Most mégis úgy érzem, politikai érzéke megcsalhatja Önt, nem érzékeli, hogy ha a nagy felhatalmazás ellenére sem vállalja be nyíltan az egészségügy – mint a magyarokat legjobban aggasztó probléma – programszerű rendbetételét, a választók meg fogják büntetni érte. Miért hiányzik a bátorsága, mikor korábban pontosan a bátorságával ragadta magával híveit, amikor bevezette a bankadót, kitessékelte a Világbankot, mindenki által kritizált unortodox gazdaságpolitikát vezetett be – amit azóta maga a Világbank ajánl elismerően válságba jutott országoknak. Európában szinte egyedül vállalta a bevándorlásellenes politikát, szembe menve az akkoriban Európában egyeduralkodónak számító Angela Merkellel, Magyarország legfontosabb gazdasági partnerének, Németországnak a vezetőjével. Mindezt az Európában legrosszabb emlékű kerítés építésével, és felvállalt putyini szövetséggel. Bátor monetáris politikával vitte le az alapkamatot, fékezte meg az inflációt - kevés pénzügyes hitt ebben. Csökkentette a rezsiköltségeket, és mintegy 850 ezer munkahelyet hozott létre.
E teljesítményekért szavaznak Önre az emberek, nem néhány együgyű plakát, és fölöslegesen felvállalt ideológia jellegű harc miatt.
Eddig mindig felismerte a feladatot, és energikusan, hitelesen állt bele a munkába, ami Ön mögé állította az embereket. Most is egyértelmű: az ország gazdasági, pénzügyi stabilizálása után az egészségügy és az oktatás rendbetétele a legfontosabb. Próbálkoznak ugyan, de ez nem elég. Egyórás évértékelő beszédet tartani úgy, hogy a választópolgárokat legjobban aggasztó egészségügyről egy szó sem esik? Hosszan beszélni közben azokról a témákról, melyeknek ugyan van igazságtartalma, de még a saját tábor számára is egyértelmű, hogy ideológiai jellegű és improduktív – jelzi, hogy a politikai iránytű elromlott. Elsősorban a pragmatikus politikája miatt követik Önt, így nyilvánvaló, hogy a roma felzárkóztatást elsősorban munkahelyek teremtésével kell folytatni, és ez a közös munka minél csendesebben folyik, annál hatékonyabb. A szegregációt pedig pontosan Önök szüntették meg, nincs szégyellnivaló. A börtönbizniszt törvényhozással és a büntetés végrehajtás körülményeinek javításával, a korrupt bírókat eljárásokkal, esetleg szintén törvényhozással kell kiszűrni, az élet elleni erőszak elkövetőit a büntetési tételek szigorításával, szabályozásával kell jobban szankcionálni, mindezt a jogállamiság keretei között. Mi köze ezekhez a választópolgároknak? Ha jól oldják meg ezeket a feladatokat, még több hívük lesz. Nem hiszem, hogy ehhez a politikai tematikát hosszú időre lefoglaló konzultációt kellene indítani, a Soros-hálózat elleni küzdelem pedig úgyis hamarosan nemzetközi méreteket fog ölteni.