Hiába készültek Gyárfásék, Portik megint keresztbe tett
A Nap Tv egykori tulajdonosa és védője új bizonyítékokkal és tanúkkal állt volna elő, de erre jövő tavaszig várniuk kell.
Nemcsak a politika, de a kultúra világában is nehéz csaták zajlanak önazonosságunk és megmaradt értékeink védelméért. Ahogy arról tavasszal a Mandiner is beszámolt, a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyva az elsőfokú bíróság ítéletét, elutasította az Esterházy Privatstiftung (Esterházy Magánalapítvány) keresetét, mely a magyar állam tulajdonában lévő „Esterházy-műkincsek” megszerzését célozta. A több mint 250 tételből álló gyűjtemény főképp ötvösmunkákat, ruhákat, érméket tartalmaz. A történet még nem ért véget, és nem csak néhány jogi eljárásról szól.
Ember legyen a talpán, aki az évszázadokra visszanyúló ügy részleteit ki akarja ismerni. Sokatmondó, hogy az Ítélőtábla csupán jogi tényeket tartalmazó ítélete is negyvenoldalas. Ráadásul a történet nemcsak az Esterházy-vagyon múlt ködébe vesző fejleményeiről, de közéletünk szembenállásairól is szól. Helyes ezért először magának a vagyonnak a sorsát bemutatni, majd azt, hogy mi is történik mostanság.
Az Esterházy-hitbizomány első évszázadai
A hitbizomány a tulajdonnal kapcsolatos intézmény volt az európai történelemben, az el nem idegeníthető családi vagyont jelölték vele. Ebből folyólag csak uralkodói engedéllyel lehetett létrehozni, és uralkodói vagy bírósági engedéllyel lehetett ingót vagy ingatlant abból kivenni, illetve abba betenni. Ezen felül nem az általános öröklési szabályok szerint szállt át az örökösre, hanem kötött utódlási rend szerint csupán a család egy kijelölt és alkalmas tagjára, akit hitbizományi birtokosnak neveztek. A szó innen is ered: valakinek a hitére, hűségére bízott vagyon.
Az intézmény azt igyekezett megakadályozni, hogy az évszázadok alatt felhalmozódott mágnásvagyonok felaprózódjanak a kibontakozó kapitalista viszonyok között. Egyfajta feudális tulajdoni korlát maradt az új rend keretei között. Nem véletlen, hogy Széchenyi, Batthyány, sőt több Esterházy is bírálta, hiszen az elidegenítési tilalom miatt a vagyon nem szolgálhatott hitel fedezeteként.
Több más mellett a fraknói vár, ékszerek, festmények, értékes ruhák és fegyvertár is a része lett. A fraknói vár a család „kincseskamrája” volt, itt gyűjtötték mindazt, amiket ők „kincseknek” neveztek. Ez volt valamennyi magyar hitbizomány közül a legnagyobb, 300 ezer holdas területtel. Az 1870-es évek elején azonban csődközeli helyzetbe került. Úgy tudták megmenteni, hogy uralkodói engedéllyel a képtárat kivonták az elidegenítési korlátozás alól, majd értékesítése után a befolyt vételárból rendezték a megmaradt hitbizomány helyzetét. Fél évszázad telt el ezután békességgel.
A Tanácsköztársaság és a két világháború közötti évek
1919. március 22-én – egy nappal a hatalomra kerülése után, nyilván spontán forradalmi megnyilvánulásként – a Tanácsköztársaság kormánya minden magánkézben lévő műkincset államosított. Hamarosan Budapestre,
A kommün bukása után viszont érdekes fejlemény következett. A kultuszminiszter visszajuttatta a „szocializált” tulajdont a családnak, ám Esterházy Miklós akkori hitbizományi birtokos úgy rendelkezett, hogy a kincs maradjon a múzeumban. Nem sokkal később új (egyben az utolsó) hitbizományi birtokos, Esterházy Pál lépett a helyébe. A fiatal herceg nem volt könnyű helyzetben, hiszen a hitbizományról úgy kellett gondoskodnia, hogy közben a trianoni szerződéssel Magyarországot sokfelé szakították, és 120 ezer holdnyi terület, kastélyok, paloták, a fraknói vár, valamint számos műkincs Ausztriához került.
Esterházy 1923-ban fontos, a mostani ügyben is perdöntő jelentőségű döntéseket hozott. Továbbra is Magyarországon tartotta a Tanácsköztársaság idején idehozott műkincseket, méghozzá úgy, hogy letéti szerződést kötött az Iparművészeti Múzeummal az őrzés és állagmegóvás érdekében. Ezen felül az Anschluss utáni német jogi előírásoknak megfelelően leltárba vette a hitbizományi vagyont, és a tényleges helyzetüknek megfelelően egyes tárgyakat a magyar, másokat pedig az osztrák leltárban szerepeltetett. Végül 1944-ben felszámolta a múzeumi letétet és maga igyekezett a biztonságról gondoskodni. Mivel az őrzés helyét 1945 januárjában bombatalálat érte, sokáig bizonytalan volt, hogy mi pusztult el, s mi maradt meg a vagyonból.
A Rákosi-éra fejleményei
A második világháború után ismét jelentős erők mozdultak meg az arisztokrácia vagyonának megszerzéséért. 1949-ben aztán a parlament törvényt hozott a hitbizományok államosításáról.
Az utolsó hitbizományos egyszerű módon házasodott. Felesége a polgári származású Ottrubay Melinda balerina volt, filmek és színházak ismert szereplője. A házaspárnak nem született gyermeke. Miután Esterházyt letartóztatták, hosszú ideig nem érkezett hír felőle. 1956-ban, a forradalom napjaiban szabadult, s feleségével azonnal elhagyta az országot. Még ugyanebben az évben megszűnt az ausztriai hitbizománya, méghozzá úgy, hogy minden korlátozás nélkül megkapta a hitbizományba tartozó dolgok korlátozásoktól mentes, teljes és szabad tulajdonjogát.
A rendszerváltás után
Esterházy Pál 1986-ban valamennyi tulajdonát a feleségére hagyta, kizárva az oldalági rokonokat az öröklésből. Döntése indoka az a máig hangoztatott cél volt, hogy félve a vagyon további aprózódásának veszélyétől, így látta biztosítottnak a tulajdon egyben maradását. Lényegében ezzel unokaöcsét, XIII. Esterházy Antal herceget zárta ki a vagyonból, aki sokat harcolt aztán örökségéért.
Ottrubay Melinda 1994-ben úgynevezett magánalapítványokat hozott létre a megörökölt vagyonra alapozva. A magánalapítvány akkoriban egy új osztrák intézmény volt, igen kedvező adózást nyújtva más gazdasági formákhoz képest. Természetesen egyes vagyonelemeket értékesítettek, hogy az új konglomerátum (cégcsoport) gazdasági fejlesztését megalapozzák.
A konglomerátum napjainkban 350 alkalmazottal dolgozik. Kiállításokat, koncerteket és fesztiválokat szervez, turisztikai és más szolgáltatásokat nyújt, s 800 ezer palack bort forgalmaz évente. Vezetője a 2014-ben elhunyt Ottrubay Melinda unokaöccse, Stefan Ottrubay svájci üzletember, aki a legjobb iskolákat végezte el Európában és az USA-ban. A rendszerváltás után banki vezetőként néhány évet Magyarországon is dolgozott, így tehát jól ismeri a viszonyainkat. Érdekesség, hogy
De talán mindegy is. Hiszen az osztrák hitbizomány megszüntetésével és megöröklésével az egykori vagyon elvesztette közvetlen kötődését az Esterházykhoz, sőt az általában vett családi jellegét is.
A fertődi Esterházy-kastély csaknem kétmilliárd forintból felújított nyugati szárnya az átadóünnepségén napján 2021. július 18-án (MTI/Filep István)A magyarországi perek
2016-ban az Iparművészeti Múzeumból 77 műkincset átszállítottak Fertődre, hogy felújítása után az ottani kastélyban állítsák ki őket. A Privatstiftung 2017-ben indított pert a Magyar Állammal, az Iparművészeti Múzeummal és a fertődi kastély vagyonkezelését ellátó Eszterháza Kft.-vel szemben. Keresete két elemből állt. Meg kívánta szerezni mind a Fertődre szállított, mind a fővárosban maradt műkincsek tulajdonjogát, továbbá azt kérte, hogy a Fertődre szállított műtárgyakat vigyék vissza az Iparművészeti Múzeumba. Tulajdoni igényét arra alapozta, hogy azok a fraknói vár „alkotórészei” vagy „tartozékai”, tehát Fraknó mindenkori tulajdonosát illetik. A Budapestre szállítást pedig arra, hogy a gyűjteményt egyben kell tartani.
A perben elsőfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2019-ben felfüggesztette az eljárást, mert a Privatstiftung a polgári perrel párhuzamosan úgynevezett restitúciós eljárást is indított. Az Orbán-kormány által bevezetett eljárásfajta arra szolgál, hogy a hasonló vitákban a Miniszterelnökséget vezető miniszter tárgyak birtokáról rendelkezzen ideiglenesen. Tulajdoni kérdéseket természetesen nem dönthet el, hiszen jogállamban az a bíróság dolga. A polgári pert folytató bíró szerint azonban ahhoz, hogy ítéletet hozhasson a tulajdoni perben, be kellett várnia Gulyás Gergely határozatát. Erre 2020 júniusában került sor, a miniszter elutasította a Privatstiftung birtokigényét. Így a polgári per folytatódott a Törvényszéken, ahol 2020 szeptemberében ítéletet hirdettek, elutasítva a Privatstiftung valamennyi kereseti kérelmét és megállapítva valamennyi műtárgyon az állami tulajdon fennállását.
Az alapítvány a miniszter határozatát és a Törvényszék ítéletét is megfellebbezte. Előbbit közigazgatási perben támadta, az utóbbit a Fővárosi Ítélőtáblán.
A Fővárosi Ítélőtábla április 14-én hozta meg másodfokú, jogerős, rendes jogorvoslattal a továbbiakban már nem támadható ítéletét, amellyel az elsőfokú döntést helybenhagyta. Kimondta, hogy a Privatstiftung keresete minden alapot nélkülöz, mert
Az ítéletet megalapozó tények viszont igen tanulságosak.
A trianoni békeszerződést követően a műkincseket Esterházy Pál a fraknói vártól különállóan leltározta, egyértelműen elkülönítve egymástól az osztrák és a magyar hitbizományt. A magyar Eszterháza Kft. részéről felkutatott, 1930-as évekbeli, szabályos magyar és osztrák leltárak minden kétséget kizáróan cáfolják, hogy az Esterházyak a várhoz és ezen keresztül az osztrák hitbizományhoz tartozónak tekintették volna a magyarországi kincseket. Az Ítélőtábla nagy jelentőséget tulajdonított annak is, hogy Esterházy Pál annak ellenére döntött a leltárak ilyetén való felvételéről, hogy a kincseket bármikor visszaszállíthatta volna Fraknóra, a várban található kincstárba, ez azonban még csak szándékában sem állt. Vagyis ezen kincsek sohasem képezték az osztrák vagyon részét, így Ottrubay Melinda nem örökölhette meg és a Privatstiftungba sem apportálhatta őket.
Az Ítélőtábla szerint 1949-ben, a hitbizományok magyarországi államosításakor azok megkérdőjelezhetetlenül a magyar állam tulajdonába kerültek. A jogszerű, de minden bizonnyal károkat okozó helyzetet a rendszerváltoztatás után kárpótlási törvényekkel orvosolták, bár az Országgyűlés és az Alkotmánybíróság akkor az ország teherbíró képességére tekintettel a korlátozott anyagi kárpótlás mellett foglalt állást a vagyoni restitúcióval szemben.
A párhuzamosan futó közigazgatási perben az eljáró Fővárosi Törvényszék május 25-én hozott jogerős ítéletet, szintén elutasítva a Privatstiftung keresetét. A bíróság hangsúlyozta, hogy a másik per eredményétől függetlenül jutott arra az álláspontra, hogy a magánalapítvány igénye megalapozatlan.
A Privatstiftung viszont bejelentette, hogy az ügyet nem adja fel és a Kúriához fordul az igazáért. Igaz, ott már csak rendkívül szűk körben lehet érvelni, és kérdés, hogy
Ami a tulajdoni igényeken túl van
Fontos kérdés, miért is indultak valójában ezek az eljárások. Valószínűnek látszik, hogy a Privatstiftung az egyre nagyobb idegenforgalmi jelentőséggel bíró magyar Fertődöt, valamint az osztrák kismartoni kastélyt és fraknói várat egymás konkurenciájának tekinti. Ezért akarja tehát megakadályozni, hogy a magyar műtárgyak arrafelé legyenek kiállítva, illetve emlegeti, hogy Budapesten jöjjön létre Esterházy-múzeum, távol Ausztriától.
2019-ben Esterházy Pál testvérének unokája, XIII. Esterházy Antal herceg Fertődön temette újra az addig Kismartonban nyugvó édesapját. A tulajdoni per egyik tárgyalásán is megjelent, demonstrálva a magyar oldal mellett.
Új fejlemény, hogy Eszterházán megalakult a Haydneum Régi Magyar Zeneközpont. Azt jelzi ez, hogy a magyar oldal is rendszerben gondolkodik, s többet lát Eszterházában egy szépen festő látogatóközpontnál. Haydn önmagában is jelentős örökség, de tudni kell, hogy zenekarából számos későbbi világhíresség indult. Például Krumpholtz, a korszak talán legnagyobb hárfása, vagy Pleyel, aki a legpatinásabb francia zongoragyár alapítója lett. Ezen felül még mindig sok ezernyi régi kézirat várja a feldolgozását az Eszterházán megfordult sok-sok muzsikustól.
A történet különös szála, hogy a magyar sajtó egy része nyíltan kiáll a magyar érdekek ellen. „Nem elég a fertődi Esterházy-kastély felújítása, az időszaki kiállítások és a koncertek. Kutatóközpontot hozott létre a kormány, és a szakmai tiltakozás ellenére mindent visz Fertődre, ami Esterházy” – írta felháborodottan 2014-ben a Magyar Narancs. „Miután olvasták a közlönyben megjelent írást a vélelmezhetően Esterházykhoz tartozó tárgyakról, a múzeumi dolgozók közül többeket pánikhangulat fogott el” – kontrázott a 444 április 1-jén, 2016-ban. Majd reménykedve zárta egy írását a Magyar Narancs 2019-ben, még az első ítélet után: „Az ügynek nincs vége, fellebbezni fognak.”
_
nyitókép: A fertődi Esterházy-kastély 2020. május 22-én (MTI/Krizsán Csaba)