A félreértett, nagy nyelvész: Horger Antal emlékezete

Paár Ádám írása

Horger Antal nevével a magyar középiskolás egyetlen kontextusban találkozhat az irodalomtankönyvben. Mindenki, aki elvégzi a középiskolát, emlékezhet József Attila 1937-ben írott, Születésnapomra című versének azokra a soraira: „Lehettem volna oktató / nem ily töltőtoll koptató / szegény / legény // De nem lettem, mert Szegeden / eltanácsolt az egyetem / fura / ura // Intelme gyorsan, nyersen ért / a »Nincsen apám« versemért, / a hont / kivont // szablyával óvta ellenem. / Ideidézi szellemem / hevét / s nevét //…”

De ki volt az a bizonyos Horger Antal professzor, aki a költeményben megfogadja, hogy „amíg szóból értek én / nem lesz tanár e féltekén”, és akinek portréja a tragikus sorsú költő verse révén

Portrénk Horger Antal tudós, nyelvész, akadémikus életéről és munkásságáról, halálának 75. évfordulója után.

Egy idős nyelvészprofesszor hunyt el Budapesten, nagyrészt ismeretlenül 1946. április 14-én. A nyelvtudományban a Horger-szabály ma is megkerülhetetlen. Ám a nem nyelvész végzettségűek valószínűleg nagyon keveset tudnak Horger Antalról. A középiskolai irodalomórák emlékeként mindenki fejében derenghet egy apró információ arról, hogy József Attila a professzornak tulajdonította elütését a tanári pályáról.

A helyzet ennél azért bonyolultabb volt. De ne vágjunk a dolgok elébe!

Horger Antal 1872. május 28-án született a Krassó-Szörény megyei (ma a romániai Temes megyéhez tartozó) Lugoson, egy német eredetű családban. Mint sok nemzetiségi családból származó ember, elkötelezett magyar lett. Tanári oklevele megszerzését követően a fiatal pedagógus előbb a Brassói Főreáliskolában, majd a budapesti VI. kerületi állami felsőbb leányiskolában tanított irodalmat. Már ekkor tekintélyes nyelvészi kutatások álltak a harmincas évei elejét taposó tanár háta mögött: gyűjtést végzett a dél-erdélyi, Brassóhoz közeli Halmágy községben (ennek a falunak érdekessége, hogy a teljesen szász környezetben székelyek lakták, akik évszázadokon át nem asszimilálódtak a többséghez), kiadott hétfalusi csángó népmeséket (1908), majd érdeklődése ismét a székelyek felé fordult, és tanulmányt írt Udvarhely megye székely nyelvjárásának hangtani sajátosságairól. Mint látható, Horger eleinte az erdélyi nyelvjárásszigetek iránt érdeklődött.

Az 1914-es év Horger számára nem csupán a háború kitörése miatt emlékezetes: ekkor nevezték ki a budapesti egyetem (a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje) magántanárává magyar hangtanból és szótanból, és ekkor jelent meg A magyar nyelvtudomány alapelvei című tanulmánya. Az ekkor már nagyreményű, időközben akadémikussá kinevezett tudós újabb állomáshelye a szegedi Ferenc József Királyi Tudományegyetem. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter erőfeszítésének eredményeként a kolozsvári egyetemet költöztették át a dél-alföldi városba. Az egyetem egy igazi „nagyvadat” fogott Horger rendes egyetemi tanári kinevezésével.

A szegedi egyetem falai között keresztezték egymást a kissé különcnek tartott, szigorú nyelvészprofesszor és egy húszesztendős, az egyetemre már sebzett lélekkel érkezett magyar-francia-filozófia szakos egyetemi hallgató – József Attila – útjai.

Az már merőben habitus kérdése, hogy a kettejük közötti,

egyeseknek a nyelv kutatója és a nyelv teremtője közötti romantikus konfliktusként, másoknak a konzervatív ízlésű, a hivatalos Magyarországot jelképező professzor és a baloldali mozgalmak irányába tájékozódó, radikális indulatú fiatalember földhözragadtabb ellentéteként fordítódik le.

József Attila 1924-ben

Az eset azzal kezdődött, hogy a szegedi egyetem hallgatója, József Attila Tiszta szívvel című verse megjelent 1925. március 25-én a Szeged című folyóiratban. Ekkor már a szerző neve nem ismeretlen hatósági körökben sem: ez évben ügyészségi vádjavaslat készült a Nem én kiáltok című kötet ellen, majd perbe fogását tervezték a Lázadó Krisztus című verse miatt. Végül mindkét esetben fölmentést nyert, illetve a Nem én kiáltok kötet ügye el se jutott a bírói szakaszig. Mindezek a körülmények csak azért fontosak, hogy megértsük: miért válthatott ki egyáltalán ekkora figyelmet a húszéves költő verse.

Horger magához hívatta a költőt, és egy tanú szerint ezeket mondta március 30-i beszélgetésükön: „Kérem, József úr – mondja Horger –, ön egy verset írt a Szeged múlt vasárnapi számába. Többek között azt írta, hogy nincs istene, se hazája. És hogy ha kell, eladja magát és embert öl… középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot. Ön elvégezheti a bölcsészeti tanulmányokat, de tanári oklevelet, míg én itt leszek, nem fog kapni.”

ahogyan a költemény szól róla. Horger Antalnál magyar nyelvből kellett volna vizsgáznia, de a professzor értésére adta: amíg ő él, soha nem lehet tanár.

Horger Antal, a közhiedelemmel ellentétben, tehát nem tiltotta el József Attilát az egyetemről. Nem is tilthatta el, hiszen ilyen joga nem volt. Bár gyakran emlegetik a kar dékánjaként, valójában ezt a tisztséget csak két évvel később töltötte be. S mint látható, a tanulmányok elvégzését nem gátolta volna, csupán a tanári oklevél megszerzését és kinevezését. József Attila egyetlen szemesztert végzett Szegeden, ezt követően rövid budapesti tartózkodás után Bécsben folytatta tanulmányait.

aki dékánként elbocsátotta az egyetemről József Attilát”, holott ezzel szemben az igazság az, hogy: nem volt dékán, nem bocsátotta el, és nem volt kőszívű, úgyhogy mindössze a két név stimmel az állításból.

A József Attila-ügy skarlát betűként rajta maradt a szegény professzoron. Pedig az ő életében ez csak egy apróság volt (persze, József Attila megbántottságához sem fér kétség, főleg a professzor ellentmondást nem tűrő modora miatt). Pedig akár kedvelhették is volna egymást, hiszen a népköltészeti hang kifejezetten jellemző lesz József Attila 1920-as évekbeli költészetére. Később

a Születésnapomra című költeményben.

Horger egy másik, vélhetően kevésbé ismert irodalomtörténeti jelentőségű esetbe is belekeveredett: Horger nevéhez kötik gyakran, hogy akadályozta Szerb Antal habilitációs eljárását a szegedi egyetem magántanárrá történő kinevezésére. Valójában ez nem igaz. Szerb Antal sorai ellentmondanak a mítosznak, mert azt írta, hogy a „professzorok nagyon kedvesek voltak hozzám, legkivált Horger Antal”.

Közben Horger sorra adta ki írásait a nyelvtudomány kérdéskörében. 1924-ben adták ki A magyar szavak története című könyvét, 1929-ben az Általános igeragozást, 1931-ben A magyar igeragozás történetét, 1934-ben pedig A magyar nyelvjárásokat. Megalkotta a magyar nyelvjárási térképet. Máig őrzi nevét a Horger-szabály, amely szerint a három vagy annál több szótagú szavakban, amennyiben az első és második szótag nyílt, a középső rövid magánhangzó kiesik.

1940-ben a második bécsi döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. Ekkor a bölcsészkar visszaköltözött Kolozsvárra, így Horger Antal is követte a kart. A II. világháború romba döntötte a megkezdett tudományszervezési munkát.

Horger élete tragikusan alakult: háromszor nősült, de egyik házassága sem volt boldog. Első felesége, Daibuka Szidónia elhunyt 1921-ben. Második felesége, Röck Johanna nem volt hajlandó férjével Szegedre utazni. Ez vezetett a feszültséghez. Horger válással fenyegetőzött. Szidónia asszony pisztollyal megsebesítette férjét. Válásuk után a nála 28 évvel fiatalabb Gillming Blankát vezette oltárhoz.

Horger Antal sokat tett a magyar nyelvtudományért: néprajzi gyűjtései, nyelvészeti munkái mai napig alapvetőek a nyelvtudományban. Sajnálatos, hogy magánélete nem alakult jól – és még sajnálatosabb, hogy az utókor egy egyszeri, versbe szedett tanár-diák konfliktuson keresztül emlékezik csak rá.