225 éve született Török Ignác

Kétszázhuszonöt éve, 1795. június 23-án született Török Ignác honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc leverése után kivégzett 13 aradi vértanú egyike. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja. 

Nemescsói Török Ignác kisbirtokos nemesi családban született Gödöllőn, ahol apja uradalmi jószágigazgató volt. Középiskolai tanulmányait szülővárosában és a pesti piaristáknál végezte, majd a bécsi hadmérnöki akadémia hallgatója lett. 1816-ban lépett be a császári hadseregbe, a hadmérnöki karban szolgálva 1817-ben lett hadnagy, egy év múlva főhadnagy, 1823-ban alszázados, 1830-ban főszázados. 1839-től a bécsi magyar nemesi testőrségnél erődítéstant oktatott, tanítványa volt Görgey Artúr és Klapka György is. Szolgált Lembergben és Zágrábban is, 1841-ben nevezték ki őrnaggyá, 1848 februárjában alezredessé, az 1848-as forradalom idején a károlyvárosi (ma Karlovac, Horvátország) erődítési kerület igazgatója volt.

1848 nyarán egyre jobban kiéleződött a Batthyány Lajos gróf vezette első felelős magyar kormány és a bécsi udvar viszonya. A kormány rohamtempóban szervezte a honvédsereget, amelynek szeptemberben már a horvát bán, Jellasics támadásával kellett szembenéznie. Török Ignác szeptember 25-én Magyarország legnagyobb erőssége, a komáromi vár erődítési igazgatója lett. Három nappal később ideiglenesen őt nevezték ki a császárhű, a kormány által leváltott Wilhelm Mertz altábornagy helyett a vár parancsnokává, a legénység ekkor tette le az esküt a kormány hűségére. Októbertől ismét erődítési igazgató volt, december 17-től ezredesi rangban. A döntőnek szánt osztrák támadás 1848 decemberében Alfred zu Windisch-Grätz herceg vezetésével indult meg, a hónap végén Komáromot is ostromolni kezdték. A várparancsnok Majthényi István arról értesülve, hogy a kormány a fővárost kiürítve Debrecenbe költözött, felvetette a vár feladását. Tiszttársai ezt felháborodva fogadták, ezért Majthényi 1849. január 5-én lemondott. A parancsnokságot a rangidős Török Ignác vette át, akit tisztségében a kormány is megerősített, január 26-án tábornokká nevezték ki. Az erősséget kitörésekkel, majd az ostromgyűrű februári teljes bezárulta után a támadások visszaverésével sikerült megvédelmeznie. Április 10-én, amikor a tavaszi hadjárat sikerei után egyre közelebb került a vár felmentése, átadta a parancsnokságot az újonnan érkezett Lenkey Jánosnak és ismét erődítési igazgató lett.

1849 májusától a honvéd mérnökkar helyettes parancsnokaként, júliustól parancsnokaként az országban folyó erődítési munkálatokat irányította. Júniusban a visszafoglalt Budán az osztrákok által emeltetett erődítések lebontását, majd az esztergom-párkányi hídfő építését vezette. Júliusban Szeged környékén, a Tiszánál irányította a sáncépítési munkálatokat, ahol a hadvezetés az orosz intervenció után a honvédsereget a döntő csatára akarta összpontosítani. A szabadságharc utolsó napjaiban csatlakozott a fővezér Görgey Artúr feldunai hadtestéhez. Miután Görgey augusztus 13-án Világosnál az oroszok előtt letette a fegyvert, Török Ignácot tábornoktársaival együtt kiadták a bosszút lihegő osztrákoknak. A cs. és kir. rendkívüli hadbíróság augusztus 26-án kezdte tárgyalni Aradon – a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Julius Jacob von Haynau táborszernagy utasítására – a szabadságharc alatt a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét. A törzshadbíró úgy találta, hogy Török Ignác „hivatva lett volna akár élete kockáztatása révén is fellépni a lázadó párt ellen és uralkodója érdekében, hogy Komárom várát, a fontos bástyát, amennyiben módjában áll megtartsa az államnak”. Török Ignác tetteit magyarságával indokolta, mondván: „Lelkiismeretem felment engem”.

A haditörvényszék végül valamennyi vádlottat – Török Ignácon kívül Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet és Vécsey Károlyt – 1849. szeptember 26-án a katonatisztek számára megalázó kötél általi halálra ítélte felségsértés és lázadás miatt, de Lázárt, Dessewffyt, Kisst és Schweidelt golyó általi halálra „kegyelmezték”. (Az időközben elborult elméjű Lenkey János elleni eljárást megszüntették, ő börtönében halt meg 1850. február 9-én). Török a kivégzése előtti éjszakán sem cáfolta meg hivatását: Vauban francia hadmérnök egyik munkáját olvasta. A kivégzésekre 1849. október 6-án – a második bécsi forradalom és Latour császári hadügyminiszter meglincselésének első évfordulóján – került sor. A hajnali órákban először a négy golyó általi halálra ítélt tábornokot lőtték agyon, majd a kilenc akasztófára ítélt következett. Közülük másodikként Török lépett a bitófa alá, de a kivégzéstől megmentette egy szívroham. Utolsó szavai ezek voltak: „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam”.

A régi Maros-fahíd vári hídfőjénél 1932-ben megtalált maradványai az aradi emlékoszlop kriptájában nyugszanak. Gödöllőn 1949-ben avatták fel a róla elnevezett utcában álló mellszobrát, az 1955-ben alapított, nevét viselő gödöllői gimnázium előtt 1995-ben egy másik mellszobrát is felállították. Az aradi vértanúk kivégzésének napját a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. 2018-ban mutatták be Pozsgai Zsolt darabját, a Magyar Golgotát, mely Török Ignác életének utolsó estéjét felidézve tiszteleg az aradi vértanúk előtt.

(MTI)