Kína légibemutatón sokkolta a világot: Amerikának van mitől tartania
Peking közölte az egész világgal, hogy nem véletlenül az Egyesült Államok első számú kihívója.
„Ne vegyétek dicsekvésnek, de Kati nálam kezdte a látogatást legutóbb is, amikor itthon volt” – mondja Tóth Albert, a világhírűvé vált magyar tudósnő egykori biológiatanára, akit Kisújszálláson látogattunk meg. Berci bácsival Karikó Katalin ifjú éveiről és korabeli teljesítményéről, a Karikót kipécéző matematikatanárról és erős jellemekről beszélgettünk.
„Gyertek csak ide! Szemben, a fák takarásában áll egy épület. Látjátok? Ott nyerte meg toronymagasan a hetedik osztályos Karikó Katalin a megyei biológiaversenyt.
Onnan erednek Kati gyökerei, ez a szertár meg a bölcsője”
– mutat ki a kisújszállási, háromszáz éves Móricz Zsigmond Gimnázium ablakán Tóth Albert, Karikó Katalin biológiatanára. Már az elején leszögezi: hívjuk csak Berci bácsinak, mindenki így szólítja. Egy percig sem marad titokban, hogy az intézmény nehéz, tekintélyt parancsoló kilincsét ismét lenyomta a város köztiszteletben álló tanára: rögtön körbeveszik, ökölpacsival köszöntik.
„Hogy vagy, Berci bácsi?” – üdvözli nevetve Tóth József, a gimnázium főigazgatója is, akitől megtudjuk, hogy hosszú heteken keresztül lélegeztetőgépre kötve feküdtek egymás mellett a kórteremben, ő és a hajdani biológiatanár. Szerencsére egyikőjükön sem látszik, Berci bácsiról sem mondaná meg senki, hogy hónapokig a levegőért küzdött, összesen csaknem fél évig volt kórházban. „Sötét éjszakaként” emlegeti ezt az időszakot. Azóta újra a kisújszállási gimnázium levegőjét élvezi, mint fogalmaz, „ezt újra és újra el is kell raktározni az ember tüdejében”.
És valóban, a gimnázium sokat látott falaiból egyszerre árad a szigorúság és az itt dolgozók lényéből fakadó barátságos lazaság, furcsa elegyet alkot a mérnöki rendezettség és az otthonosság. Az öreg kőpadlót olyan nagy egyéniségek koptatták, mint Móricz Zsigmond és nagybátyja, a matematika-fizika szakos Pallagi Gyula, továbbá a híres Szász Károly, aki még Berci bácsit is tanította.
A kisújszállási bölcső
„Össze-vissza hablatyolnak. Úgy beszélnek Katiról, mintha csak Amerikában tevékenykedett volna, sőt mintha ott is látta volna meg a napvilágot. Márpedig nem Amerika, hanem Kisújszállás volt Kati életútjának nemcsak az eredője, de fontos állomása is” – mondja ellentmondást nem tűrő hangon Berci bácsi. Háta mögött a 165 éves Jermy Gusztáv Természetrajzi Szertár és Múzeum nagy becsben tartott nílusi krokodilja egyetértően vigyorog, amin cseppet sem csodálkozunk, hiszen korábban egy vándorcirkusz „oszlopos tagja” volt – mint később Szabó Tamás biológiatanártól és igazgatóhelyettestől megtudjuk. Ellenben a kétmillió éves, megkövült rák-csontvázat semmi sem billenti ki merev mozdulatlanságából.
„Karikó Katalin messze kiugrott a többi diák közül, olyan tehetség volt, akivel mindenképpen foglalkozni illett, sőt kötelessége is volt a pedagógusoknak, köztük magamnak is” – mondja Berci bácsi. Interjú közben izgatottságában sűrűn felpattan, az asztalon álló jókora papírhalomban keresgél, majd ha megtalálta, amit keresett, újra leül. Miután Karikó Katalin tizenkét évesen megnyerte a megyei biológiaversenyt, a hajdani tanára – ahogy fogalmaz – „sebtiben” meg is hívta az 1966-ban alakult kisújszállási Jermy Gusztáv Bioszféra Szakkörbe. Másnap ott is volt. Berci bácsi a mai napig őrzi a naplót, amit Katalin a szakkörről írt. Kapcsolatuk pedig azóta töretlen.
„Ne vegyétek dicsekvésnek, de Kati nálam kezdte a látogatást legutóbb is, amikor itthon volt.
Együtt jött a nővérével, aki szintén ebben a gimnáziumban tanult” – meséli, hangja szeretettel teli, a dicsekvés apró mellékzöngéjét sem érzem ki belőle. „Nem szakadt el tőlünk” – hangsúlyozza, majd hozzáteszi, hogy a régi tanítvány nemcsak őt, hanem „kisújszállási örök barátját” is meglátogatta.
„Kati óvodás kora óta legjobb barátja pár nappal ezelőtt meghalt, de még találkozhattak egymással az utolsó órában. Hátborzongató, de mintha a barátnő megvárta volna, hogy hazajöjjön Kati, és elbúcsúzhasson tőle” – eleveníti fel a szívfacsaró pillanatot Berci bácsi, szemébe könnyek szöknek. „A lelkük volt harmóniában. Mindenki tette a dolgát, a mára világhírű Kati Amerikában, a barátnője pedig a Hortobágyon. Ez a távolság nekik semmit nem jelentett. Ezt értse meg a mai ember... A barátság ma már kifordult fogalom.”
„Dr. Szentgyörgyi, USA”
Javában folyt a szakköri munka: megyei vetélkedők, versenyek, amikor az egyik diák azt javasolta, hogy a csoport nevében írjanak levelet Szent-Györgyi Albertnek. Berci bácsinak sem kellett kétszer mondani, kapott az alkalmon, hiszen mindig is azt vallotta, hogy tanárként kötelessége teljesíteni, amit a mindenkori oktatáspolitika megkövetel, de a szakkör életbe ne szóljon bele senki felülről, az az ő dolga – meg a gyerekeké. Így 1972-es keltezésű levélben a szakkörösök megírták a világhírű Nobel-díjas tudósnak, hogy a nagy formátumú természetrajztanár, Jermy Gusztáv munkásságával foglalkoznak. A levél elkészült, de fogalmuk sem volt a C-vitamin feltalálójának címéről.
„A gyepes eszemmel azt találtam ki, hogy írjuk a borítékra: Dr. Szent-Györgyi, USA.
Így küldtük ki a vakvilágba a szakköri üdvözletet. Mondtam is az öreg postásnak, hogy nem fogja megkapni a címzett, de megnyugtatott: »ne féljen maga attól!«” – meséli lelkesen. Nemhogy célba ért a küldemény, de postafordultával jött is a válasz. Szent-Györgyi Az élő állapot című kötetét hozta a postás, a külső borítón a Nobel-díjas, világhírű magyar tudós üzenetével: „a tudomány kisújszállási lelkes művelőinek”. Amikor arról kérdezem, mi motiválta kezdő tanárként a levélírásra, azt válaszolja, hogy sohasem a divat vagy a feltűnési vágy, hanem az, hogy emberi minőségében megismerhesse a tudóst, és így diákjai még hitelesebb példaképként állíthassa. „A szakköri együttélésből jött ez az ötlet” – teszi hozzá, a papírhalomból ki is keresi a dedikált példány fénymásolatát, büszkén mutatja.
Kicsit később Berci bácsi nagyot gondolt, és Szent-Györgyi Albert nevével hirdette meg a megyei biológiaversenyt. „Hamar híre ment, mondták is, hogy Tóth Albert újra meghülyült” – idézi fel a hajdani biológiatanár, aki ezúttal sem foglalkozott az őt ért kritikákkal. A magyar Nobel-díjas igent mondott a felkérésre, és ezúttal dedikált fényképét küldte el a szakkör tagjainak, a következő kézzel írott üzenettel: „A megyei biológiaverseny résztvevőinek a legjobb kívánsággal: Szent-Györgyi Albert”. Az eredeti képről készült fénymásolat azóta is megvan az egykori diákoknál, „lobogtatva hozzák vissza az öregdiák találkozókra, mondom is nekik, ha elkótyavetyéled, ki is írlak a névsorból” – emlékszik vissza Berci bácsi. A kisújszállási szakkör nemcsak Szent-Györgyivel, hanem Selye Jánossal is levelezett. „Emlékszem, Karikó Katinak nem a C-vitamin feltalálója volt a példaképe, hanem a nyolcszor Nobel-díjra terjesztett, ám az elismerést soha meg nem kapó Selye.
Stresszről szóló könyvét ronggyá olvastuk, Kati bibliájává vált diákkorában,
már akkor az orvoslás felé vette az irányt” – meséli fel Berci bácsi.
Ökörcsapásokon biciklizett Karikó a Hortobágyra
Karikó Katalint az egész világ mint az mRNS-vakcina technológiájának felfedezőjét ismeri, ám „van egy másik Karikó Kati is” – emeli magasba mutatóujját Berci bácsi. Mint elárulja, a Kisújszállásról útnak induló tudósnak
Karikó Katalin már egyetemista volt Szegeden, amikor Berci bácsi hívta a híres-nevezetes Hortobágyi táborba. Abban az évben az volt a tábor célja, hogy kiveszőben lévő, löszös területeket keressenek a szikes talaj közt. „Nem kellett kétszer hívnom, Kati egyből kötélnek állt. Ült a széken a Hortobágy kellős közepén a perzselő forróságban. Ott vizsgálták a talajt a többi egyetemistával, akik persze szintén a kisújszállási gimnáziumban végeztek.” A küldetésnek meg is lett a sikere, megszületett A löszgyepek felfedezése a Hortobágyon című hiánypótló tanulmány, amiért a hajdani biológiatanár a mai napig rendkívül hálás a tanítványainak. Ebben a diákok bizonyították a Hortobágy – ahogy Berci bácsi nevezi – „gyönyörű kétarcúságát”.
Szintén emlékezetes esemény, amikor Karikó Katalin Berci bácsi kérésre abbahagyta a kutatást (Berci bácsi szavaival: „lombiklögybölést”), hogy segítsen kedves biológiatanárának a tábori csoportvezetésben.
„Nyakig benne volt a kotyvasztásban, de otthagyott csapot-papot, biciklivel jött ökörcsapásokon át a Hortobágyra”
– mondja mosollyal az arcán.
Amikor afelől érdeklődöm, meglepődött-e, amikor kijött a nagy hír a tanítványáról, azt mondja, hogy egyáltalán nem. „Tudtam róla, hogy nagyon dolgozik egy kísérleten, a '90-es évek elején Amerikában is meglátogattam” – idézi fel, hozzátéve, hogy „mutatta mit csinál, de nem értettem semmit a kémcsőlögybölésből, csak azt tudtam, kutat valamit. Be is jött” – vágja ki büszkén.
Konfliktus a matematikatanárral
„Én bírtam a Katival, mert amit mondtam neki, az az ő gondolataival is egybeesett, nem volt szakadék közöttünk. Hiába volt elemi iskolás, partnerek voltunk” – magyarázza. „Egy tanárnak kutya kötelessége lenne, hogy gyerekésszel gondolkozzon; ha ezt valaki nem teszi meg, és inkább a tanár szerepében tetszeleg, fatálisan melléfog” – mutat rá. Fatálisan melléfogott például Karikó Katalin matematikatanára, aki – Berci bácsi szavaival élve – olyan komoly „afférhelyzetbe került” a fiatal tehetséggel, hogy Karikó szülei még az iskolából is el akarták vinni a lányukat miatta.
„Ácsi, te azt mondod, hülye, én meg azt mondom, hogy Karikó Katira büszke lesz még a világ!
Bár én már akkor is büszke voltam rá, amikor ott ült a teremben a szakköri foglalkozáson” – idézi fel Berci bácsi. „Ha akkor elviszik az iskolából, most szegényebbek lennénk, bár tevékenységét másutt is kifejthette volna, de nem lett volna ilyen hátországa. Neki itt kellett maradnia” – szögezi le, megnyugvással a szemében.
Honnan származik az erő ennyi pofon után? – ez a kérdés motoszkál bennem leginkább, amikor Karikó Katalinra gondolok; arra, hogy nem hittek neki, vagy arra, hogy elbocsátották a Szegedi Egyetem laborjából, s hogy még ezek sem tántorították el. Az mRNS-vakcina módszerének kidolgozója egy interjúban elmondta: „az sem befolyásolt, amikor lehülyéztek, amikor azt mondták, nincs értelme a kutatásaimnak”. Soha nem az volt a célja, hogy „hosszabb legyen a CV-je vagy vastagabb a pénztárcája”, hanem hogy megértsen valamit. Amikor arról faggatom Berci bácsit, hogyan élte meg Karikó Katalin a pofonokat, azt mondja: „erős jellemként fittyet hányt rájuk, nem izgatta. Az erős jellemek sajátossága, hogy bármit lehet rájuk mondani, sőt még le is lehet köpni őket, ám az élet őket igazolja. Ennek a bizonyítéka a hitelességgel megszerzett érték.”
Hozzáteszi, hogy ez a képesség amolyan „családi örökség”: ilyenek voltak Karikó Katalin szülei is. „A szó legnemesebb értelmében roppant egyszerű kisújszállásiak, akiket nagy becsben tartott mindenki a hitelességük miatt. Ha Karikó János bácsi jött disznót vágni, akkor olyan munkát végzett, amilyet egy profi hentesnek végeznie kell. A mai világ már nem ilyen” – fejti meg a hajdani biológiatanár. Mint hozzáteszi, „Kati a mostani percig is hű maradt ehhez az örökséghez, önmagához, az elveihez, mégpedig azért, mert
soha nem a hasznot látta, számára a tisztességgel megszerzett érték az igazi érték”.
Berci bácsi szerint Karikó Katalin legnagyobb értéke, egyben sikert hozó vonása, hogy „egyszerű ember maradt, és pont. Ezt nem kell magyarázni, aki érti, érti, aki nem, nem” – szögezi le határozottan. „Tudjátok, olyan ez, mint amit Petőfi Sándor az Úti leveleiben ír: »Mily egyszerű a puszta és mégis mily fönséges!«”.
Az egykori tanár számára nem kérdés: Kati akkor is ilyen egyszerű marad, ha megkapja a Nobel-díjat. Mint fogalmaz, „ezért bármikor tőkére tenném a fejem”.
Fotók: Mátrai Dávid