Nyers férfierő, lélegzetelállító csatajelenetek – hamarosan érkezik a Hunyadi sorozat!

A TV2-n március 8-án, szombaton 20 órakor debütál a nagyszabású produkció első két része. Mutatjuk a legfrissebb előzetest!

Újabb részletek derültek ki a Bán Mór regényei alapján készülő Hunyadi-tévésorozatról.
Mint arról mi is beszámoltunk, Bán Mór Hunyadi Jánosról szóló, tizenkét kötetesre tervezett regényfolyamából televíziós sorozat készül, a Nemzeti Filmintézet honlapján megjelent információk szerint a Tévés Döntőbizottság május közepén 76.880.400 forint támogatást ítélt meg a sorozat gyártáselőkészítésére.
A producer a kanadai magyar Robert Lantos lesz, a showrunner pedig a szintén kanadai-magyar George Mihalka lesz. Az alkotók a Varietynek nyilatkozva azt mondták: Lantos produkciós cége, a David Cronenberg filmjeit is gyártó Serendipity Point Films a Babylon Berlint és a Gomorra-sorozatot készítő Beta Film is részt vesz a projektben.
A munkacím Rise of the Raven (A holló felemelkedése), és tíz epizód lesz, amelyet Magyarországon és Szlovéniában a TV2 vetít majd.
– fogalmazott Lantos.
Mihalka pedig arról beszélt, hogy régi álma teljesül azzal, hogy szülőföldjén, Magyarországon forgathat, ráadásul az első Magyarországon készülő nemzetközi gyártású sorozatot.
Nyitókép: Bán Mór hivatalos Facebook-oldala