Negyven éve nem láttam, de döbbenetes erővel hatott rám – mondja Cserhalmi György egy elfeledett magyar rendező filmjéről. Azt is elárulta: egyik legkedvesebb filmjének forgatásán találkozhatott Ottlik Gézával. A Kossuth-díjas színészt emlékezetes magyar filmélményeiről kérdeztük.
„Elképesztően jók a magyar filmek, emlékszem, annak idején, hogy szidalmaztuk őket nagyképű fiatalokként, most meg amelyikhez csak hozzájutok, mind milyen szépek, gazdagok, és nagyon nagy mesterségbeli tudás van mögöttük. Gyönyörűek!
Az egyik, ami nagyon kedves számomra, főleg azért, mert méltatlanul gyorsan elfeledték, Dömölky János Hajnali háztetők című filmje. Ottlik Géza tollából, nagyszerű író nagyszerű mondatai nagyszerű színészekkel. Remek rendezés, és kiváló az operatőr is Koltai Lajos személyében. Mi színészek, hát, kicsit megöregedtünk már, de akkor még rendben voltunk. (nevet) A film a magyar történelem olyan korszakáról szól, ami még a történészek által is nehezen visszaadható, de Ottlik erről tudott valamit. A privát történelem nagyon működött. A forgatás kuriózuma pedig, hogy személyesen találkozhattunk Ottlik Gézával, vele pedig nem lehetett minden nap találkozni. Időnként kijött a forgatásra, a felépített díszletek láttán azt mondta: gyerekek, azért ez nem volt ilyen szép… de nagyon elégedett volt a filmmel.
A másik választásom legyen egy meglepetés, nem tudom, mond-e az embereknek ma az a név valamit, hogy Magyar Dezső. A hatvanas évek végén elment Magyarországról, aztán az Amerikai Filmakadémia elnöke lett, az összes Oscar-gálának ő volt a főnöke. De mielőtt elment, még készített itthon két filmet, az egyik az Agitátorok, amit Bódi Gáborral közösen csinált, a másik a Büntetőexpedíció, én ez utóbbit emelném ki.
Büntetőexpedíció (Magyar Dezső, 1970)
Azért nem mesélem el a történetet, mert nagyon bonyolult, ahogy a címében is benne van: egy megtorlási akcióról van szó, ám a rendező olyan filmnyelvi újításokkal élt, és a fekete-fehér filmnek egy olyan új árnyalatát tárja elénk, ami egészen páratlan és ritka. A kísérletező nemzedékhez tartozott, most már nyugdíjas, visszaköltözött Európába, és Londonban él. Ajánlom mindenkinek a filmet. Komolyan mondom, vagy negyven éve nem láttam, de döbbenetes erővel hatott rám. Dezső egy időben nagy ember volt, még Magyarországon is, csak hát nem szerették, hogy egy szocializmusból disszidált ember az akadémiát irányítgatja. Nagyszerű fickó volt.
Makk Károly filmjeit is nagyon szeretem, egyik jobb, mint a másik. A Macskajáték csodálatos, a színdarabot is szeretem.
Vagy ott van az Egy erkölcsös éjszaka, az egyik korai alakításom. Makkay Margitka, aki az anyámat játszotta, csodálatos asszony volt – reggel megjött, kisminkelték, felöltöztették, meg nem ivott egy kávét, le nem ült, hogy a ruha ne gyűrődjön; az a kis rúzsocska, amit föltettek rá, egész nap kitartott. Egyszer panaszkodott csupán az egész forgatás alatt, azt mondta: sajnos elromlott egy fogam. Kérdezték, hány van? Azt mondja, eddig 32 volt. Akkor volt 86 éves. Tóth Janó operatőr a másik nagy varázsló, nehéz volt kivárni őt, de nagyon megérte.”
Nyitókép: MTI/Kallos Bea
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint Cserhalmi „léleknyomorító igazodási kényszerek” mentén éli életét.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
