Aki olvasta az Anna nővérről szóló Mandiner-riportot, kételkedhet-e abban, hogy volt egyházüldözés a Kádár-korban? Amikor 1967 karácsonya előtt érte ment a „nagy fekete autó”, és kihallgatták a Gyorskocsi utcában, vallatói megmutatták neki rácsok mögött, megbilincselve azt a novicmesternő apácát, akihez felkészítésre járt. Ő is csaknem börtönbe került, végül ez elmaradt, de nem folytathatta gyógypedagógusi tanulmányait.
A bűne tehát az volt, hogy egy kedvesnővér lakására járt fel és ott a vallásról és a szerzetesi hivatásról beszélgettek.
Ezeket, mint kiderült, lehallgatókészülék rögzítette, s az akkoriban húszéves Fehér Anna ellen is „izgatás és egyesülési joggal való visszaélés” miatt indult eljárás. Így nevezték azt, ha valaki az 1950-ben betiltott, szétszélesztett szerzetesi rendek tagja akart lenni. Anna még 1978-ban is csak titkos fogadalmat tehetett az Erzsébet-apácák kötelékében.
Fél évtizedig volt eltiltva a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola látogatásától. Tanulságos, hogy ki segített neki. Egy nem vallásos „szent”, Kozmutza Flóra, Illyés Gyula felesége, akihez József Attila is gyönyörű szerelmes verseket írt egykor. Flóra asszony ugyanis 1972-ben a főiskola igazgatója lett, és befolyását latba vetve elérte, hogy Annát visszavegyék a felsőoktatásba.
Riportunk tetőpontja számomra egy apró mozzanat volt. Egy liftre vártunk a Batthyány László vakotthon és iskola bejárásakor. Ugyanarra a felvonóra egy gondozó is várt, négyéves értelmi sérült, kerekesszékben ülő kislánnyal. Idézem: „A kicsi arca ragyog, kinyújtja kezét Anna nővér felé. Ő lehajol hozzá, a nyakában lévő kereszt kileng a gyermek arca elé. Az hadonászik utána, végül szerencsésen megragadja, a szájához húzza, hosszan rágcsálja, a nővér pedig hagyja. Mintha két egyenrangú, gyermeki tisztaságú mennyei lény szavak nélküli kommunikációja volna ez.”