Generációk hitték el, hogy már nem történhet velük semmi komoly – Lovasi András a Mandinernek

Hogyan viseli a kijárási korlátozást?

Köszönöm jól,

Persze hiányzik egy csomó minden, de szerencsére itt a kert, pár száz méterre az erdő: ha nagyon mennem kell, ott le tudom vezetni a járhatnékom. A csalódottságon, hogy a következő pár hónapban egy csomó mindenről le kell mondanom, már túl vagyok.

Mi az, ami jobb, mint a „normális” élet idején? 

Sokkal többet vagyunk hármasban együtt a feleségemmel meg a lassan kétéves fiammal. 

Ez mind nagyon szép, de jön az önök számára legaktívabb időszak. Milyen tervek dőlnek dugába a járvány miatt?

Én titkon reménykedem abban, hogy júliusban már koncertezhetünk. A lemezbemutatót meg ha lehet – hiszen nem kizárt egy második nagy járványhullám se –, ősszel pótolnánk. Azt gondolom, talán jövő év elejére állhat minden vissza a műfajunkban a régi kerékvágásba. Persze az is lehet, hogy soha többet, és talán csak igazolással lehet majd kulturális eseményeket látogatni. És persze az is látszani fog, hogy az embereknek kevesebb lesz a pénze koncertre, színházra.

Mi lesz, ha mégsem indul újra az élet júliusban, és a koncertek helyett egész nyáron a négy fal között kell ülni? Milyen zenei ötletei vannak? Lelkileg, szellemileg milyen stratégiáikat alakított ki a bezártság elviseléséhez? 

Egyelőre ebbe még nem gondoltam bele: szinte kizártnak tartom, hogy egész nyáron ez lesz, ami most van, valamilyen lazítások kellenek. Egyrészt addig le fog menni az első nagy hullám, másrészt nehezen tudom elképzelni, hogyan lehetne a négy fal között tartani ennyi embert 40 fokos hőségben. Amúgy pedig

persze valószínűleg egy belvárosban a négy fal között megőrülnék, de szerencsére olyan helyen lakom, hogy ki tudok szaladni a levegőre úgy, hogy sem én nem vagyok veszélyben, sem esetleg más tőlem. 

A járvány okozta veszteségek vagy a kötelező otthonlét nyomják jobban?

Inkább érdekes tapasztalásnak élem meg, még kíváncsi is vagyok, hogyan viselkedik ilyenkor az ember meg a családja.

Egyébként önben életre kelti vagy megöli a kreatív energiákat a karantén?

A közös, zenekari munkát nem segíti, az biztos, és ez alatt az egy hónap alatt egy épkézláb ötletem nem volt – mondjuk nem is sokat foglalkoztam gyakorlással, dalírással –, úgyhogy esetemben egyelőre nem sok kreatív eredményről tudok beszámolni.

Biztos? Hiszen még egy hónap sem telt a bezártságból, máris a húrok közé csaptak, és megszületett a Kiscsillag karanténklipje. A rajongóknak akartak ezzel mentőövet dobni, vagy saját maguknak segítség most a zene? 

Az első napon, amikor önkéntes karanténba vonult a zenekar – épp egy hónapja –, lett volna egy klipforgatásunk, úgyhogy rögtön elkezdtük tervezgetni, mit lehetne csinálni helyette. Ez lett belőle, örülünk nagyon, hogy ilyen jól fogadták a dalt, és hogy a hozzá készült klipet is szeretik az emberek. Kicsit kárpótol bennünket az elmaradt lemezbemutató turné miatt, amire már nagyon készültünk, mert az új lemezen sok olyan dal van, ami érzésem szerint nagyon fog működni élőben, ha egyszer eljutunk odáig.

Reméljük a legjobbakat. A karanténklipre visszatérve: egy szál gitárban még nem láttuk önt húrt tépni. Az egyik klip alatt egy kommentelő azt írja: „megint megragadtátok a Zeitgeistot a tökénél”. Mi a véleménye erről?

Inkább csak az otthoni gyakorlás stációit próbáltuk felidézni,

mert amúgy állandóan besegít. A többi – mivel ő volt most az operatőr – már a feleségem ötlete volt, tőle kell ezt számonkérni.

Mibe segít be? Rendszeresen hallgat Kiscsillagot?

Elég sokat hallgatta a Tompa kések albumot – ha akarta ha nem –, amíg a lemez utómunkáit csináltam. Végül is annyira megszerette, hogy most már sokszor addig int nemet a különböző dalokra, amiket hallgatok, amíg az album valamelyik dalához nem érünk. Olyankor bólint és azt mondja, „apa”, és azt kell hallgatni. Magamtól már inkább nem hallgatnám.

Van, aki azt írja, hogy „ha ilyenek jutnak eszetekbe, maradjatok még otthon”. Hogyan lehet felpörögni így otthon, karanténban?

Hm, bármilyen furcsa, de egész

Álmosnak most az a kedvence.

Mit üzen a rajongóknak, akik fittyet hánynak a járványra, és ugyanúgy élik az életüket?

Remélem kevesen vannak ilyenek. Ha már belefogtunk ebbe az össztársadalmi kísérletbe, szerintem csináljuk végig. Természetesen vannak olyan szituációk, amiket egyáltalán nem tolerálok: például soha nem hallottam ennyi felbőgő motort, csikorgó gumit a közeli közútról, mint mostanában. Mintha mindenki még utoljára meg akarná hajtani a vasat. 

A koronavírus gazdasági hatásai rengeteg ember alól húzzák ki a talajt. Mit tanácsol azoknak, akik most válnak munkanélkülivé, vagy még nagyobb tragédiákkal kell szembenézniük?

Nehéz ügy: egyrészt remélem, Magyarországon nem lesz annyi halálos eset, mint anno a spanyolnátha idején, és

A gazdasági következmények talán a gondolkodásunkat és a fogyasztási szokásainkat jó irányba, a fenntarthatóság felé terelheti, ugyanakkor félek, hogy végül megint csak azok járnak majd jól, akik eddig is a torta tetején üldögéltek, van mobil tőkéjük, és most könnyedén, ár alatt felvásárolhatják a tönkremenő, eladósodó konkurenciát. Tehát rövid távon további tőkekoncentrációra, hosszú távon pedig az ebből következő dühre, frusztrációra számítok. Nekik meg én, az egyelőre meglévő, viszonylagos jólétemből milyen jogon tanácsolhatnék bármit? 

Sokan azt mondják, borítékolható volt, hogy világjárvány lesz, hiszen keresztül-kasul utaztuk a világot, nem tudtuk mi az, ami elég.

Igen, egy csomó minden előre látható volt, azok közül a dolgok közül, amik bekövetkeztek. Kicsit olyan ez, ahogy a menő sorozatokat írják tovább: ha vannak valódi jól körbeírt karakterek, ismerjük a cselekedeteik mozgatórugóit, a körülményeiket, akkor szinte számítógépes modelleken is továbbírhatók a logikus dramaturgiai fordulatok. Nem véletlenül valósul meg egy csomó minden, amire a jövőt fürkésző elmék – Vernétől kezdve a huszadik századi sci-fi írókon keresztül az utópiafilmekig – gondoltak. Amire pedig gondolni tudunk, az lehetséges is.

hogy a nyugati világ békében él hetvenöt éve. Ez olyan hosszú idő, hogy elhalványultak a huszadik század első felének tanulságai a mostani generációk számára, és ez valamiféle történelmen kívüliség illúzióját, biztonságát adta az embereknek. Hogy nem történhet velük semmi „komoly”. Most valami komolynak tűnő dolog történik velük.

Sokan megtisztulást várnak, és abban reménykednek, hogy kicsit magához tér az emberiség. Mit gondol erről, lesz változás?

Lesz, de a változás valószínűleg nem az emberiség öntudatra ébredése miatt jön el – ebben sajnos nem hiszek már, és nem is arra tartanak a dolgok –, és inkább elszenvedői leszünk, semmint irányítói. A hedonizmus, a carpe diem meg a többi ilyen konzervatív körökben ostorozott izé lehet, hogy alábbhagy, de ez csak egy olyan világ következménye, amelyik a felnövő generációknak nem tud érdemleges mondanivalóval előállni az ügyben, hogy mi végre is vannak itt a Földön, és

Ön változtat bármit az életén, ha vége ennek az időszaknak?

Azt hiszem, amit józan számítás alapján megtehettem, már megtettem. De lehet, hogy azon is túl kell majd tenni.

Hogyan ünnepelte a húsvétot?

Idén nem készültem nagyon ünnepelni. A nagyobb családom ezerfelé, nincs valahogy benne a levegőben, hogy ünnepelni kéne. Nyilván gondolunk majd a feltámadásra, de az egy másik világ eljövetelének a lehetőségét ünnepli. Ami viszont még addig jöhet, attól nem vagyok vidám.

Fotó: Földházi Árpád

***

A Mandiner elkezdte Karantén-interjúk sorozatát, amiben ismert személyiségeket kérdezünk a megváltozott életünkkel kapcsolatos gondolataikról, saját tapasztalataikról. 

Az eddigi interjúink (többek között Jelenits Istvánnal, Zacher Gáborral, Varga Liviusszal, Rókusfalvy Pállal, Borbás Marcsival és Lackfi Jánossal) itt érhetők el.