Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A producer a kanadai magyar Robert Lantos lesz, aki David Cronenberg és Szabó István filmjeinek producereként is ismert.

A Nemzeti Filmintézet honlapján megjelent információk szerint a Tévés Döntőbizottság május közepén 76.880.400 forint támogatást ítélt meg a Bán Mór Hunyadi Jánosról szóló, tizenkét kötetesre tervezett regényfolyamából készítendő, látványos televíziós sorozat gyártáselőkészítésére – olvasható Bán Mór hivatalos Facebook-oldalán.
Mint a bejegyzés is írja: a producer a kanadai magyar Robert Lantos lesz, aki David Cronenberg és Szabó István filmjeinek producereként is ismert. Filmográfiájában szerepel többek között a Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye vagy Az eljövendő szép napok, a Fekete köpeny, a Notre Dame-i toronyőr, vagy a A napfény íze és a Csoálatos Júlia. A sorozat vezető rendezője a szintén kanadai magyar George Mihalka, a forgatókönyvet Bán Mór közreműködésével Lovas Balázs, Lengyel Balázs, Veress Attila és Ruttkay Zsófia írja.

A sorozattal kapcsolatosan Bán Mór oldala azt ígéri, a közeljövőben újabb részletek kerülnek majd napvilágra.
Nyitókép: Bán Mór hivatalos Facebook-oldala
