Megállt a karabahi háború: akkor most ki győzött? 

Nyitókép: Orosz békefenntartó tank a karabahi hegyekben november 10-én (Reuters/Francesco Brembati)

A több mint negyven napja dúló örmény-azeri háború, úgy tűnik, a hétfő éjjel aláírt kilencpontos nyilatkozattal véget ért. Az egyezményt Nikol Pasinján örmény miniszterelnök, Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő írta alá, és részben területi rendelkezéseket, részben pedig egy orosz békefenntartó kontingens bevonulását tartalmazza.

Csonkítás vagy revízió?

Magát a háború végét minden fél üdvözölte, noha

amit azzal magyarázott, a harci helyzet indokolta ezt. Alijev örömének adott hangot, hogy szerinte sikerült pontot tenni a konfliktus végére, orosz részről pedig Putyin az igazságos döntőbíró szerepében tetszelgett.

Ez utóbbi nem meglepő: az ellentétek fenntartásában elsősorban a Kaukázust saját érdekszférájának tekintő Oroszország érdekelt elsősorban (az előzményekről és erről bővebben már itt írtunk). Bár a helyi viszonyokat jól ismerők is szeretik háborúként emlegetni a néhány napos villámkonfliktusokat (idén a „júliusi háború”,  vagy a 2016-os „négynapos háború”), ez a konfliktus most érezhetően valódi háború volt. Feltehetőleg több ezer főnyi katonai áldozattal (az örmények több mint ezer katonát vesztettek, az azeri veszteségekről nem tudni), több tízezernyi elmenekült civillel, lerombolt házakkal, megroppant infrastruktúrával, és egy olyan egyezménnyel járt, amely azeri szemmel területi revízióként is értelmezhető. És további konfliktusok magját is magában hordozhatja.

A karabahi háború jelenlegi állása (piros: örmény; kék: azeri fennhatóságú területek; forrás: liveuamap)

Lapunknak Kovács Bálint, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Örmény Tanszékének vezetője segít értelmezni a kilencpontos nyilatkozatot. Szerinte

Mint sorolja, az azeri területi nyereség Baku számára mindenképpen eredmény, noha Alijev még egy hónapja is a „mindent vissza” szellemében szerette volna megkaparintani az egész kis köztársaságot. Megszerezte viszont Susit, amely kulturális szempontból mindkét félnek egyaránt fontos, az azerieknek például az ott található régi mecsetek miatt.

Emellett a nyilatkozat szerinti területrendezés alapján Azerbajdzsán közvetlen összeköttetésbe kerül a nahicseváni exklávéjával, Örményországon keresztül Meghri városánál, amit eddig csak a nem túl baráti Iránon keresztül, az örményeket megkerülve tudott megközelíteni. Ami biztos, hogy Alijev elnök hatalma megszilárdult a győztes háborúnak köszönhetően.

ugyanakkor Kovács Bálint szerint tudni kell, hogy zömmel olyan területeket kellett visszaadniuk az azerieknek, amelyek az egykori szovjet tartomány szerinti határokon kívüli estek, és az örmény hadsereg 1988 után foglalt el biztonsági megfontolásokból, például az iráni határ mellett hosszan húzódó területek az Arax folyó mentén, vagy Aghdam körzetét.

Azeriek ünneplik a győzelmet

Az azeriek ezek mellett kihasították az északi Kelbadzsar nevű területet a de facto Arcah köztársaság területéből, valamint a Sztepanakerttől nem messze fekvő Susi városánál és környékén volt jelentős a területveszteség, különösen azért, mert a település örmény szempontból még fontosabb, mint azeri részről. A város lényegében a karabahi egyházmegye központja a fehér katedrális néven is ismert Gazancsecoc (Megváltó) székesegyházzal, emellett régi nyomdák és más kulturális emlékek helyszíne. 

innen bombázták az 1992-es karabahi háború során is Sztepanakertet.

Biztonságpolitikai szempontból komoly kihívást jelenthet később, hogy az Arax folyótól északra eső déli területek, valamint a régió északnyugati részén fekvő Kelbadzsar és az Örményországgal határos Lacsin elvesztésével a kis de facto államot már csak egy igen vékony, öt kilométer széles korridor köti majd össze az anyaországgal – amit az oroszok ellenőriznek, s ami ugyancsak egy kiszolgáltatottságot jelent majd.

Az aláírt egyezmény értelmében egy új utat is kell építeni majd Sztepanakert felé amely Susit elkerüli – sorolja a szakértő, hozzátéve: ezeknek a területeknek egy része még most is örmény katonai fennhatóság alatt van, tehát a frontvonalak fekvéséhez képest még több az azeri nyereség.

Orosz bevonulás, tétlen nyugat

Ami az oroszokat illeti, ők a tényleges nyertesei a konfliktusnak – mutat rá Kovács Bálint. Moszkva ugyanis sikeresen megerősítette befolyását és katonai jelenlétét a Dél-Kaukázusban, a térség akár egy új Dél-Oszétiává vagy Abháziává válhat. Az első ellentmondó híreket – mely szerint a térségbeli rivális regionális hatalom, Törökország is küldhet csapatokat a békefenntartó központba – Moszkva már cáfolta, a törökök által felállítandó békefenntartó központ Azerbajdzsán területén jön létre. Ahogy Kovács Bálint fogalmaz, az egész megoldás nemcsak első hallásra bonyolult, de nem is életszerű, ráadásul

Lehet, hogy a jelenlegi harcokat megszünteti az orosz jelenlét, de ez csak elfojtja a feszültségeket és nem megoldja a konfliktust.

S hogy miként élik meg mindezt a karabahiak / arcahiak? Sokakban felmerült az 1915-ös örmény népirtással való párhuzam, mondja Kovács Bálint, legalábbis abból a szempontból, hogy  azok a nagyhatalmak, amelyek beavatkozását várták a kis állam lakói, nyilatkozatokon túl nem tettek értük keresztbe egy szalmaszálat sem, túlságosan lekötötte őket a koronavírus-járvány és az amerikai elnökválasztás. Hasonlóan voltak magukra hagyva az örmények a népirtás során az I. világháború alatt.

De, ami ennél is súlyosabb, nem csak a nyugat, hanem saját anyaországuk is, amely feladta a harcot – teszi hozzá a szakértő.

A történtek így is komoly válságot okoztak az örmény belpolitikában, tüntetések kezdődtek, a parlament szóvivőjét – Ararat Mirzojant – megverték, tizenhét párt közös nyilatkozatban szólította fel lemondásra Pasinjánt éppen a nyilatkozat aláírásakor. A nyilatkozatról való hír elterjedése után pedig Karabahban tartózkodó örmény katonai csoportok további harcra szólították fel az örményeket.

Noha voltak a vérontás miatt a háborút ellenző hangok is az örmény politikában, amelyek furcsán interferáltak az azeri-örmény információs háború egyes hangjaival – húzza alá Kovács Bálint. Példaként hozza erre a Susi körüli harcokat, ahol azeriek előbb manipulált képekkel bizonygatták, hogy bevették a várost, majd videón mutatták a katonai jelenlétüket ugyanitt, a karabahi elnök szóvivője bejelentette a város elvesztését, amit Pasinjan nem sokkal később cáfolt. Az örmény közösségi oldalak mindeközben arról számoltak be, hogy a karabahi hadsereg kezében van Susi.

Fel nem robbant azeri bomba Karabahban

Szargszjan öröksége

Kovács Bálint ugyanakkor egy másik szempontot is felvillant: Alijev többször hivatkozott arra, hogy bizonyos területek visszaadásáról a bársonyos forradalomnak is nevezett 2018-as tiltakozáshullám nyomán megbuktatott Szerzs Szargszjan korábbi miniszterelnökkel már korábban megegyezett. A területátadás indoka lehetett volna annak idején a 2016-os négynapos háború, azonban az orosz katonai vezérkar ezt akkor megakadályozta azzal, hogy az érintett feleket asztalhoz ültetve rábírta őket a tűzszünet megkötésére, később pedig Szargszjan kibukott a hatalomból, Pasinjan pedig jóval keményebb álláspontot képviselt területi ügyekben – emlékeztet a szakértő.

noha később a diplomáciai megoldásra buzdító közleményei feledtették ezt. Pasinjan most gyorsan, érdemi egyeztetés nélkül szignózta a kilencpontos nyilatkozatot, a nyilatkozatok alapján sem Örményország elnökével, sem a parlamenttel nem tárgyalt előtte – teszi hozzá Kovács Bálint. Mindössze Araik Harutyun, Hegyi-Karabah elnökének jóváhagyásával írta alá a megállapodást. Ekkor már Sztepanakert környékén járhattak az azeri erők, így valószínűleg kényszerhelyzetben volt. 

A jövő baljós árnyai

A háromoldalú megállapodás egy kilátástalan háború végét jelenti, ahol nem egyenlő felek küzdöttek egymással – teszi hozzá a szakértő. A háborúban Örményország hadereje küzdött nemcsak Azerbajdzsánéval, de a Törökország segítségével, az általuk odaszállított szír dzsihadisták haderejével. A háborús bűnök elkövetése – így az összekötött kezű örmények lefejezése –, a tiltott fegyverek – így vegyi fegyverek – Azerbajdzsán általi használata egész végig nyilvánvaló volt, ezekkel a BBC riportere is szembesítette Alijev elnököt. Ugyanakkor az azerbajdzsáni kommunikáció igyekezett mindvégig mindenért az örményeket vádolni, amit ők, a támadók követtek el – vélekedik Kovács Bálint.

Fontos hangúlyozni, hogy mindezek mellett

Bizonytalan, hogy a három évtizedig de facto köztársaságként működő, eddig de jure el nem ismert entitás megmaradt része milyen jogi formában maradhat meg. Menekülés vagy etnikai tisztogatás vár a területen élő örmény lakosságra? Mi lesz az örmény kulturális örökséggel? Ezekre a kérdésekre nem ad választ a mostani megállapodás.