Nem épül híd Szentendre és Szigetmonostor között

2020. március 03. 12:37

Sajnálatosnak tartom, hogy az önkormányzat manipulációval fordította a híd ellen Szentendre lakosságát.

2020. március 03. 12:37
Vitézy Dávid
Vitézy Dávid

„A híd elleni kampány fő oka az volt, hogy az októberben megválasztott szentendrei vezetés egész egyszerűen nem látja szívesen a más településekről Szentendrén át kerékpározókat - akár a szigetmonostoriak a hév-állomáshoz bicikliznének, akár budapestiek vagy turisták a Dunakanyar felé. A szentendreiek megtévesztésére játszó szavazás eredménye tehát valójában nem egy déli helyszínt eredményezett, hanem a híd megépítésének ellehetetlenülését. A mostani elutasító döntéssel gyakorlatilag bezárult az ablak: az Atlanti-óceánt a Fekete-tengerrel összekötő Eurovelo 6-os számú európai kerékpárút fejlesztésére fordítható uniós forrásokat az állam és a NIF Zrt. kénytelen lesz az ország más részein más kerékpárutak fejlesztésére fordítani, hiszen belátható időn belül a szentendreiek hozzáállása miatt a híd megvalósítására egyszerűen nincs remény. Ezt előre tudta a városvezetés, mégis, olyan lehetőséget is feltettek a szavazólapra, amelyről a polgárok nem tudták: valójában elbukja az uniós fejlesztési forrásokat Szentendre, ha arra szavaznak.

Ezzel nemcsak a turistákat éri veszteség. Szentendre járási székhely számos közintézménnyel (orvosi szakrendelő, általános- és középiskolák stb.), üzletekkel, szolgáltatásokkal és természetesen munkahelyekkel. Ezeket a szigeten élők vagy hatalmas kerülővel, a tahitótfalui Tildy hídon át érhetik el, vagy a korszerűtlen, ritkán járó révhajókra kénytelenek hagyatkozni. Pócsmegyer és Szigetmonostor lakói számára hatalmas előrelépést jelentett volna, ha a mai 30-40 perc helyett 5-10 perc alatt Szentendre belvárosába vagy a Budapestre tartó hévhez juthattak volna, ráadásul mindezt környezetkímélő módon, kerékpárral tehették volna meg. A híd erősítette volna a város és vonzáskörzetének összetartozását, Szentendre azonban ehelyett a bezárkózást választotta.

Nehezen felfogható, hogy az egyedülálló kulturális élettel büszkélkedő Szentendre vezetői elvileg Európa-párti és zöld elkötelezettségű emberek, mégsem kérnek az európai összefogást és aktív életmódot megtestesítő kerékpáros fejlesztésből. Láthatóan zavaró tényezőnek tartják a kerékpárosokat a szentendrei Duna-korzón, melyet inkább rendezvénytérré kívánnak fejleszteni. A 20-25 méter széles korzóról éppen a környezetkímélő, csendes, kis helyigényű kerékpárt szeretnék elutálni, miközben a parti sáv szélessége bőven elegendő a biztonságos kerékpáros infrastruktúra kiépítéséhez, csak a korzó ma jelentős részben autóparkolóként funkcionál (lásd a képeket) és ez láthatóan nem zavarja a szentendrei vezetőket. Ez a szemlélet mélységesen avítt és benzinszagú, és szó szerint zsákutcába vezet.”
 

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2020. március 04. 19:30
Kivételesen most tényleg nem politikai alapon döntöttek a híd ellen - mondom ezt azokkal a jobboldali hozzászólókkal egyetértve -, akik szintén a híd ellen szavaztak. Tehát ez nem balos "bosszú". - Szentendre varázsa már rég elveszett a tömegturizmus miatt, a sétálóutcája egy gusztustalan giccsbazár lett, nem akarnak újabb átmenő forgalmat. Nem akarnak Hallstatt sorsára jutni. - A kerékpáros turista nem fogyaszt, hanem spórol, max. sátorban, hálózsákban alszik. - Horribile dictu egyesek nem is kerékpáros, hanem egyenesen autós hidat akartak - már így is kaotikus a 11-es forgalma, mi lett volna még akkor? - Nem csak Szentendrén, a Szentendrei-sziget elején, Kisoroszinál is komoly hídellenes tiltakozás volt. Ott a kis falu egyetlen főutcája már így is rendkívül túlterhelt a szigetcsúcsra tóduló autós tömegek miatt. A helyi védett faluképbe pedig teljesen belegázolt volna egy híd, mely a falu egyetlen szűk főutcájába torkollt volna bele. - Híd nélkül is lehet kerékpáros turizmus: eddig is volt. Aki mindenáron be akar jönni a szigetre - van már híd: Tahinál. Remekül működik. Másutt meg inkább a révközlekedést kellene fejleszteni és korszerűsíteni, mert az nem hagy visszavonhatatlan építményt a tájban. - Az a baj, hogy a tömegturizmus már sok európai országban komoly ellenérzéseket szül. A tervezők nem ott élnek, ezért nem tudják. Ma már az "adott világ mérnökei" nemcsak a projekt tervezők, hanem az ott élő lakosok is. A városi tömeg elől menekültek vidékre lakni. Én is szeretek kerékpározni, mint a hollandok, de ezt híd nélkül is tökéletesen megtehetem.
airmax
2020. március 04. 14:15
Mi a tök van ezzel... most már triplázza a hozzászólásokat???,
Európai téridő
2020. március 04. 09:55
Építsenek oda pontonhidat és a hajóforgalmat tereljék át a Nagyágra, onnan csorogjanak vissza Leányfaluig a Kiságon. Ja, csak vicceltem.
tevevanegypupu
2020. március 04. 08:12
Győrben rettentően nagy átmenőforgalom van Bécs és Budapest között..autóval..szinte a belváros kellős közepén..sokan megállnak ebédelni vagy inni egy kávét..szóval kibírjuk..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!