy Wekerle Sándor nem tartozott a dualizmuskor paradigmatikus, szimbolikus jelentőségű személyei közé – szemben például Tisza Istvánnal vagy Károlyi Mihállyal –, így emlékezete sem olyan intenzív. Gyakorlati eredményei, „válságmenedzseri” tevékenysége önmagában kevéssé idézték elő, hogy a történelmi gondolkodásunkban igazán kiemelt helyre kerüljön. A legtöbb embernek neve a kispesti Wekerle-telepről lehet ismerős, ahol első köztéri szobrát is felállították.
Emellett egy budapesti üzleti főiskola is a háromszoros miniszterelnök nevét viseli, de készült már kormányzati gazdasági program is Wekerle-terv néven. A történettudomány egy a napokban megjelenő, teljes életrajzi kötettel – Karbin Ákos: Wekerle Sándor, a Monarchia aranyembere – törleszti eddigi mulasztását, hiszen száz évet kellett rá várni, hogy alapos, tudományos életrajz készüljön a háromszoros miniszterelnökről.