Folytatódnak a fehéroroszországi tüntetések

2020. szeptember 20. 17:51

Ismét tízezrek tüntetnek Minszk utcáin.

2020. szeptember 20. 17:51
null

Ismét emberek tízezrei vonultak utcára vasárnap a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelve, ez már a hatodik egymást követő hétvége, hogy nagyszabású tüntetések zajlanak Minszkben. Helyszíni beszámolók szerint a demonstrálók azt skandálták, hogy „takarodj”. A hatóságok legkevesebb tíz embert őrizetbe vettek – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a rendőrség tájékoztatására hivatkozva.

Eközben hackerek közzétették az interneten mintegy ezer fehérorosz rendőr személyes adatait, megtorlásképpen a hatóságok erőszakos fellépése és túlkapásai miatt. „Amíg folytatódnak a letartóztatások, addig mi is folytatni fogjuk az adataik közzétételét. Senki nem marad azonosítatlanul, azok sem, akik símaszkot viselnek” – figyelmeztettek. A kormány közölte, hogy meg fogják találni a kiszivárogtatásban részt vevő hackereket, és felelősségre fogják őket vonni. A szombati tüntetések során 390 nőt vettek őrizetbe, nagy részüket már szabadon bocsátották.

A fehérorosz ellenzék azzal vádolja Lukasenkát, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást. A hivatalos adatok szerint a voksok mintegy 80 százalékával megszerezte hatodik elnöki mandátumát. Az eredmény ismertetését követően azonban tiltakozások kezdődtek az országban. A hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek elfojtani a tüntetéseket. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. Számos ellenzéki vezető külföldre menekült vagy hatósági kényszerből vagy saját elhatározásából.

Fotó: MTI/ AP/ TUT.by

(MTI)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2020. szeptember 21. 15:48
Minden tiszteletem az övéké! :)
matykox
2020. szeptember 20. 19:58
Megy a szőrkeverés, ezerrel. De ugye, az ránézésre becsülhető, hogy ez a tömeg a képen talán ha eléri a tízezret! A valós szám valahol 5-10 ezer közt lehet. A 3-betűsök ügyködnek, ahogy Tamkó Sirató megirta a "Szia!"-c. versében ...
USsange
2020. szeptember 20. 18:54
A világ legerősebb idegmérge, amitől nem hal meg az ember... :) Lehet, hogy szentté kéne avatni a csávót, mert itt kérem Isteni csoda történt. Ilyen csak szenteknél fordulhat elő...
annamanna
2020. szeptember 20. 18:41
"Az utóbbi napokban egyre több felvételen látható, ahogy a tüntetők nagy csoportokban körbeveszik a rendőröket, és lerántják róluk a maszkot, akik a kezükkel próbálják takarni az arcukat, vagy elmenekülnek. "Az egyetlen mód az erőszak megállítására az, hogy lerántjuk a maszkokat, mind a szó szerinti, mind a metaforikus értelemben. Az a rendőr, amelyik nem anonim többé, kétszer is meggondolja, mielőtt elkap, megver vagy elhurcol valakit" - mondta a Guardiannek egy névtelenül nyilatkozó tüntető, aki létrehozta a rendőrök beazonosíthatóságát szolgáló Telegram-csatornát. A csoportban videókat és fotókat osztanak meg az anonimitásukat vesztett rendőrökről, és megpróbálják beazonosítani őket arcfelismerő programok vagy a nyilvánosság segítségével. Múlt héten hekkerek megszereztek egy adatbázist, amiben több tízezer rendőrségi dolgozó adatai szerepelnek. A Nexta nevű, több, mint kétmillió követővel rendelkező Telegram-csatorna bejelentette, hogy ha a rendőri erőszak nem szűnik meg egy héten belül, nyilvánosságra hozzák az adatbázist. Szerda este nyilvánossá tették a csatornán 12 készenléti rendőr nevét és születési dátumát, akiknek "vér tapadt a kezeikhez". A Nexta alapítója, Stepan Svetlov, és a másik csatorna névtelenül nyilatkozó vezetője is azt mondta, hogy nem céljük, hogy támogassák a rendőrök elleni erőszakot, csak azt akarják, hogy a karhatalom brutálisan fellépő tagjai megszégyenüljenek és felelősséget érezzenek a tetteikért. Szerintük ha a rendőri erőszak folytatódik, a korábban békés tüntetők is radikalizálódhatnak. "Ha elkezdenek elhurcolni és meggyilkolni embereket, a gyilkosok még a saját lakásukban sem érezhetik majd biztonságban magukat. Ha az állam nem oszt igazságot, van rá esély, hogy a hétköznapi emberek veszik a kezükbe ezt a feladatot" - mondta Svetlov." https://444.hu/2020/09/17/a-belarusz-tuntetok-megtalaltak-lukasenka-rendoreinek-a-gyenge-pontjat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!