Egyáltalán nem vagyok híve a nagy szavaknak, de most csak ezek az úgynevezett nagy szavak tolakodnának elő belőlem. Megpróbálom rövid pórázra fogni őket. Nem lesz könnyű. Egyáltalán, miért is ódzkodom én a nagy szavaktól? Mert jó ideje az van a levegőben, azt árasztja magából a dögletes korszellem, hogy óvakodjak tőlük? Nyilván.
Azt le sem írom – de, leírom –, hogy „merjünk kicsik lenni”. Hogy miránk ez vonatkozna jó ideje,
ez volna az ukáz egy titokzatos, arctalan kápó recsegő hangján kiadva.
Ez a megfoghatatlan kápó a már emlegetett korszellem, ami úgy megfoghatatlan, hogy közben mégsem az. Mert a korszellemben nincs semmi bujkáló attitűd, nagyon is előttünk van, egy lépést sem tudunk tenni anélkül, hogy az arcunkba ne tolakodna.
De nem is előttünk van, nem is körülöttünk, hanem egyenesen bennünk. A gondolatainkban. A minap olvastam a huszadik század egyik legnagyobb vallástörténészének, Ananda Coomaraswamy-nak egy esszéjét, a címe: Kicsoda a Sátán, és hol van a Pokol?
A szerző ebben a rövid, csillogóan okos írásában számos egyházatyára és különféle vallások szent irataira hivatkozva azt mondja, hogy a Sátán és a Pokol mibennünk van. Nem egy másik világ kénköves bugyraiban, nem a halál utáni esetleges tudatállapotokban, hanem itt és most, bennünk. A lelkünkben hordjuk mindkettőt, a Sátánt és a Poklot is. Ha ez így van, akkor nagyon is valószínűnek tűnik, hogy a fentebb már emlegetett korszellem közeli rokonságban áll az Alvilággal, de az is könnyen lehet, hogy azonos vele.Sátán és Pokol.
Magam is megrémülök, mert közben az van, hogy a tegnap esti Magyarország–Németország mérkőzésről akartam volna írni valamit. Ehhez képest ide jutottam. De talán nem véletlenül jutottam ide.
Persze nem arról van szó, hogy a meccset a Rossz és a Jó heroikus párharcaként látnám,
vagy hogy armageddoni ütközetet vizionáltam volna a müncheni arénába.
Egyáltalán nem. Egy futballmeccs volt. Persze egy futballmeccs, különösen mifelénk, mindig többet jelent önmagánál. Többé-kevésbé máshol is így van ez, de Közép- és Kelet-Európában számos olyan réteg rakódott a focira, amelyek szinte mitikussá növelték a jelentőségét. Egy magyar-román, egy magyar-szerb vagy egy magyar-szlovák összecsapás nálunk nem pusztán sportesemény, hanem évszázados traumák és feszültségek összeszikrázása. De nem is erről akarnék beszélni. Mindezt tudjuk jól.