A főpolgármester, aki alatt világvárossá fejlődött Budapest

Ráth Károly 1821. február 20-án született egy nagypolgári családban. Budán nevelkedett, de Pesten tanult jogot – 20 évesen már a királyi táblánál volt jegyző. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején sem tétlenkedett, habár nem fegyverrel harcolt: a pesti huszárőrség megszervezésében vett részt segédtisztként, illetve a pestvárosi újoncozási és felszerelési bizottság elnöke volt.

Neve akkor került be ismét az újságokba, amikor 1865-ben elindult Lipótvárosban a fővárosi képviselőválasztáson. Fő riválisa a nagy tekintélyű szerző és publicista, Kemény Zsigmond volt. Több író is nyílt levelet fogalmazott A Hon hasábjain, melyben arra kérték Ráthot, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. Mint fogalmaztak: „Derék, becsületes ügyvéd van Pesten elég, de Kemény Zsigmond az egész magyar hazában csak egy.” A derék ügyvéd nem lépett vissza, ám végül 105 szavazatkülönbséggel Kemény nyerte el a mandátumot.

Ráth azonban ezt követően sem adta fel az álmait: két évvel később Józsefvárosban már ő nyerte a választást, és így bekerült a fővárosi testületbe. Ekkortájt már ügyészként dolgozott – később sokan a szemére vetették, hogy vád alá helyeztette a Magyar Újság szerkesztőjét, akinek az volt a bűne, hogy megjelentetett egy levelet az emigrációban élő Kossuth Lajostól.

1873-ban megválasztották az egyesített Budapest első főpolgármesterének. (Érdekes statisztikai adat, hogy a fővárosnak akkoriban csupán 300 ezer lakója volt.) Ráth hamar magához ragadta a kormányrudat, határozott volt, a város pedig fejlődésnek indult, ami nem tetszett az ellenzéknek. Többféle módon is igyekeztek kikezdeni a főpolgármestert, egyebek közt azt terjesztették, hogy a város ügyeit valójában nem ő, hanem Kammermayer Károly polgármester viszi, Ráth pedig főleg csak reprezentál. A Pesti Hírlap meg is jegyezte 1884-ben: „Valamint az égen, úgy a fővárosban két világító test van. Az egyik Kammermayer, aki éjjel világít, amikor a világosság hasznos dolog, a másik Ráth Károly, aki nappal világít, csakúgy a parádé végett.”

Ráth megválasztásakor a Pesti Napló a következőképpen fogalmazta meg kívánalmait:

Ráth Károly ideje alatt Budapest valóban világvárossá fejlődött. A sokszor igaztalan kritikák ellenére is 24 éven át állt a főváros élén, és mindvégig támogatta a Budavári Királyi Palota építkezéseit. A tervezésért felelős Hauszmann Alajost régóta ismerte – még 1874-ben Ráth volt az, aki főúri megrendeléseket szerzett Hauszmann számára, ő ismertette össze például Coburg Fülöp herceggel, aki a palotája átalakítását bízta a neves építészre.

Mikor a neves író, Jókai Mór 1894-ben Budapest díszpolgára lett, levelet írt, amelyben elismerését fejezte ki a városvezetés felé: „Negyven év előtt egy regényben megjósoltam, hogy mivé fog lenni Budapest száz év alatt. A sors fényesen megcáfolta jóslatomat, 40 év alatt túlhaladta Budapest mindazt, amit a költői fantázia optimizmusa száz évre jövendölt.

Ráth Károlyt összesen négyszer választották meg főpolgármesternek. Puritán ember volt. A városházán még az 1890-es években is ugyanazok a bútorok voltak az irodájában, mint évtizedekkel korábban. Bár szerették volna, nem engedte, hogy kicseréljék a berendezést, így egy nyáron, mikor szabadságra ment, a régi bútorokat és az íróasztalát titokban restaurálták. Utóbb kiderült, észre sem vette… Családszerető emberként élt, a feleségétől, Hupf Máriától hat gyermeke született (Ilona, Károly, Gizella, Aladár, Aranka és Imre). Szeretett vadászni és szenvedélye volt a művészet. Rendszeresen járt az Operába, ahol az író-politikussal, Falk Miksával nézte egy páholyból az előadásokat, de sokszor megfordult a Népszínházban is.

A beszédeit mindig maga írta, majd átadta az írnokának. Nem volt első osztályú szónok, keveset rögtönzött. Egy esetben az írnok összekeverte a beszéd lapjait, amitől megzavarodott a pulpituson, ám egy idő után letette a lapokat és fejből folytatta a beszédét.

Sokáig bajlódott a vesebetegségével, aztán 1897-ben már nem volt menekvés. Újabb vesegyulladást kapott, ráadásul hashártya-gyulladás is gyötörte. Habár úgy tűnt, sikerül felgyógyulnia, végül 1897. július 30-án, a családja körében aludt el örökre a 76 éves főpolgármester. A temetésén tízezrek vettek részt, a lapok pedig kiemelték, egy nagy formátumú városvezető hagyta itt a földi világot, akinek majd hálás lesz az utókor.