A színpadon nincs olyan, hogy jobb- vagy baloldali – Csőre Gábor a Mandinernek

Szinkron, reklám, színház, tévé, számlatömb, pecsét… Manapság ilyen egy olyan színész élete, aki tartani akarja az egzisztenciáját. Miért alakult így?

Régen a színészek megbecsült tagjai voltak a társadalomnak, a televízió ontotta magából Sinkovits Imrét, Benkő Gyulát, Zenthe Ferencet, róluk szólt a világ. A kereskedelmi tévék megjelenése óta celebvilág van. Ráadásul pont a vírus mutatta meg, hogy azok a színészek, akik nem szinkronizálnak, és nem szerepelnek a tévében, azok sajnos éhkoppon vannak, hiszen nincsenek színházi előadások.

Ön viszont tévében vezet műsort, szinkronizál, reklámokhoz adja a hangját. Mire elég mindez?

Az én esetemben egy ház rezsije, meg két kocsié, hiszen a feleségemnek is kell autó a munkája miatt, és persze a két gyermekünk is ebből, meg a feleségem keresetéből él.

Ennél a témánál sokszor eszembe jut Gesztesi Károly, aki hasonló okok miatt hajtotta szét magát, néha azt sem tudta, éppen milyen meghívásnak tesz éppen eleget.

Gesztesi Karcsi csak egy példa, sokan vannak így. Tegyük hozzá, sajnos. Persze minden emberi történet más, így az övé is az volt, de említhetem például kedves barátomat, Selmeczi Rolandot, aki ugye autóbaleset áldozata lett. Akkor is éppen fáradtan jött haza egy vidéki előadásról.

Mi lenne a megoldás?

Egyelőre ez egy ördögi kör. Mert ha van színház, és egy társulat tagja vagy, és van mondjuk havonta 28-30 fellépésed, mellette állandóan próbálsz, szombaton és vasárnap is színpadon vagy, akkor akár meg is kereshetsz ötszázezer forintot.

Az kevés?

Ha harmincöt napot dolgozol a harmincegyből, akkor döntse ezt el mindenki maga. Délelőtt tíztől este tízig a színházban vagy, szinte nincs magánéleted, nincs szabadnap, s elvileg művészetről beszélünk. Talán nem olyan sok.

Ön a sokat foglalkoztatott színészek közé tartozik, de nem volt ez mindig így, elég sokat kellett harcolnia azért, hogy az önt megillető helyre kerüljön.

A főiskola elvégzése után a Vígszínház rendezője, Marton László azt mondta nekem, csak várjak öt évet, és figyeljem meg, elkezdenek megtalálni a jó szerepek. Így is történt, mindent megkaptam, mégis volt hiányérzetem a Vígszínházban.

Ezért váltott 23 év után. Kicsit sokat várt, nem?

Ez egy hosszú folyamat volt. Arra jöttem rá, hiába van három főszerepem, utána jön egy időszak, amikor egy lépcsőfokkal lejjebb kerülök. Nem akartam mindig újrakezdeni. Ennek felismeréséhez időre volt szükség, hiszen amíg bent van az ember a színházban a négy fal között, sokáig a saját helyzetét sem tudja megítélni. Nehezen jöttem el a Vígszínháztól, sírva mondtam fel, hiszen annyi minden kötött a teátrumhoz, de éreztem, hogy meg kell lépnem. Szabadúszó lettem, majd négy év után Schell Judit hívott a Tháliába.

A nélkülözés időszakában találta ki a Toldi feldolgozást, az egyszemélyes darabot, ahol új köntösbe öltöztette Arany János költeményét.

Az egész úgy kezdődött, hogy elég jól tudtam az úgynevezett trágár Toldit, fiatal színészként mindenkit ezzel szórakoztattam a büfében. Aztán úgy alakult, hogy a lányom éppen a János vitézt tanulta, s nem igazán tetszett neki, unalmasnak találta. Lefordítottam mai nyelvre. Ott már az volt a lényeg, hogy a juhász gyerek szerelmes lett egy fiatal csajsziba, hatalmasat szeretkeztek a patak partján, de jött a mostoha, aki meglátta. Mivel nem voltak férj és feleség, elég kínos ügy lett belőle. Később ugyanezt tettem a Toldival is. Ha jól olvasol egy szöveget, új értelmet nyerhet, lehet akár modern is. Na, ezt terjesztettem elő az akkori igazgatónak. Ez volt az én kis menekülő útvonalam, szerencsére bejött. Emlékszem, 2014 áprilisában volt a premier. Telt ház volt, a szakmán belül sem lehetett tudni, hogy mire számíthatnak, így rengeteg kolléga volt a sorok között. Színészek, rendezők, még Koltai Gábor is ott volt az egyik előadáson, és láttam, hogy felállva tapsol a végén. Molnár Piroska is odajött hozzám egy előadás után, és csak annyit mondott: Gábor, annyira jól éreztem magamat. Én meg ott álltam, és azt mondtam magamban, nincs az a plecsni és elismerés, ami többet ér ennél.

Ön az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Ez csak pénzkereset?

Is. Rengeteget köszönhetek a szinkronnak, hiszen sokat javult a beszédtechnikám, és mellette rengeteget tanultam a világsztároktól, akiket szinkronizáltam.

Adam Sandlertől például mit?

Ő egy nagyon okos fiú, sokkal jobb színész annál, mint amit ezek a komédiák elvárnak tőle. De egy brazil szappanoperából is sokat lehet tanulni, például a helyes beszédtempót.

És a South Parkból? Mert hogy sokáig Eric Cartman szólalt meg az ön hangján.

Imádtam. A South Park komoly tükröt tart a világ elé, valós és reális társadalomkritika van benne.

A reklámoknál sem a pénzt nézi?

Szeretem őket, hiszen van, amelyikből új kerítést csináltattam, a másikból pedig egy autót vettem. De komolyra fordítva, ott is megpróbálom a maximumot adni, nem is lehet másképp, hiszen komoly üzletről van szó, amelynek sikere akár az én hangomon is múlhat.

Adam Sandler, Eric Cartman, Magyar Krónika. Melyik a kakukktojás?

Egyik sem, szerintem jól megférnek egymás mellett. Az M5-ön és a Duna Tv-n futó Magyar Krónika kulturális magazint amúgy a Toldinak köszönhetem. Ott láttak az M5 csatorna vezetői, és azt mondták magukban: ehhez a műsorhoz ez az ember kell.

Szereti?

Nagyon élvezem. Izgalmas emberekkel beszélgethetek történelemről, irodalomról, kultúráról. Sokszor tátott szájjal hallgatom az interjúalanyokat. Persze ahhoz, hogy nívós műsorok szülessenek, nagyon kellenek a felkészült szerkesztők, ebből szerencsére nincs hiány a Magyar Krónikánál.

Hogyan fogadják, amikor egy színész elvállal egy ilyen feladatot?

Megkaptam innen-onnan, hogy jaj, Gábor, kell ez neked? M5 csatorna, királyi tévé... De olyanok mondták, akik egyetlen adást sem láttak, csak az előítéleteik dolgoznak, és mindenben a politikát látják.

Apropó, mi a véleménye az SZFE körüli történésekről?

A legszebb négy évemet töltöttem ott, de ez 24 esztendeje volt. Hogy azóta mi változott, nem tudom.

Kerüli a közéleti megnyilvánulásokat?

Igen, hiszen a színpadon nincs olyan, hogy jobb- vagy baloldali. Miért, a jobboldali színész másképp mondja a végszót? Amúgy keresztény, konzervatív értékeket valló, vallásos embernek tartom magamat.

Van hiányérzete?

Megköszönöm a jó Istennek azt, amit eddig kaptam, de a film azért hiányzik az életemből.  

Kivel játszana együtt a régi legendák közül?

Páger Antallal biztosan. Halász Jutka csodákat mesélt nekem a rendező Várkonyi Zoltánról is, vele is örömmel együtt dolgoznék, ha lehetne. Persze nekem megadatott, hogy Marton Lászlóval csinálhattam színházat. Egy darabnál, ahol egy olyan embert játszottam, akinek hatalma van a többiek felett, miután megnézte, odahívott magához, és csak ennyit mondott: „Gáborom, egy baj van a figuráddal, az, hogy siet. Akinek hatalma van, nem siet.” 

És tényleg mindig siet valahová…

Egyszer talán eljön az idő, hogy lassíthatok. Bár a világot elnézve, erre nem sok esélyt látok.

Fotók: Mátrai Dávid