Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



A párt közösségioldalán jelentette be, hogy a Kúriánál támadták meg a Fidesz népszavazási kérdéseit.

A Momentum hivatalos Facebook-oldalán azt írja, hogy „amikor Orbán Viktor bejelentette a homofób és gyűlöletkeltő népszavazási kezdeményezését, a Momentum már akkor kiállt amellett, hogy ezek a kérdések sem jogilag, sem emberileg nem állják meg a helyüket.”
Kiemelik, hogy igazságügyi szakpolitikusuk korábbi nyilatkozatának megfelelően a Kúriánál támadták meg a népszavazási kérdéseket. Indoklásként öt fő szempontot emeltek ki, ezekben többek között hangsúlyozzák, hogy a népszavazás kérdései értelmetlenek, „mert nem döntésre hívnak fel”, ezen kívül alkotmányellenesek, ellentétesek a gyermekek alapjogaival, illetve az EU-s joggal is.

„A Momentum Magyarországán nincs helye a gyűlöletnek, mert Magyarország mindenkié!” – zárja közleményét a párt.
Nyitókép: a Momentum Facebook-oldala
