Mondhatjuk, hogy üldözték a szakma képviselőit?
Az elnémítás, tiltás, a pszichológia kvázi megsemmisítése tetszhalál-állapotot idézett elő. Nagynevű szakemberek messze kerültek a hivatásuktól, Marton Magdának például állatkísérletekkel levegőtisztasági kutatásra kellett áttérnie. 1956-ig igen kevés szakmai működésnyom maradt, az is a rendszert kiszolgálókhoz vezet vissza. 1956 a forradalom, a nagy átrendeződés korszaka volt. Kádár puha diktatúrája következett, a tiltás, tűrés, támogatás három T-je határozta meg a szellemi életet. Ekkor kezdett ébredezni a tetszhalálból a pszichológia. 1958-ban mint tudományt rehabilitálták, megindult az egyetemeken a tanítása, majd 1963-ban az alkalmazott pszichológus-képzés. Ekkortól egy csodálatos, fellendülő folyamat vette kezdetét, amit magam úgy jegyzek, mint a »fényes szellők« pszichológiatörténeti korszakát. Lelkesedés, aktivitás, önkéntes szolgálat, a szakma felépítése indult meg. A klinikai terület újjászületett, ismét csak a Lipótmezőn.
Ön mikor lett aktív részese és formálója ennek a folyamatnak?