Mélyfúrás a vörösterrorba

Bár a centenárium kapcsán okkal várhatták a történészek és a laikusok egyaránt, hogy a téma jeles kutatói átfogó monográfiával jelentkeznek az 1919-es vörösterror kapcsán, úgy néz ki, a hazai történetírásnak egyelőre nélkülöznie kell a hasonló munkákat, hiszen eddig csak Hatos Pál jelentkezett ilyennel (vele készült beszélgetésünk itt olvasható). Bíró Aurél, a Budapest Főváros Levéltára (BFL) főlevéltárosa lépett a tettek mezejére, és korábbi, a vörös terrorcsapatok történetéről szóló könyve után újabb munkával jelentkezett.

Bíró új könyvének címe Proletárdiktatúra a Krisztinavárosban (alcíme Gyilkosság az úrnapi körmenetben). A könyv alcímének ellenére azonban mégis számos fontos vörösterror-akciót mutat be, egyáltalán nem csak a hírhedt krisztinavárosi körmenetre koncentrál. Természetesen persze az sem lett volna probléma, ha a körmenet kerül a fókuszba. Noha a vörösterror kapcsán az átlagolvasó nyilván Szamuely Tiborra asszociál, nem szabad elfelejteni, hogy a vörösterror másik „nagy neve" Cserny József, református bőrmunkás volt, aki 1919. június 22-én emberei élén

Ez kétségkívül a vörösterror egyik legmarkánsabb, még ha az áldozatok számát tekintve messze nem is legvéresebb atrocitásra volt. 

A könyv azonban nem csak a körmeneti lövöldözésről szól, hanem a nem sokkal messzebb (a Lánchíd budai hídfőjénél) történt Hollán-gyilkosságokról is, melynek során még április 23-án vörösterroristák meggyilkolták id. Hollán Sándor nyugalmazott államtitkárt és fiát, ifj. Hollán Sándor államtitkár és MÁV-igazgatót. A gyilkosság motivációjaként a levéltári anyagok alapján a szerző egyértelműen az egyik gyilkos, Lázár Andor Endre személyes bosszúját jelöli meg. Emlékezetes, hogy a meggyilkolt Hollánok emléktábláját 1946-ban elpusztították, 2009-ben, újraállítását követően ellopták, s végül 2011 óta áll ismét helyén a tábla. 

Külön érdekes utalni a könyv társadalmi viszonyokat érzékenyen ábrázoló jellegére. Nem mulasztja el megjegyezni a tettesek és áldozatok vallását, így azt is jelzi, ha egy kommunista zsidó volt. Külön érdekessége viszont a körmeneti lövöldözésnek, hogy az áldozat, Dénes (Deutsch) Artúr ügyvédjelölt maga is zsidó családba született, mint azt a könyv részletes személyes adatokkal bemutatja. (Mindez fontos, hiszen például Váry Albert gyűjtésében a vörösterror áldozatairól nem szerepel Dénes származása).

másnap, a kórházban halt meg. Érdekfeszítő, hogy Dénes közelében – egyes források szerint előtt – Wein Dezső, a később erősen antiszemita politikus állt, aki állítólag lebukott a golyó elől. Hasonlóan izgalmas, hogy Dénes megítélésében, későbbi emlékezetében olyannyira nem játszott szerepet származása, hogy az akkor éppen kollaboráns Pesti Hírlap a német megszállás alatt egy oldalon hirdette Sztójay Döme miniszterelnök beszédét („Zsidóknak itt többé helyük nem lesz!”) és Dénes Artúr felelevenített történetét („Az ellenforradalom legelső vértanúja”). Talán a fenti kavalkád, összetett társadalmi viszonyok között még néhány sorral megkísérelhetett volna rendet tenni a szerző, ám lehetséges, hogy ez már túlfeszítette volna a könyv kereteit. 

Bíró Aurél ismét fontos és tudományos igényű, egyben olvasmányos és a köz érdeklődésére is számot tartó könyvvel járult hozzá a vörösterror történetének jobb megértéséhez, melyért a szerzőt elismerés, a szűkebb értelemben vett történész szakmát pedig sürgetés illeti: ilyen munkákból kellene még több és még több, hogy a nyegle gúnyolódás helyét végre a szakmai alapokon nyugvó feltárás és méltó emlékezés vehesse át.

Bíró Aurél: Proletárdiktatúra a Krisztinavárosban. Jókai Mór Városi Könyvtár, 2020.