Nyolcpárti kormány váltaná le Netanjahut – mi folyik Izraelben?

Nyitókép: Naftali Benett és Jair Lapid, Netanjahu trónfosztói (REUTERS/Ammar Awad/Amir Cohen)

Fél órával a szerda éjféli határidő előtt jelentette be Jair Lapid, az izraeli centrista Jes Atid párt elnöke, hogy sikerrel állította össze koalíciós kormányszerződését hét másik, eddig ellenzékben lévő párttal.

A bejelentést telefonon tette Reuven Rivlin leköszönő államelnök felé. Ellentétben azon hírekkel, miszerint „létrejött" vagy „megalakult" az új izraeli kormány, itt még nem tartunk: jövő szerdán esedékes az új kormány beiktatása, amit szavazás előz meg a 120 fős izraeli parlamentben, a Kneszetben, ahol a szavazatok legalább többségére lesz szükség a kormány megalakulásához.

A koalícióban, mint azt a Mandiner is megírta,

– „a farkas, a bárány, plusz a tarantula", mint ironikusan megjegyezte egy olvasó.

De kik ezek a pártok, akik látszólag tényleg véget vethetnek Benjamin Netanjahu Likudja 12 éves hatalmának? Az alábbiakban végigvesszük a szereplőket, az idén márciusban kapott mandátumarányok sorrendjében.

Netanjahu-ellenes kavalkád

Jes Atid

Jair Lapid centrista pártja, 17 mandátumot kapott a választáson (a Likud 30-at). Lapid apja az újvidéki születésű Tomi Lapid (Lampel Tamás) volt. Jair Lapid műsorvezetőként lett híres, 2012-ben alapította meg Jes Atid (Van Jövő) nevű pártját, 2013 és 2014 között pénzügyminiszter volt koalícióban a Likuddal. Bár most a második legnagyobb mandátumszámot nyerő párt elnökeként ő kapott megbízást Rivlin elnöktől a kormányalakításra, a pozíciót egy rotációs megoldás keretében átadta Naftali Bennettnek, akit elméletben két évvel később váltana ő a miniszterelnöki székben. (A rotációs megoldásnak van hagyománya Izraelben, noha egyelőre kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a most körvonalazódó koalíció eljutna idáig). 

Kék-Fehér

Beni Ganz volt vezérkari főnök centrista pártja, a legutóbbi választáson 8 mandátumot kapott. Ez komoly csökkenés volt előző eredményéhez képest, a szintúgy magyar felmenőkkel rendelkező Ganz (anyja mezőkovácsházi, apja székelyföldi zsidó) azzal omlasztotta be támogatottságát, hogy a legutóbbi választást követően rotációs megállapodás keretében szerepet vállalt Netanjahu kormányában, azóta is ő az ügyvezető védelmi miniszter. Mivel ő volt az ellenzék nagy reménye, és végül egy kormányba ült Netanjahuval,

ennek ellenére elért eredménye voltaképpen még igen jónak is számít.

Jamina

Naftali Bennett jobboldali-vallásos politikus pártja, a pártnév jelentése Jobbra. Bár világnézete alapvetően jobbra helyezné őt Netanjahutól, a politikus volt tanácsadójaként személyes ellentétek feszülnek közte és az ügyvezető miniszterelnök között. Dúsgazdag üzletember és veterán politikus, 2013 és '20 között volt oktatási, vallásügyi, diaszpóra-ügyi majd ismét oktatási, s végül védelmi miniszter is. Őt és nagy reményű párttársát, Ajelet Sakedet tartja most az izraeli vallásos-jobboldali árulónak, amiért egy kormányba ülnének a baloldallal és egy arab párttal. Bennett hívei még nyilván emlékeznek rá, hogy egy nappal az idén március választások előtt a politikus élő adásban aláírt egy nyilatkozatot: „Nem engedem, hogy Jair Lapid miniszterelnök legyen, rotációval sem.” És „nem hozok létre kormányt, amely az Iszlám Mozgalom, Manszúr Abbász támogatásán alapul.”

Most mind a két ígéretét látványosan megszegte, a héber közösségi médiát nagyot megy az egymás mellé vágott két dokumentum: az egyik Bennett iménti ígérete, a másik pedig a koalíciós megállapodás, rajta Bennett, Lapid és Abbász aláírásával. Lapid ugyan elméletben csak két évvel Bennett után jönne miniszterelnökként, de ez is nyilván szembemegy a megtett ígérettel. Az izraeli média most több cikket is közölt, hogy nacionalisták megfenyegették Sakedet és más képviselőket. (Azt már persze nem teszik hozzá, hogy korábban Netanjahut és rokonait is fenyegették a közösségi médiában ellenzékiek kivégzéssel, bár a politikai gyilkosságoknak sajnos vagy múltja Izraelben, gondoljunk csak a magyar-zsidó embermentő, Kasztner Rezső lelövésére, vagy Jichak Rabin miniszterelnök meggyilkolására.) Az alku nagy vesztese nyilván Saked lesz, akinek senki sem ígért miniszterelnöki rotációs pozíciót, viszont politikai karrierjén saját táborának elárulása komoly sebet ejthet. Amennyiben Bennett miniszterelnök lesz, akkor

Ha Bennett valóban kormányfő lesz, úgy először lesz vallásos miniszterelnöke Izraelnek. (Korábban más kormányfők is beszéltek istenhitükről, itt a hagyománykövető, vallásos életmódról van szó).

Munkapárt

Izrael államalapító és évtizedeken át vezető pártja mára statisztai pozícióba került, hét széket nyertek a legutóbbi választáson. A párt elnöke idén január óta a radikális feminista, többek között a házasságot eltörölni akaró és a héber nyelvet kizárólag női nyelvtani alakban használó Merav Michaeli, akinek nagyapja az imént említett Kasztner Rezső volt. A Merec mellett elsősorban a Munkapárt jelent komoly tüskét a zsidó pártok közül a jobboldal szemében.

Jiszrael Bejtenu

Avigdor Liberman pártja (Izrael a hazánk) főleg az orosz, szekuláris zsidókat célozza meg. Üzeneteiben erősen jobboldali, de Netanjahuval szintúgy személyes ellentétek helyezik szembe. Libermant a sajtó okkal emlegeti „visszaeső lemondóként", különböző okokra hivatkozva már többször mondott le miniszteri tárcák éléről vagy lépett ki koalíciókból. 2001 óta nyolcszor állt különböző minisztériumok élén. Liberman 7 mandátumot nyert a legutóbbi választáson. 

Új Remény

Gideon Szá'ár, Netanjahu volt oktatási, majd belügyminisztere hat mandátumot nyert a legutóbbi választáson. Határozottan jobboldali politikus, aki nemrég lépett csak ki a Likudból, ahol alulmaradt Netanjahuval szemben egy tisztújító szavazáson.

és tőle is erős lépés részben baloldali kormányhoz csatlakozni. 

Merec

Nican Horovic pártja, a szélsőbaloldali Merec 6 mandátumot nyert a legutóbbi választáson. Ők az izraeli politika balszéle, 2018-ban képesek voltak azt javasolni, hogy az izraeli himnuszt, a Hatikvát cseréljék le az Internacionáléra. A Merec a fejlemények nagy nyertese, hiszen közel két évtizednyi ellenzéki szerep után akár kormányra is kerülhetnek, továbbá normalizálódott az arabokkal való szövetségkötés gondolata is, ebből a jövőben főleg ők profitálhatnak. Pozíciójukat erősíti továbbá, hogy Netanjahu jobboldali kihívói mind komoly csorbát szenvedtek a csatározásban.

Rá'ám

Manszúr Abbász (nem összekeverendő a Palesztin Hatóságot vezető Mahmúd Abbásszal) pártja, az iszlamista Rá'ám sokak szerint Netanjahu kreálmánya, a párt elsősorban szociális ügyekre koncentrált az iszlám identitás erősítése mellett, különösen népszerű a beduin lakosság körében. A választásokon négy mandátumot szerzett. Ha igaz is, hogy Netanjahu szívélyes viszonyt ápolt eddig Abbásszal, valószínűleg akkor is a külső támogatás kedvéért lehetett ez így, nem pedig azért, hogy ténylegesen részt vegyen egy arab párt a kormányban, hozzáférve minősített információkhoz is. A tegnap esti koalíciókötési izgalmak különös pillanata volt, amikor megérkezett a hír: az ún. Déli Iszlám Mozgalom (mely egy szakadás eredménye, az északi, radikálisabb verziót már betiltották) engedélyt adott Abbásznak, hogy koalícióra lépjen a zsidó pártokkal. Mint azt Bennett kritikusai rosszmájúan megjegyezték, a vallásos-nacionalista politikus karrierjének csúcspontja előtt azon izgulhatott, hogy vidéki muszlim papok engedélyt adnak-e hőn remélt koalíciójának összeeszkábálására, vagy sem. 

Akkor most mit jelent ez az egész?

Netanjahu az utóbbi években még sosem volt ilyen közel az ellenzékbe kerüléshez.

és elkerülhető a belengetett ötödik szavazás.

Azonban néhány lépés még hátra van. Az ellenzéknek a fentiekkel pontosan 62 képviselője van, egyel több, mint amennyire szükség lesz a kormány beiktatásához. 

Viszont az egyik jaminás képviselő, Nir Orbach már közölte, hogy valószínűleg nemmel fog szavazni a nagykoalícióra, mivel elveivel nem tartja összeegyeztethetőnek a jobboldaltól finoman is eltérő pártokkal való szövetségkötést. Igaz, más sajtóhírek szerint pedig már beadta a derekát – az igazságot akkor tudjuk meg, ha majd sor kerül a szavazásra.

A hírek szerint Netanjahu és hívei erős nyomást gyakorolnak a háttérben a Jamina képviselőire, hogy ne szavazzák meg az új kormányt. Az ellenzék cserébe igyekszik siettetni a szavazást, a házelnök lemondatásának forszírozásával akarják elérni, hogy a szavazásra már hétfőn sor kerüljön. 

Akárhogy is alakulnak az események, az biztos, hogy korábban nem látott fordulatokra került sor Izraelben:

(nem külső támogatóként, hanem tényleges résztvevőként), vallásos kormányfő, és egy 12 éves miniszterelnöki karrier ilyen körülmények között történő megszakítása. Eközben egyre komolyabb nemzetközi nyomás nehezedik Izraelre, Amerika hangsúlyosan újra közeledik a Trump által sutba dobott iráni atomalkuhoz, nemrég rakétaeső zúdult Izraelre, és akkor a Hezbollah vagy Irán még nem is lépett közvetlenül a színre. Kérdéses, hogy egy ilyen törékeny koalíció hogyan reagálna bármilyen éles helyzetre, például hogyan állna hozzá a Rá'ám egy Gázával szembeni megtorló csapáshoz. 

Ezek a részletek még mind a jövő zenéje, de nem is kell bizonygatni, hogy Fukuyama tévedett: a történelem nem ért végett, itt játszódik a szemünk előtt.