Elhunyt Hankiss Ágnes

2021. augusztus 17. 11:02

Hetvenegy éves korában elhunyt Hankiss Ágnes (született Erdős Ágnes) magyar pszichológus, politikus, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője.

2021. augusztus 17. 11:02
null

Elhunyt Hankiss Ágnes pszichológus, politikus, korábbi fideszes európai parlamenti képviselő.

Édesanyja Köves Erzsébet a Nagy Imre-perben meggyilkolt Losonczy Géza titkárnőjeként került száműzetésbe, akkor hatéves kislányával a romániai Snagovba. Édesapja Erdős Péter újságíró, későbbi popmenedzser volt, akit zsidó származása miatt 1944-ben Borba, majd a buchenwaldi koncentrációs táborba deportáltak, ahonnan épségben hazatért.

Első férje, Hankiss Elemér után vette fel vezetéknevét. Második férje, Vitézy László filmrendező volt, közös gyermekük Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési központ vezetője. 

Hankiss Ágnes politikai tevékenységét 1990-1994 között a Fővárosi Önkormányzat Fidesz-frakciójában kezdte, majd 1998-ig a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének tanácsadójaként dolgozott. 1995-től 2009-ig a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület egyik alelnöki tisztségét töltötte be, valamit 1996-2008-ig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes delegáltja volt. 2000-2003-ig a Károlyi Palota Kulturális Központ főigazgatójaként, majd a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatójakénrt működött. 2008-tól a Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja volt. 

Fotó: Németh Szilárd, Facebook

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MayorAnna
2021. augusztus 19. 21:18
Egyperces visszatekintés Hankiss Ágnesre, avagy a nekrológok mértéktartása és arányossága Forrás: https://kuruc.info/r/2/232552/
syphax
2021. augusztus 18. 07:58
Ritka...kiválóan ritka KULTÚREMBER VOLT HANKISS ÁGNES!!! INTELLIGENCIÁT, MŰVELTSÉGET SUGÁRZOTT MINDEN PORCIKÁJA.MINDAMELLETT FINOM NŐIESSÉGET, LETISZTULT VONZÓ ÉRTELMET IS! REQUIESCAT IN PACEM!
Igazság HAngja
2021. augusztus 17. 18:54
Kommunista főcenzor lánya, SZDSZ-es felesége. Ez a fidesz, meg Szájer, Deutsch, Borkai, Kaleta.
Zokni
2021. augusztus 17. 18:01
Sosem értettem, mi köze a Fideszhez. A nekrológból tudtam meg, h rokoni kapcsolat köti O-hoz. Hát ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!