„Hogy a koronavírus-járvány erős jobbegyenest visz be a világgazdaságnak, a mozgáskorlátozások első napjaitól sejtettük, de az első gazdasági adatok alapján kijelenthetjük, hogy talán alábecsültük az ütés erejét.
Ahogy kezdenek befutni az első negyedév gazdasági teljesítményének adatai, nem túl szívderítő kép kezd kialakulni a szemünk láttára. A világ összes vezető gazdasága kivétel nélkül GDP-visszaesést könyvelt el az első negyedévben, miközben egész iparágak álltak le úgy, hogy nem igazán tudjuk, mikor és milyen körülmények között tudnak újraindulni. A vírus még olyan gazdaságokat is térdre kényszerített, mint Kína, mely 1976 óta nem ért el a maihoz hasonló gyenge gazdasági eredményt. Az amerikai gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 4,8 százalékot esett vissza, az eurózónában a visszaesés mértéke 3,8 százalék volt.