Kijut a gellert kapott ukrán golyókból a kárpátaljai magyaroknak

Volt némi kommunikációs zűrzavar a 85/2021 elnöki rendelet kapcsán, amely hatályba helyezte a keresztségben a „Halaszhatatlan feladatok az állampolgárság kérdésében fenyegető nemzetbiztonsági kockázatok felszámolásáról” nevet viselő határozatot. 

A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által jegyzett határozat a kettős állampolgárság kérdéséről rendelkezik, méghozzá két nagyon fontos aspektusból:

Egyrészt a választási bizottság és a biztonsági szolgálat (SZBU) segítségével ki kell dolgozni a jogi kereteket fél éven belül ahhoz, hogy aki kettős vagy többes állampolgár, az 

• ne tölthessen be hivatalt állami hivatalok és önkormányzatokban
• ne tölthessen be vezető pozíciót stratégiai fontosságú állami vállalatokban
• és ne ismerhessen meg államtitkot

Másrészt amellett, hogy meg kell állapítani, hogy a fenti kategóriákba (és még más kategóriákba, például sima politikai párttagság esetén is) tartozó személyek hogyan tudnak lemondani az idegen állampolgárságukról, lehetővé kell tenni, hogy a népesedési felmérések mellett a Választói Névjegyzékbe is be lehessen vezetni, hogy valaki kettős állampolgár.

A magyarok listázásnak pedig Ukrajnában az utóbbi években kimondottan rossz fénytörést ad az, hogy néhány évvel korábban egyfajta „halállistán” gyűjtötték ukrán szélsőségesek a kettős állampolgársággal bíró magyarokat, mint Ukrajna ellenségeit.
Mindenesetre a fenti határozat kapcsán az ukrán külügy a kettős állampolgárság elfogadásáról nyilatkozott, a listás és a kizáró részek említését mellőzve; a külügyminiszter, Dmytro Kuleba még azt is mondta, hogy liberális kettős állampolgársági politikáról van szó, sőt, az EU tagállamai és egyes baráti országok külön engedményeket kaphatnak.

Célkeresztben Moszkva

Az, hogy ki ellen irányul elsősorban a határozat, nem ördöglakat: feltehetőleg nem a magyarok, hanem az oroszok ellen. Ugyan az Alapjogokért Központ elemzője a köztévében arról beszélt, hogy az oligarchák elleni harcról van szó, az oroszok elleni küzdelem elsőségét ő sem vitatta, ahogy a lapunknak nyilatkozó Fedinec Csilla, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatárs és Dmitro Tuzsanszkij politológus sem, sőt.

Utóbbi elkerülhetetlen és mindenekelőtt pozitív lépésként beszélt a határozatról; mint elmondta, „a háború és az agresszió miatt Ukrajna sürgető érdeke volt, hogy a lehető leghamarabb megváltoztassa a szabályozását a kettős állampolgárságnak;

Tuzsanszkij elsősorban Kuleba mondatait emelte ki, miszerint a kettős állampolgárság engedélyezése az EU- és NATO-tagállamokkal szemben szükséges, az oroszokkal szemben nem, hiszen Oroszország agresszor – katonai agresszióra, kémkedésre, korrupcióra és zsarolásra használja fel az állampolgárság osztogatását.

A helyzet rendezésének igénye régi igény, erre Fedinec is rámutatott, mondván, a kettős állampolgárságot korlátozások nélkül megengedő országok – például hazánk, Franciaország vagy Lengyelország – mellett vannak, ahol korlátozásokkal ismerik el azt, mint például Spanyolország, Németország vagy Oroszország, s végül vannak államok, ahol teljesen tiltott, ilyenek Észtország, Belarusz vagy Ukrajna; márpedig Kijev a harmadikból a második csoportba szeretne átlépni a jelenlegi procedúrával. A helyzet eddig igen faramuci volt: bár formálisan tiltott volt a kettős állampolgárság, nem volt bejáratott jogi mechanizmus sem egy második állampolgárság felvételének megakadályozására, sem az idegen állampolgárság elvételére, és még szankciót sem írt elő törvény ezekre az esetekre, a jelenlegi itt már az ukrántól való megfosztás lehetőségét villantja fel egy másik felvétele esetén; mint a kutató fogalmazott,

Abból a szempontból valóban forradalmi a mostani lépés, hogy, mint Fedinec mondta, a független Ukrajnában ez lehetőségként sem merült fel, sőt, amikor előkerült, elsősorban a szankciók bevezetése lett volna a cél.

Tuzsanszkij is azt hangsúlyozta, hogy a legalizálás ötlete a levegőben van már három vagy négy éve, Petro Porosenko elnök idején is napirenden volt, olyannyira, hogy azt a politológus tudomása szerint Porosenkóék még Orbán Viktornak is bemutatták javaslatukat 2017. tavaszán az Európai Néppárt máltai kongresszusán – persze, s ezt már mi tesszük hozzá, kérdéses, hogy a szigorító kitétel szerepelt-e ebben a bemutatott verzióban.

Az ügyet Zelenszkij elnök is felkarolta, mint arra Fedinec rámutatott, már első elnöki beszédében megszólította a világban élő ukránokat, később személyesen jegyezte a kettős állampolgárságot legalizálni kívánó törvénytervezetet, de még mindig a hazatérő és a külföldön munkát vállaló ukránokra összpontosítva; az ellenzék ezt azzal vetette el, hogy a Donbász szakadár övezeteinek orosz állampolgársága elfogadását is jelentené – mondja a kutató.

Felemás gesztus

Tuzsanszkij a botrányok közül kiemelte a 2018-as botrányt a beregszászi konzulátusról kiszivárgott videó kapcsán, valamint hozzáteszi:  

köztük a jelenlegi odesszai polgármesternek vagy Taras Kozak képviselőnek, aki elleni eljárás kapcsán betiltották három orosz tévécsatorna sugárzását az országban. Tuzsanszkij rámutat a gazdasági aspektusra is, hogy mindemellett azért is volt szükség a helyzet rendezésére, mert a külföldön dolgozó ukránok tavaly például 12,1 milliárd dollárt utaltak haza (ez a nagyjából a magyarral megegyező ukrán GDP 7,5 százaléka), és hajlamosabbak lennének vállalkozni is szülőhazájukban, ha ennek a jogi feltételei rendezve lennének.

Tuzsanszkij sorolja a legalizálás további előnyeit: elvégre ez az EU és a NATO tagállamok körében elterjedt dolog, enyhíti a feszültséget, segíti a mobilitást és a nemzeti kisebbségek bevonását a nyilvános szférába. Ha ezt nem lépi meg Ukrajna, fejtegeti, az nehezíti a szuverenitása mellett kiálló EU és NATO tagállamokkal való kapcsolatot, akár az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek miatt, ráadásul eszköztelen marad az orosz „passzportizációval” szemben. A legalizálás tehát szerinte egy győztes-győztes történet Ukrajna esetében mind az államépítés, mind a biztonság, és mind a külkapcsolatok, illetve az euroatlanti integráció tekintetében, hiszen szerinte 

Kivéreztetés új szinten

Persze mind a kedvező, mind a kedvezőtlen helyzetet feltüntető olvasat tekinthető megalapozottnak, hiszen a szigorú (ám szankciók nélküli) tiltáshoz képest enyhítés az új határozat, az ehhez képest rendkívül laza gyakorlathoz mérve viszont nagyon durván szigorít.

Azt természetesen nem tudni, hány magyar állampolgár van a kárpátaljai magyar vezetők között, bár elég valószínűnek tűnik, hogy aki tehette, felvette – erről árulkodik egy 2016-os felmérés, amelynél a válaszadók 71 százaléka mondta, hogy igényelte a magyar állampolgárságot, és további 17 azt, hogy fogja. 

Márpedig ők, mint Fedinec fogalmaz, az elnöki határozat alapján megfogalmazott törvény értelmében valamennyien elvesztik hivatalukat, ami komoly érvágás lenne a kárpátaljai magyarságnak a 2017-es, a magyar oktatási rendszert kivéreztető oktatási törvény és a magyar nyelvű közéletet lenullázó nyelvtörvény után, hiszen a megyei tanácsban, egyes járási és települési tanácsokban is képviseltetik magukat a magyarok.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egyébként

– de románra is akad példa, méghozzá magának Zelenszkijnek a pártjában. Ha ez valóban így van, akkor vajon a hatalom meg fogja-e tudni szavaztatni az új állampolgársági törvényt a parlamenttel?

Jó kérdés, milyen könnyítéseket kapnak Ukrajnától az EU- és NATO-tagállamok állampolgárai, és a határozat alkalmazása mennyire lesz szigorú a valóságban, mindenesetre az már most egyértelmű, hogy akár adnak kivételt, akár nem, a kettős állampolgárság legalizálását mindenféleképpen valamiféle európai integráció irányába mutató, liberális lépésként fogják eladni.

Erre utal Tuzsanszkij is, aki szerint az ukrán állam még mindig túl gyenge: sem a társadalom sem a vezetés nincs felkészülve az ilyen fokú liberalizációra, noha ő személy szerint nem látja veszélyforrásnak, hogy az EU és NATO tagállamok esetében engedélyezzék ezt például az önkormányzatoknál, de a kormányzó szerv esetében vagy államtitkok kapcsán ő is meghúzná a határt. Hozzáteszi: tart tőle, hogy az igazi veszélyt a törvény modernizációjára azok a különleges intézmények képviselői jelentik majd, mint például a titkosszolgálat vagy a belügyi szervek dolgozói, és természetesen a korrupt parlamenti képviselők, akiknek a legjobb lenne, ha minden maradna a régiben.