A következő napokban a rotorjait és motorjait tesztelik. Ez lesz az első alkalom, hogy irányított repülést hajt végre egy jármű egy másik bolygón. A kísérleti helikopteren egy vászondarab is helyet kapott arról a motoros repülőgépről, amellyel az amerikai Wright-testvérek a világon elsőként a levegőbe emelkedtek 1903. december 17-én az észak-karolinai Kitty Hawknál.
Az 1,8 kilogramm súlyú drón első körben három méter magasra próbál majd felemelkedni a Mars rendkívül ritka légkörében és 30 másodpercnyi lebegés után visszatér a felszínre. A tervek szerint összesen öt fokozatosan nehezedő manővert fog végrehajtani egy hónap alatt és a repülések közben nagyfelbontású fényképeket fog készíteni.
A nagyjából 85 millió dollárból fejlesztett marshelikopter forradalmasíthatja az űrkutatást.
A NASA szerint a marshelikopterek alkalmasak lehetnek sziklafalak, barlangok és mély kráterek feltérképezésére, továbbá tudományos műszerek szállítására, valamint felderítőként segíthetik az emberek és a robotok munkáját.
(MTI)