Bűnbakkeresés helyett önvizsgálatot

„Az elmúlt két évtizedben írt tanulmányainak visszatérő témája a modern bűnbakkeresés. Hosszan sorolhatnánk a híres magyar bűnbakokat a »magyar Júdástól«, Görgey Artúrtól egészen Soros Györgyig, akinek az arcával évek óta tele van plakátolva az ország. Miért ennyire népszerű az irracionális bűnbakképzésre építő politika?

A mindenkori balsikerek, kudarcok értelmezésének, magyarázatának gyakori, meghatározó eleme a bűnbakkeresés és ez alól a XXI. századi magyar valóságunk sem kivétel. A bűnbak számos formát ölthet: lehet egyén és csoport, politikai és /vagy társadalmi intézmény, eszme, gondolat vagy ideológia. Kijelölésének formája lehet terjedelmes, tudományos eszközrendszert alkalmazó analízis vagy odavetett, csak néhány ecsetvonással felvázolt esszéstílusú érvelés, esetleg kiélezett vitában odavetett megjegyzés - társadalmi hatása független a kidolgozottság formájától és szintjétől. A bűnbakkeresés persze korántsem a közép- és kelet-európai politikai gondolkodás és gyakorlat privilégiuma. A jelenség minden társadalom életében megfigyelhető, önmagában nem deviancia, nem szüntethető meg, de befolyásolható, kezelhető. Ha azonban elfogadjuk a feltételezést, hogy a bűnbakkeresés elsősorban válsághelyzetek és kudarcok eredménye, nem alaptalan összefüggést keresni a közép-kelet-európai térség XX-XXI. századi súlyos megpróbáltatásai és politikai gondolkodásának a bűnbakkeresést előtérbe állító jellege között. A bűnbakkeresés a rendszerbe foglalt gyűlöletkeltés egyik formája, amely gyakran vezet agresszióhoz. Az agresszió gyökereit kereső történész számára igen hasznos lehet ez a fogalom: a kutatásaimat meghatározóan inspiráló Peter Gay szerint a modern kori európai eszme- és politikatörténet bemutatható úgy is, mint az agressziók kitörését megfékezni kívánó kísérletek sorozata. A tömegek kiábrándultsága a nagy világmagyarázó ideológiákból a XX. század végére nyilvánvalóvá vált, ám a bűnbakképzés az ember elemi lelki igényeit elégíti ki és még mindig egyfajta működőképes ideológiapótlék lehet a politika kezében.

Trianonért is előszeretettel hibáztatnak olyan bűnbakokat, mint Clemenceau magyar menye, aki a legenda szerint magára haragította apósát, de a Michnay Idát ért gyalázkodások sehol sincsenek a Károlyi Mihályt ért rágalmakhoz képest, akinek a szobrát 2012-ben el is távolították a Kossuth térről. A diplomáciatörténészek már alaposan dokumentálták, hogy az 1918–1919-es forradalmak alig befolyásolták a trianoni békeszerződés súlyosságát, mégse csökkennek a Károlyival szembeni indulatok. Mi teszi őt ideális bűnbakká?

Károlyi jelenleg a jobboldal számára XX. századi történelmünk első számú történelmi bűnbakja, egy igazi politikai állatorvosi ló. A „régi jó világ” hívei szerint ő volt az, aki szétvert egy jól működő rendszert, úgymond vele kezdődött el a hanyatlás kora. Ideális bűnbak, hiszen a gyűlölet leginkább azok ellen irányul, akik közénk tartoztak, de elhagytak minket. Márpedig ő arisztokrataként lett a vörös gróf, saját osztályának árulója. A bűn, amit felrónak neki, a lehető legnagyobb, a történeti Magyarország elvesztése. De a helyzet – amelyben Károlyi látszólag döntési pozícióban politizált – cselekvési lehetőségeit korlátozó hatalmas nemzeti és szociális problémákkal volt terhes. A »bűnbakolók« bonyolult problémákra egyszerű válaszokat keresnek, negatív üzeneteik erősebbek a pozitívaknál, a gyűlöletplatform pedig a kohéziót erősít, összetartja a »bűnbakolókat« híveikkel. Történészként jól ismerjük Károlyi emberi és politikai tévedéseit, de a tragédiának, amelyben szerephez jutott, csak az egyik szereplője volt. A bűnbakkeresés folyamatában másra vagy másokra ruházzuk a felelősséget egyéni, csoport- vagy nemzeti tragédiáinkért. Nem ritka az ellenkező véglet, az önpusztító önmarcangolás sem. Szerencsés az a társadalom, ahol a végletek helyett a múltat a jövő lehetőségeihez kapcsoló felelős önvizsgálat nyerhet teret.”