Szerény javaslat a normális életet élő homoszexuálisok felé

„Megfontolandóbb mai sérelem az örökbefogadás kérdése. Az örökbefogadás nem jog. Senkinek sincsen joga rábökni egy gyermekre és követelni, hogy hazavihesse, mert neki gyerekigénye van. Ezért a jogok követelése helyett sokkal jobban tennék, ha az LMBTQ emberek nem erre hivatkoznának, hanem arra, hogy normális életet tudnak nyújtani a gyerekeknek. Az örökbefogadott gyerekekből normális felnőtteket nevelnek, ami nem mondható el az állami gondozásról.

Mert az igazság az, hogy az állami gondozottak nagy részének sosem lesz normális élete, a társadalom szélén kötnek ki a drog, prostitúció, hajléktalanság világában.

A Pride-nak és az LMBTQ aktivistáknak köszönhetően ezekről az emberekről az a kép alakult ki, hogy nemhogy abnormálisak, de élvezettel és büszkén élnek nem normális életet. És a Pride-on mutatott viselkedés alapján józan ember nem hogy egy gyermeket, de egy kecskét sem bízna rájuk. Azért egy gyermeket sem szabad örökbe adni, hogy bárki bármit csinálhasson vele, mert az neki joga állítólag. 

Az a szerény javaslatom, hogy a normális életet élő homszexuálisok álljanak ki a nyilvánosságban őket megjelenítőkkel szemben a normalitás mellett, és a normális élet lehetőségével érveljenek amellett, hogy örökbe fogadhassanak gyermekeket. Mert egy normális családban a gyerek nagyobb valószínűséggel lesz normális, mint állami gondozottként. Ezt már csak azért megtehetnék, mert a Pride résztvevőinek zöme nem homoszexuális, csak a baloldali elit status quo-ját most éppen kultúrmarxizmussal védeni kívánó balos.

Ugyanakkor belátom a dolog nehézségét. Ha egy homoszexuális elismerné, hogy van normalitás és az valami jó, nem pedig valami bűnös elnyomó izé, akkor magára vonná nem csak a mai LMBTQ-hangadók, hanem az egész haladó kultúrmarxista tábor haragját. Ugyanis számukra a normalitás az egyik legutálatosabb kifejezés, ahogyan a normális életmód maga az ősbűn a felelősségeivel, az elvárásaival.”