Miért nem „hasít” jobban a nemzet könyvtára? – az OSZK új főigazgatója a Mandinernek

Van jövője a könyvnek?

A könyvnek mindenképpen van jövője, akkor is, ha változnak az olvasási szokások. Ma máshogy fogyasztunk tartalmat, máshogy olvasunk, mint akárcsak másfél évtizeddel ezelőtt. Erre a formára még sok évtizedig szükség lesz, hogy az emberek rendezett módon jussanak információhoz. Számomra tehát

Ma a megelőző korokhoz képest összehasonlíthatatlanul több mindenki állít elő, illetve fogyaszt szöveget; nagy a választék, így az írott kultúrát illetően abszolút optimista vagyok.

Már a könyveket is digitalizált formában olvassák sokan. Mi szól a nyomtatott könyv mellett?

Ami mindenekelőtt a nyomtatott verzió mellett szól, az az, hogy arról már tudjuk, mennyi időt bír ki. A digitális verzióval kapcsolatban még nincsenek ilyen tapasztalataink, illetve ami az elektronikus hordozókat illeti, ott az a tapasztalat, hogy meglepően gyorsan elavulnak, és olyan irtózatosan gyors a technológiai fejlődés, hogy akár már egy 10 évvel ezelőtti formátumot sem biztos, hogy el tudunk olvasni. Azokat az adattáblákat tartalmazó CD-ket, amelyeket Magyarországon a ‘90-es évek elején kiadtak, gyakorlatilag nincs is min megnézni. Az elektronikus hordozók nagy hátránya, hogy szükséges egy közvetítő eszköz a tartalom és a befogadó közé.

Műfaja és embere válogatja, hogy mi az, amit hagyományos, és mi az, amit elektronikus módon érdemes olvasni. Én például vaskosabb regényeket nem tudok elektronikusan olvasni, mert szükségem van arra, hogy kézbe vehessem az ilyen köteteket. Ha viszont célzottan keresek valamilyen információt egy könyvben, akkor az elektronikus verzió tökéletes számomra.

A fiatal generációk rövid, vizuális üzenetekben gondolkodnak, internetes tartalmak pörgetéséből, fogyasztásából állnak össze a fejükben a valóságról alkotott fogalmak, a tudás. Mennyiben és milyen módon más az így szerzett tudás szerkezete, mint ha könyvekből szerezték volna az információkat?

Szokták mondani, hogy ma már inkább csak információmorzsákat csipegetünk. Valóban, veszélyforrás lehet, ha nem tudjuk az új generációkat a kitartó figyelem felé terelni, mert

Nemcsak az olvasás képességéről, hanem a tanulás képességéről is beszélek. A helyzet nem reménytelen. Nekünk, könyves szakembereknek az a dolgunk, hogy alkalmazkodjunk ehhez a helyzethez, használjuk azokat az eszközöket, szoftvereket, applikációkat, amelyek segítségével meg tudjuk szólítani a legfiatalabbakat, és be tudjuk vonni őket az írott kultúra világába.

Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója

Aki offline, az ma már szükségszerűen lemarad. Igaz állítás?

Bizonyos értelemben igen, hiszen a hírfogyasztás, a friss információk szerzése ma már nagyrészt a digitális világban zajlik. Az az ember tehát, aki teljes mértékben távol tartja magát az internettől, egész egyszerűen kimarad azokból az áramlatokból, amelyek átkerültek a digitális világba. Persze nem lesz végletesen tájékozatlan az sem, aki egyáltalán nem használja az internetet, de az azért egyre inkább tükröztetője a valóságnak.

A digitalizáció korában lehet-e reneszánsza a könyvtárba járásnak?

Lehet, de más formában, mint akár húsz évvel ezelőtt. Mindenki, aki a ‘90-es években járt az OSZK-ban, elmondja, hogy a lépcsőkön ültek az emberek, nem lehetett bejutni. Az egyetemisták ténylegesen itt tanultak, itt szívták magukba azokat az információkat, amelyekre a vizsgaidőszakban vagy a szorgalmi időszakban szükségük volt.

vonzani tudja a látogatókat. Jól látszott ez a veszélyhelyzet lecsengésekor, a könyvtárak újranyitásakor, amikor szerte az országban sorok kígyóztak az olvasópultok előtt.

Kutatók, egyetemisták járnak az OSZK-ba leginkább. A teljes „ügyfélkör” hány százalékát teszik ki, a 90 százalékát?

Igen, az olvasótermekben igen. Azt nyilvánvalóan el kell engednünk, hogy itt még a lépcsőn is ülni fognak, csak hogy bejuthassanak az olvasóterembe. Ugyanakkor sokkal többet is tud kínálni a nemzeti könyvtár; gyűjteményeit,

Elég arra gondolnunk, hogy milyen nagy sikere volt a tavaly zárult Corvina-kiállításnak. Ahhoz, hogy gyűjteményünket mindenki számára befogadható, értelmezhető módon be tudjuk mutatni, szükség van az itt dolgozó szakemberek tudására. Múzeumpedagógiai foglalkozásaink kiterjesztésével még több iskoláshoz juttathatnánk el azokat a tartalmakat, amelyeket nyújtani tudunk.

„Mindenki, aki a ‘90-es években járt az OSZK-ban, elmondja, hogy a lépcsőkön ültek az emberek, nem lehetett bejutni."

A kutatók itt találják meg az általuk keresett kéziratokat, dokumentumokat – ez érthető. De az egyetemisták miért jönnek föl a Várba önökhöz?

Ebből a szempontból az a legnagyobb előnyünk, hogy

és különgyűjteményeink is páratlanok, nagyjából bármely művelődéstörténeti téma elmélyült feldolgozásához nélkülözhetetlenek.

A fiatalok bevonzásában fontos lesz, hogy végül melyik városrészben épül majd fel a nemzeti könyvtár. A Vár helyett hol lesz az OSZK új épülete?

Erről még nincs döntés. Az általam ismert legígéretesebb terv egyébként azzal számol, hogy nagyszámú diákság lesz a közelben.

Megkérdezték már önöket, mint érintetteket, hogy milyen belső terekre, raktárakra, struktúrára lenne szükség, hogy az intézmény be tudja tölteni egy modern, XXI. századi nemzeti könyvtár szerepét?

Erre vonatkozóan már készültek tervek és különböző számítások itt a házban. Elő fog állni a szakma a maga javaslataival, amint eljön az ideje.

Miért van szükség arra, hogy ebből az épületből kiköltözzön az OSZK?

Az egyik ok az, hogy a palota természetesen nem könyvtári célra épült. Elődeink mindent megtettek, hogy a lehető legracionálisabban használják ki a rendelkezésre álló, több tízezer négyzetméternyi teret, de könyvtári szempontból nem éppen optimális ennek a felosztása.

Elődeink igyekeztek optimalizálni a lehetőségeket, de összességében olyan épületre lenne szükség, amely kifejezetten a nemzeti könyvtár számára készült. A másik ok pedig az, hogy a ház gépészete elavult, generáljavítására nincs lehetőség.

Vannak-e modellek, minták Nyugat-Európában vagy máshol, amelyek átvételre méltóak azzal kapcsolatban, hogy miként kell kinéznie, funkcionálnia a nemzet könyvtárának, a közgyűjteményi szentélynek?

Az elmúlt évtizedekben a könyvtárépítészet egyfajta reneszánszát figyelhetjük meg, ez Észak-Amerikában, Nyugat Európában, még Athénban is megjelenik. Ott néhány éve felhúztak egy hatalmas kulturális szentélyt, a nemzeti könyvtár és az opera osztozik a komplexumon. Sokféle példa van, de az elsődleges, hogy az elrendezés az olvasók, a látogatók és a munkatársak számára egyaránt optimális legyen, leképezze a könyvtári munkafolyamatok logikáját.

mindenki megtartaná saját arculatát, de a szolgáltatásaikat integrálnánk. Miért kéne ötféle olvasóterembe menni, hogyha a kiszolgálás egy olvasóteremben is megoldható? Megkaphatja az érdeklődő, amit szeretne, és nem az érdekli majd, hogy melyik intézmény állományából elérkezett a dokumentum, hanem hogy kutathassa. Az már az intézmények feladata, hogy ennek a logisztikáját megszervezzék. Éppen az egyetemisták számára lenne a legvonzóbb, ha nem kellene nyolc helyre elmenniük kutatni, hanem egy térben megkaphatnának mindent, ami őket érdekli. A szolgáltatási tereket egy új épületben úgy lenne érdemes megtervezni, hogy az olvasói, felhasználói s az intézményi szempontok is érvényesüljenek.

Milyen fázisban van a dokumentumállomány digitalizációja? Hány munkatárs milyen technológiával várhatóan meddig fog dolgozni, míg az archívum elkészül majd?

A nemzeti könyvtár digitalizációs tevékenysége évtizedekre nyúlik vissza, ám a kezdetektől széttartó kissé: rengeteg tartalom készült, de nagyon sokféle platformon, emiatt számtalan módon tudtuk csak megjeleníteni, iIletve a tartalmak egy részét nem is tette közzé a ház. Ezt a folyamatot nagyban segíti majd, hogy

Az Országos Könyvtári Rendszer projektjének köszönhetően az OSZK digitalizáló központja már áll az épület nyolcadik szintjén, a kollégák tesztelik a digitalizálást támogató szoftvert – ennek segítségével remélhetőleg jövő évtől rá tud állni az OSZK a tömeges digitalizációra, ami sok-sok évre való feladatot jelent. A digitalizáló műhelyünkben kb. 30 fő dolgozik.

Hogyan zajlik a digitalizáció? Teljes gépesítéssel vagy részben manuális, emberi segítséggel?

Ezt könyve válogatja. Mert olyan is van, amelyet nem emberi kéz lapoz, hanem megoldja a gép, tehát teljesen automata módon zajlik a szkennelési folyamat. És persze egy plakátot szkenneléséhez kell a manuális erő is. A szkennelés csak egy munkafolyamat:

hogy szolgáltatásra alkalmas legyen. Például karakterfelismertetni kell, adjusztálni kell, utógondozásra van szükség. A hangfelvételek, fotók, kéziratok és egyéb dokumentumtípusok digitalizációja speciális tudást igényel. A restaurátoroknak is meg kell vizsgálniuk, hogy a dokumentummal mit lehet csinálni. Aztán be kell tenni egy olyan digitális könyvtárba, ahol hozzáférnek az olvasók. Mindezt nem könnyíti meg, hogy az OSZK-nak nincs kimunkált szolgáltatáspolitikája – ennek pótlása is az új vezetés feladata.

Beszéljünk akkor az ön szerepéről. Demeter Szilárd, az OSZK költözéséért és revitalizációjáért felelős miniszteri biztos tavaly ősszel önt kérte fel a könyvtár szakmai átvilágítására. Mit tett konkrétan?

Az én feladatom az volt, hogy a könyvtárat szakmai szempontból átvilágítsam. Ez egy másfél hónapos, nagyon intenzív időszak volt; az OSZK több mint 50 munkatársával beszéltem a legkülönbözőbb szakterületekről, áttekintettem a munkafolyamatokat, elolvastam a releváns dokumentumokat, szabályzatokat, és ezek ismeretében alakítottam ki magamban azt az álláspontot, amely – az gondolom – segíthet a nemzeti könyvtárnak a modernizációban.

Ezen ismeretek birtokában érezte úgy, hogy miután kiírták a főigazgatói pályázatot, az indulás mellett dönt?

Az átvilágítás után elkészítettem a jelentésemet, letettem a miniszteri biztos úr asztalára, és folytattam saját munkámat a KSH Könyvtárban. Amikor januárban kiírták a pályázatot, azt kellett végiggondolnom, hogy ha már beleástam magam a kérdéskörbe, látom a nagy képet és számos részfolyamatot, megtehetem-e, hogy nem vágok bele.

Mik voltak a lényegi pontok a pályázatában? Milyen területeken gondolja elodázhatatlannak az OSZK átalakítását?

Nulladiknak mondanék egy alapvetést: az OSZK gyűjteménye felfoghatatlanul gazdag, megismételhetetlenül értékes. Azok a szakemberek, akik itt dolgoznak bármelyik szakterületen, több esetben a szakma legjobbjai. Ezek után bárki megkérdezheti, hogy ha ez így van, akkor miért nem látszik, „hasít” jobban a nemzeti könyvtár? És itt jönnek elő azok a menedzsmentproblémák, amelyek évtizedek óta húzódnak itt. A szervezeti káosz felszámolására,

és meg kell tanulnia a háznak döntéseket hozni. Azt gondolom, hogy azok a munkafolyamatok, amelyeket most ki fogunk alakítani, nagyon látványos eredményeket hozhatnak a hagyományos és a digitális szolgáltatásaink terén is. Egy tevékenységet egy szervezeti egység fog végezni, és ez átszervezést igényel. De arról nincs szó, hogy feladatok tűnnének el, vagy hogy kollégákat kellene elbocsátani.

Az ön számára, személyesen, szubjektíven mit jelent az OSZK?

A könyvtárakhoz és a könyvtárügyhöz erős a kötődésem, részben a családi hagyományoknak köszönhetően, hiszen nagyapám is egy nagy gyűjteményt vezetett évtizedeken keresztül, és többen a családomból huzamosabb ideig könyvtárban dolgoztak. Az OSZK-t gimnazistaként, az országos középiskolai tanulmányi versenyre készülve kezdtem el látogatni, egyetemistaként is sokat jártam ide, és könyvtárosként is folyamatosan figyelemmel kísértem az itteni munkát. A nemzeti könyvtár egyértelműen a csúcs, és nemcsak szakmai szempontból, vezetői feladatként, hanem nyilván

Főigazgatóként nyilván látott a gyűjteményben sok ritka iratot, dokumentumot. Ha egyet meg kellene neveznie, szakemberként melyik a kedvenc tárgya az OSZK raktáraiban?

Nem mernék ilyet mondani. Láthattam kódexeket, régi térképeket, verskéziratokat, foghattam a kezembe jeles elődeink magánkönyvtárának példányait. Számomra ez a gyűjtemény egyben, ezekkel a műfajokkal és dokumentumokkal jelenti a legnagyobbat és a megismételhetetlent.

***

fotó: Földházi Árpád