Kultúrharc – most akkor ki nyom el kit? – Rod Dreher és Krekó Péter vitázott az MCC Feszten

A szólásszabadság védelme, a tények ismerete és elfogadása fontos, akkor is, ha nem illeszkednek az előzetes elvárásainkhoz, és bizony a vitának is helyet kell adni – ezekben, és csak ezekben egyet is értett mindkét fél; a különbségek akkor ütköztek ki, amikor arra terelődött a szó, vajon ki fenyegeti mindezeket az értékeket: a Fidesz vagy a szélsőbalos aktivizmus?

Tucker Carlson előadása mellett – a nyilvánosságban zajló értékviták kapcsán – a szombati nap egyik csúcspontja vitathatatlanul Rod Dreher és Krekó Péter vitája volt az esztergomi MCC Feszten. Az MCC Alkotmánypolitikai Műhelyét vezető Pócza Kálmán által moderált beszélgetés nyers fordításban a Kultúrharc és támadás az igazság ellen: tudomány, média, akadémiai élet és egyéb csataterek címet viselte, és a tűző nap ellenére viszonylag sok érdeklődőt vonzott.

A szó klasszikus értelmében vitát láthattunk, vagdalkozás és személyeskedés nélkül, normális hangvételben – így a politikai bokszhangulatot egyedül néhány – Krekó nézeteivel kapcsolatos kritikájukat nem feltétlenül véka alá rejtő – hallgató biztosította. Sőt, Krekó előre megbeszélte a szervezőkkel, hogy, minekutána az áltudományosság és az összeesküvéselméletek az ő kutatási témája, erről is beszélni fog, amazok rábólintottak, Krekó pedig nem restellte ezt nyilvánosan megköszönni a vita elején, egyszóval egészen sajátos jelenetek játszódtak le.

Ami többek között kiderült, hogy Krekó – legalábbis most, legalábbis ezen a vitán, legalábbis retorikájában – körülbelül azt az álláspontot testesítette meg, amit Dreher „régi vágású liberálisnak” nevezett, és üdvözölt: mint a PC igazgatója elmondta, ő egyetemi oktatóként az angolszász világban és Magyarországon is a nyilvános vita, az érvek és nézőpontok ütköztetése mellett áll. S ez az, amit Dreher az Egyesült Államokban a hetvenes-nyolcvanas években tapasztalt, és éppen ez az, ami szerinte kiveszőben van.

Dreher ugyanis hosszan sorolta a példákat erre vonatkozólag, és összegezte a tanulságot:

ami az úgynevezett „cancel culture” (körülbelül: a politikailag nem eléggé korrekt nézeteket vallók kiközösítése) jelenségében koncentrálódva – az általa ismert kelet-európai emigránsok elbeszélése alapján – egyre közelebb van ahhoz, ami elől ők éppenséggel az Egyesült Államokba menekültek. Felemlegette a katolikus egyház elleni médiahadjáratot, s azt az ellenséges légkört, amit az egyetemeken a konzervatív előadók számára teremtettek, a kiközösített, tüntetéseken szó szerint verbálisan megkövezett, sőt kirúgott professzorok példáit, és azt, hogy az egyetemi szisztéma egyáltalán nem védi meg az oktatókat attól, hogy a nézeteikben megsértett baloldali diákok lényegében azt csináljanak velük, amit akarnak. Ez az, ami egyre inkább terjed, és ami egyre inkább veszélyezteti a szólásszabadságot, sőt, a régi vágású liberálisokat is, akik szóhoz engedik jutni azt is, akivel nem értenek egyet – szögezte le, hozzátéve: ahogy ez a generáció kifut, a helyzet tovább romlik.

Ki a veszélyesebb?

Ezzel szemben Krekó arról beszélt, ő mind az angolszász világban, mind itthon azt látta, hogy a diákok legalábbis egy része nyitott a vitákra, örömmel ütközteti nézeteit másokéval, véleménye szerint nem lehet egyedi esetekből következtetéseket levonni, de legalábbis ő úgy tapasztalta, a hallgatók többsége elutasítja a cancel culture-t, és a viták mellett áll, ahogy a véleményformálók nagy része is.

Ami az akadémiai szólásszabadságot illeti, Krekó szerint Magyarországon éppen a jobboldali kormány veszélyezteti az alapítványi átalakításokkal, amelyekben a Fidesz emberei ülnek, tehát a költségvetésen keresztül gyakorolnak uralmat, illetve, ha még nem is szólnak bele tartalmi kérdésekbe, de a lehetőség ott van.

Krekó érdekes érvelésbe kezdett, amikor az LMBTQ-lobbi csekély jelentősége mellett emelt szót azon az alapon, hogy az oltásellenesek veszélyesebbek, mert többen vannak; ahogy alapvetően Dreher diákaktivisták kapcsán felvázolt problémáira is leginkább azzal a kérdéssel reagált, hogy vajon ők-e a többség? Dreher erre úgy felelt: ha nem is ők a többség, ők a leghangosabbak, ezzel elrettentik a véleménynyilvánítástól azokat a hallgatókat és oktatókat, akik nem értenek egyet velük. A vita, a véleménynyilvánítás (egyébként klasszikus liberális) szabadságát pedig – mondta Pócza kérdésére, akár állami eszközökkel is garantálni kellene valahogy.

A tudományba vetett bizalom kérdése Krekó számára különösen fontos volt, hiszen, mint mondta, ha nincsenek tények, amit mindenki axiómaként elfogad, akkor nem lehet vitázni sem; ha mindenki azonos alapról indul ki, akkor lehet vitázni. Illetve fontos, hogy nem minden kérdésről lehet vitázni: alapvető tudományos tényeket nem szabadna vitatni, és olyanokat, akik ezeket vitatják, nem szabadna beengedni a vitába, hogy ez megtörténik, az angolszász vitafelfogás hiányossága szerinte. Dreher ennek kapcsán elmondta:

 a nem fehér emberek felett, így a támadás egyáltalán nem a politikai jobboldalról éri a tudományos tényeket, sőt.

Ő törzsük, mi törzsünk

Annak kapcsán, hogy Magyarország kormányát egyesek fasisztának nevezték, mindkét fél legalábbis elhatárolódva reagált: Dreher gusztustalannak nevezte, lévén a térség tapasztalt már fasizmust, és ez egy nagyon durva és fals analógia, ahogy Krekó is többször kijelentette, hogy ennél sokkal összetettebb a helyzet, és nincsen szükség történelmi összemosásokra, mert ezek félrevezetőek.

Téma volt még az oltásellenesség is: Krekó áttételesen a jobboldalt (és nem mellesleg Tucker Carlsont is) megvádolta e nézetek terjesztésével, illetve felemlegette az oltásellenesség bélyegét a magyar politikai közbeszédben; Dreher viszont azt mondta, az amerikai orvostudósok közössége is aláásta az emberek bizalmát, hogy amit mondanak tényként lehetne elfogadni, köszönhetően például annak, hogy – nyomásgyakorlásra – de hagyták, hogy a baloldal megrengesse a természettudományos tények fundamentumát, például azzal, hogy a férfi és női nem legitimitását kétségbe vonták, vagy hogy orvosokat köteleztek nemváltoztató műtétek elvégzésére.

A vitát végül pozitív üzenetekkel zárták, Pócza kérésére:

Ezzel Dreher is egyetértett, aki hozzátette: nem szabad a „mi törzsünk, ők törzsük” dichotómiában gondolkodni; s közben azt is javasolta, hogy amíg a normális vitákat megakadályozó cancel culture-től nem sikerül visszavenni az egyetemeket, magánlakásokon magánszemináriumokon lehet átadni a tudást, ahogyan régebben a mainstream tudományból kiszorult exszovjet emigránsok tették, vagy akár maga a konzervatív ikon, a tavaly elhunyt Ruger Scruton. „Tartsuk életben a lángot!” – fogalmazott.