Visszaléphet a momentumos Gelencsér Csárdi javára a Belvárosban

2021. június 09. 21:54

Információink szerint annyira gyengék a Momentum számai Budapest 1-es számú választókerületében, hogy Gelencsér visszalép az LMP-s Csárdi javára.

2021. június 09. 21:54
null
Béres Sándor
Béres Sándor

2020 októberében sajtótájékoztató keretében jelentette be Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke, hogy pártja 2022-ben újraindítaná jelenlegi képviselőjét, Csárdi Antalt az ötödik és az első kerület egy részét, valamint a belső Ferencvárost magában foglaló Budapest 1-es számú választókerületében. Itt ugyanis Csárdinak sikerült legyőznie a fideszes Hollik Istvánt 2018-ban, ezzel megszerezve az LMP történetének első egyéni képviselői mandátumát.

A Momentum színeiben induló Gelencsér visszaléphet Csárdi javára

A Momentum korábban bejelentette, hogy Gelencsér Ferencet indítja majd ebben a körzetben, azonban

a Mandiner értesülései szerint Gelencsér Ferenc visszalép majd Csárdi Antal, LMP-s jelölt javára.

Momentum-közeli forrásunk információit erősíti az is, hogy lapunk birtokába jutott egy decemberi felmérés, amely szerint jelentős hátrányból indul ebben a választókerületben a Momentum az LMP-s jelölttel szemben.

Helyi ügy is állhat a visszalépés mögött

Nem beszélve arról a helyi információról, hogy a budai Várban lakó momentumos alpolgármester és társai járnak jól a lakástörvénnyel, amelyet V. Naszályi helyett (aki a választási kampányban megígérte, hogy az örökbérlettel rendelkező lakosoknak lehetőséget teremt otthonuk megvásárlására, de ezt az ígéretét nem váltotta be), Böröcz László, a Fidesz választókerületi elnöke terjesztett elő.

Mint ismert ugyanis, számos baloldali kötődésű bérlő mellett, Gelencsér Ferenc momentumos alpolgármester is a Várban lakik, ám nem ő a bérlő, hanem a menyasszonya, aki így szintén megvásárolhatja majd kedvezményes feltételekkel lakását.

Gelencsér Ferencet is megkérdeztük

Lapunk Gelencsér Ferencet is megkérdezte a fentebb írtak kapcsán. Az Alpolgármester úrnak az alábbi kérdést küldtük el:

Tisztelt Alpolgármester Úr!

A Mandiner értesülései szerint a 2022-es választásokat megelőző előválasztáson a Momentum jelöltjeként vissza kíván majd lépni Csárdi Antal képviselő úr javára.

Kérdésünk az Alpogármester úrhoz, hogy lapunk értesülései helyesek-e, vagyis vissza kíván-e lépni Csárdi Antal képviselő úr vagy bárki más javára?

Válaszát előre is megköszönve,
tisztelettel és üdvözlettel,
Mandiner

Frissítés!
Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre a Momentum politikusa. Gelencsér szerint tévesek az információink a visszalépésével kapcsolatban, vagyis tagadja, hogy vissza fog lépni Csárdi javára. A politikus a közösségi oldalán is reagált cikkünkre, bejegyzését itt olvashatják el.

Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre a Momentum politikusa. Gelencsér szerint tévesek az információink a visszalépésével kapcsolatban, vagyis tagadja, hogy vissza fog lépni Csárdi javára. A politikus a közösségi oldalán is reagált cikkünkre, bejegyzését olvashatják el.

Nyitóképen: Gelencsér Ferenc. Fotó: Facebook

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. június 10. 11:18
Ne erőlködj, pöcsmich! Rég kiikszeltelek.
sagirdilsiz
2021. június 10. 10:55
ELLőválasztáson a méhtevékenység észlelése a mechanikus nyomásérzékelő fejjel történik.
Nyugati Ádám
2021. június 10. 10:49
Nagyon sajnálom az előválasztáson szavazókat amiatt, hogy több semmire sem alkalmas jelölt közül kell választaniuk. Ha a jelenlegi ellenzéki képviselők felszólalásait és javaslatait hallom, olvasom, akkor még jobban félek attól a jövőtől, amiben a mostaniakhoz hasonlóan elbutultaknak lenne szavuk.
Anonymtalan
2021. június 10. 10:13
Azt még érteném, hogy választáson visszalép a javára, de hogy "ellő"-választáson már, az meglehetősen azt bizonyítja, hogy nem előválasztás lesz, hanem utóválasztás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!