Az 1970-es évek végétől volt ugyan szamizdat – illegálisan, engedély nélkül kiadott sajtótermékek –, de akik ezeket kiadták, nem tudhatták, hogy nem kerülnek-e börtönbe. Nem kerültek – már kellett a pénz nyugatról és nem volt érdeke a rendszernek az ismert emberekkel szembeni konfrontáció. (Azért a vidéki munkást még simán lecsukták izgatásért, ha részegen azt mondta a kocsmában, hogy ruszkik haza.) Ők voltak a Demokratikus Ellenzék tagjai.
3.) A Demokratikus Ellenzék prominensei, illetve a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum vezető alakjai sokat tettek azért együtt, hogy a Kádár-rendszert eltakarítsák, az utódpárt hatalmát megtörjék, s végül pedig azért, hogy Magyarországon szabad, demokratikus választások lehessenek, az emberi jogok természetes rendjét képezzék az életünknek.
Az első szabadon választott Országgyűlésben egy vita során Darvas Iván kedélyesen megjegyezte, hogy alakíthatnának egy külön börtönfrakciót. Ugyanis a Fideszt kivéve (életkori okokból), az MSZP-t pedig mivel az állampártból lettek, értelemszerűen figyelmen kívül hagyva, minden pártban ott ültek a forradalom hősei.
Ezerféle tartalmi kritikát megfogalmazhatna a pártelnök, de éles tartalmi kérdésekben eleve kerüli az állásfoglalást, verbális és fizikai erőszakkal lépnek fel pártja vezetői vele együtt és így hirdetik az eljövendő boldog Magyarországot.
Lelkük rajta.
De azt mégsem kell eltűrnünk, hogy gyilkosokkal és a szovjetek telepített pártjával tegyék egy lapra azt a pártot, amelynek alapítói a legfiatalabban frontharcosként küzdöttek a szabad hazáért.