A német védelmi miniszter is megszólalt a Hitlert felköszöntő katonák kapcsán

2021. június 18. 15:52

Kramp-Karrenbauer szerint a botrányba keveredett katonák minden társuk bevetését és teljesítményét, illetve az egész ország jó hírét veszélyeztették.

2021. június 18. 15:52
null

 Németország és a német hadsereg jó hírét veszélyezteti, hogy a Litvániában állomásozó katonákat antiszemitizmussal és szexuális erőszakkal vádolták meg – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter pénteken Hamburgban.

Aki így viselkedik, az nem szolgálhat a német hadseregben”

– hangsúlyozta a tárcavezető fiatal tisztek előtt elmondott beszédében. Kramp-Karrenbauer felszólította a katonai vezetőket, hogy szolgáljanak első védelmi vonalul a szélsőségességgel szemben. A védelmi miniszter azt kérte tőlük: figyeljenek oda, legyenek következetesek, szigorúak, és ne hallgassanak el semmit.

Az incidens

Litvániából visszahívtak egy páncélgránátos szakaszt, mert áprilisban egy partin antiszemita dalokat énekeltek, erőszakkal fenyegetőztek, társaikat zaklatták, és egy katonát szexuális támadás ért. A Der Spiegel szerint rendszeresen fordultak elő hasonló esetek az egységben, amely Adolf Hitler náci diktátor születésnapjáról is megemlékezett. A német katonák az Enhanced Forward Prensence nevű, Oroszország elrettentése érdekében létrehozott nemzetközi NATO-misszió keretében tartózkodnak Litvániában.

Kramp-Karrenbauer rámutatott: a botrányba keveredett katonák minden társuk bevetését és teljesítményét, illetve az egész ország jó hírét veszélyeztették. Hozzátette: a legszigorúbban fognak eljárni a felelősökkel szemben, és eltávolítják őket a hadsereg kötelékéből. 

Kiképezték őket. Érzékenyítésen estek át. És mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek”

– mondta a tárcavezető. 

(MTI)

Nyitókép: Arif Akdogan / ANADOLU AGENCY / AFP

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rrrrrr
2021. július 09. 15:21
milyen jó híre van Németországnak? :-))))) ti az elődök telyesítményét aratjátok le, nekik volt jó hírűk a III. Birodalomnak és az NSZK -nak is. ti, ti mik vagytok? buzi zászlót lengető, parlamentben mellé beszélő, koholt vádakat kreáló, gazdasági bűncselekményeket elkövető, nagyképű , lusta, szar ország, az vagytok...főbb városaitok tele be nem illeszkedett emberrel, aki még a nyelveteket se óhajtja megtanulni. Európa szégyenei vagytok háborús bűnösök!
masikhozzaszolo
2021. június 20. 10:39
veszélyeztették Hát, a katona már csak ilyen. Veszélyeztet!
Blanco7
2021. június 19. 11:22
"Kiképezték őket. Érzékenyítésen estek át. És mindezek ellenére ilyen helytelenül viselkedtek” Kiválóan sikerült az érzékenyítés.
Rocktoberi
2021. június 19. 08:50
Hogy lett védelmi miniszter ez a hp?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!