„Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb a mienk, jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt” – Orbán hajnalig harcolt Brüsszelben

2026. március 20. 06:28

A miniszterelnök az EU-csúcs után elmondta, minden egyes érvet, a morálist is, a politikait is, meg a jogit is visszaverte, a sajátjaikat megvédte.

2026. március 20. 06:28
null

Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. A kormányfő az EU-csúcsot értékelve úgy fogalmazott: harcos volt, göröngyös, „egy kicsit rázott a kocsi”. Hozzátette: nem voltak boldogok, hogy egy decemberben meghozott döntést az ukránok olajblokádja miatt megváltoztattunk, de miután a jogi helyzet teljesen világos, hogy ehhez van jogunk, hiszen nem zárult le a döntési folyamat, ezért egyetlen dolgot tehettek, hogy kicsit fenyegetőztek és utána belátták, hogy ez nem fog menni.

„Nem volt olyan érvük, amelynél ne lett volna erősebb érvünk” – fogalmazott Orbán Viktor. Megjegyezte: nem szép dolgokat mondtak, de egyetlen olyan dolgot se tudtak mondani, ami akár morális, akár jogi, akár politikai szempontból fölróható lett volna Magyarországnak. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

Minden egyes érvet, a morálist is, a politikait is, meg a jogit is visszavertük, illetve sajátjainkat megvédtük” 

– emelte ki. A kormányfő hangsúlyozta: ha az ukránok decemberben olajblokád alá vették volna Magyarországot, „sose járultunk volna hozzá ehhez a 90 milliárdos hitelhez”. De miután megvárták ezt a pozitív döntést, és utána vettek bennünket olajblokád alá, „nem kérhetik tőlem, hogy tegyek úgy, mintha mi sem történt volna”. Az olajvezeték állapotának vizsgálatával kapcsolatban Orbán Viktor azt úgy fogalmazott: 

szeretnénk odamenni, hogy megnézzük, hogy mi van. Egyelőre az a helyzet, és ez a bizonyíték szerintem arra, hogy az ukránok hazudnak, hogy nem engednek oda bennünket. Ez fölfoghatatlan. A szlovákok meg mi oda szeretnénk menni. Nem is egyedül, velük együtt. Nézzük már meg, miért nem lehet”. 

Az a gondolat, hogy az unió elküld egy bizottságot, amiben nincs ott a szlovák és a magyar kormány képviselője, az egy rossz vicc – tette hozzá. Arról, hogy ha Ukrajna visszaállítja a Barátság-kőolajvezeték működését, majd Magyarország feloldja a hitel blokkolását, a kormányfő azt mondta: nemcsak arról van szó, hogy az olajnak meg kell jönnie, hanem 

garanciákat kell kapnunk arra, hogy ez még egyszer nem fordul elő. Eszköz ehhez most még nincs, de majd lesz” 

– mondta. „Amint megjön az olaj, és megkapjuk a garanciákat, hogy ilyen többet nem fordul elő, azonnal mehet a pénz” – fogalmazott. Kijelentette: az orosz energiaforrások nélkül Európa nem tud élni. „Kopogtat az ajtón” a globális olajhiány, ezért az a viselkedés és az a stratégia, amelyet az európaiak ebben a kérdésben folytatnak, az egész egyszerűen őrületes. 

Mindenképpen szükségünk van az orosz olajra, enélkül nem tudjuk túlélni ezt a helyzetet, amely egyre súlyosabb lesz” 

– értékelt.

Hozzátette: meghallgatták az Európai Központi Bank és az eurócsoport elnökének a beszámolóját a helyzetről, amely „minden képzetet felülmúlóan súlyos”. Két nap alatt annyit romlott a globális energiahelyzet, ami korábban elgondolhatatlan lett volna. Kiemelte: ma az a helyzet, hogy az Európai Unió nincs tárgyalásos viszonyban az amerikaiakkal, nincs ilyen viszonyban az oroszokkal és a kínaiakkal. 

Ha nem tudjuk kiszabadítani magunkat ebből az izolációból, ahova az unió rossz politikája belesodorta Európát, akkor nagy baj lesz”

– emelte ki. Orbán Viktor hangsúlyozta: egy ilyen energiaválságot a többiekkel való együttműködés nélkül nem lehet menedzselni, „tehát az, amit itt csináltak, az most a csőd felé sodor bennünket”.

A migráció ügyével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik, amely szerint nemcsak az illegális bevándorlókat kell távol tartani, nem akarnak beengedni senkit. Kifejtette: miután van négymillió afgán menekült Iránban, plusz van az iráni konfliktus, amit a helyiek is elszenvednek, tömeges migrációra kell felkészülni. 

Mint mondta, erről nyíltan beszéltek reggel és az is kiderült, hogy vannak tagállamok, amelyek a magyar modellt követelik. „Tehát azt mondták, hogy nem ér semmit a most megalkotott migrációs paktum, mert nem arról van szó, hogy az illegálisakat kell távol tartani, hanem ők nem akarnak beengedni senkit. A legálisakat se. Ez a magyar modell” – jelentette ki Orbán Viktor.

Itt lassacskán a magyar pozíció nemcsak elméletileg kap elismerést, hanem lassan mindenkinek át kell vennie”

 – hangoztatta, majd hozzátette: „Kívánom, hogy ne történjen meg ez, hogy délről meginduljon egy ilyen hatalmas migrációs áramlás, de itt ezzel úgy számolnak, mint egy lehetséges forgatókönyv” – tette hozzá a kormányfő.

A magyar migrációs intézkedésekkel kapcsolatban kiszabott bírsággal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak napi egymillió eurót kell fizetnie, azaz ennyit tartanak vissza. „A mi pénzünkből tartják vissza. Úgyhogy ezt mindig elmondom, hogy ezt majd vissza kell adni. Tehát ne költsék el, mert ezt vissza kell adni” – fogalmazott. Orbán Viktor kérdésre válaszolva kijelentette: a magyar ellenzéket Brüsszelből finanszírozzák. „Brüsszelben azon dolgoznak, hogy a nemzeti kormány veszítse el a választást, és az új Ukrajna-párti kormány majd beáll a sorba, hogy pénzt és hadifelszerelést adjanak az ukránoknak”. Arra a kérdésre, hogy pontosan kikre gondol, Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy ennek a „vágynak” a megvalósítása mögött brüsszeli intézmények állnak.

(MTI)

Magyar Péterék szerint a háború „fideszes propaganda”

Az ukrajnai háború a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktus Európában, amely ráadásul egy Magyarországgal szomszédos államban zajlik, már több mint négy éve. 

Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője szerint azonban nem kell félni tőle. Miközben a napokban újabb konfliktus robbant ki, ezúttal az USA, Izrael és Irán között, a Magyar Péter-vezette Tisza Párt továbbra is azzal kampányol, hogy a „háborúval riogatás” fideszes propaganda, a háborús veszély pedig puszta félelemkeltés.

Noha Magyar Péterék szerint nincs mitől félni, immár két háború hatását érezhetjük a saját bőrünkön. 

Ukrajna politikai nyomásgyakorlás céljából hetekkel ezelőtt leállította a kőolajszállítást Magyarországra a Barátság vezetéken keresztül. Ebben az olajblokádban Magyar Péter és pártja az ukránok oldalán állnak. Most pedig, az iráni konfliktus következtében bizonytalanná vált a tengeri olajszállítás is, ezáltal még jobban felértékelődik Magyarország energiaellátása szempontjából a Barátság kőolajvezeték jelentősége.

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szilvarozsa
2026. március 20. 07:53
Mi van itt balfaszok? Petya élesztőt dobott a pöcegödörbe?
Válasz erre
0
0
narancsliget
2026. március 20. 07:53
Miért hallgat az Orbán-kormány arról, hogy magyar katonákról tárgyalnak-e a rövidesen Budapestre érkező amerikai alelnökkel? Mit titkol Orbán Viktor?
Válasz erre
0
0
akyokushinkaimestere
2026. március 20. 07:49
Orbánt nem lehet megfélemlíteni.Ha el is vesztené a választást csenge faterjának következő filmjében, a nyolcadik utas az anál, 6 ik részében mindennképpen szerepet kaphat.😁👍
Válasz erre
2
0
Bastyaelvtars
2026. március 20. 07:48
Erre a 3 hétre már mindegy mit csináltok....
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!