Nyílt levél Orbán Viktornak az egészségügy rendbetételéért

Kedves Miniszterelnök Úr!

Korábbi nyílt levelem erősen szubjektív tartalmak mellett alapvetően egy közel öt évvel ezelőtti belső pillanatképet rögzített az egészségügy lesújtó állapotáról. Mielőtt azonban megosztanám Önnel az egészségügy „frissített” látleletét, engedje meg, hogy kifejtsem erősen szubjektív gondolataimat arról, hogy az egészségügyi ágazat elhanyagolása – a benne mindkét oldalon szereplők fizikai, mentális és morális állapotának veszélyeztetésén túl – milyen súlyos politikai veszélyeket hordoz Ön és a pártja számára.

A Kádár-korszak egészségügye természetesen nem függetleníthette magát az egész rendszer kóros és korrupt működési mechanizmusaitól, a nyugati fejlett világtól való viszonylagos elzártsága ellenére mégis sikerült elkerülni a teljes leszakadást. Ez elsősorban a nemzet kulturális és tudományos örökségéből adódott, rendkívüli személyiségek és elszánt, szorgalmas munkacsoportok tevékenységének volt köszönhető. Igazi presztízse volt ezeknek a kisebb-nagyobb munkacsoportoknak, mint ahogyan az egész szakmának is. Mára rászakadt a szakmára az individualizmus, egyéni vállalkozó orvosok cikáznak települések és intézmények között, hogy kialkudott magasabb gázsijukkal bebizonyítsák: a piac törvényei sérthetetlenek. Kórházigazgatók és intézményvezetők vért izzadva licitálnak a „szabadúszó” vagy több munkahellyel rendelkező orvosokra, hogy éppen működőképessé tegyenek egy osztályt, vagy hogy összeállítsák az aktuális havi sürgősségi ügyeleti beosztást. Egyre nagyobb bérkiadások a munkáltatóknál, és széteső közösségek a kórházi osztályokon. Az orvosok egyre kevésbé a pacientúra építés karrier modelljét követik, keveredő ellátási protokollok és nehezen követhető felelősség kezdi jellemezni a betegellátást. 

A rendszerváltás óta eltelt időszakban az ágazat folyamatos devalválódása és térvesztése a társadalmilag fontosnak ítélt területek között meghozta az eredményét, 

Persze lehet felmutatni folyamatosan növekvő költségvetési számokat, de ez a trükk a lényegen nem változtat, hiszen ugyanebben az időszakban a világban az egészségügyi költségrobbanás folytatódott. Így hát az ágazat politikai súlyát csak a GDP-arányos költésből és ennek a hasonló fejlettségi szinten lévő országokkal való összevetéséből lehet lemérni.  Nos, az erre vonatkozó 2017-es KSH adatok szerint az egészségügyre fordított kiadás a GDP 6.9 %-a volt, ebből is csak 4,8 %-ot állt az állam, a többit a betegek és családtagjaik fizették. Sajnos a tendencia egyértelmű, a magánköltések aránya folyamatosan nő! Az persze örvendetes, hogy az egyre erősödő közép- és felsőosztály már képes pénzt áldozni az egészségére, de a többség bizony ezt még nem teheti meg. További elemzésre és következtetésre leginkább az ÁSZ. 2019. júniusában megjelent Elemzés az Egészségügy Finanszírozásáról című munkája alkalmas, mely nagy port kavart, tartalmát nyilván ismeri. Engedelmével én további szubjektív gondolataimat osztanám meg Önnel.

Az Eurobarometer 2019 őszi jelentéséből a következő adatok és változások olvashatóak ki. Az EU-ról pozitívan vélekedő magyarok száma 43-ról 53 %-ra nőtt, és a magyarok kétharmada az EU jövőjével kapcsolatban is derülátó. A magyarok az uniós átlagnál nagyobb mértékben bíznak az EU intézményeiben. A magyarok magasan a legnagyobb hazai problémának változatlanul az egészségügyi és szociális biztonságot tartják, második helyen az áremelkedések és az infláció áll, a bevándorlás az ötödik, a klíma- és környezetvédelem a tizedik és a terrorizmus a tizenkettedik helyre szorult vissza a problémalistán.  

és ez a szám egy hónap alatt nyolc százalékkal nőtt. Bár a hazai közvélemény kutatók egészségüggyel kapcsolatos munkáit gyakran politikai viták övezik, az ágazattal kapcsolatos negatív értékelések, és a javítás iránti igény mérőszámainak folyamatos emelkedése figyelhető meg. És végül, hogy nemzetközi kitekintést is legyen, a Politico és a Harvard egyetem közös felmérése szerint a közelgő amerikai választások előtt az amerikaiak számára a legfontosabb választási kérdés az egészségügy.

Mit tudunk ezzel szemben a kormányzó pártok 2022-es parlamenti választásokig terjedő időszakára vonatkozó országépítő időszak kezdő lépéseiről? Nemzeti konzultáció indul a börtönben nem megfelelő körülmények között fogva tartott elítéltek és a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyeivel, az élet elleni bűncselekményt elkövetők büntetési idejének tényleges letöltésével és a bírói korrupcióval kapcsolatban. Ezen ügyek igazságtartalmát, társadalmi jelentőségét nem vitatva és elemezve mégiscsak szembeötlő, hogy ezen ügyek vagy nem is illeszthetőek be a magyarokat érdeklő problémalistába, vagy csak a tizenegyedik helyre sorolt „bűnözés”, esetleg a nyolcadik helyre került „oktatás” témakörökbe. A helyesen bejelentett klímavédelmi akcióterv enyhítheti ugyan a magyarok aggodalmát, de a probléma súlyossága a magyarok számára csak a tizedik helyet vívta ki – szemben a kormányzat által eddig ignorált inflációval, mely a második helyen van.

Mit tudunk még? A kormány 50 milliárd forintos szerződést kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal, mely azonban kétszer megújítható, így a keretszerződés 150 milliárdról szól. Az eddigi tapasztalatok alapján a kormányzati kommunikáció a nemzeti konzultáció kérdéseiről, a Brüsszellel és Soros Györggyel fennálló konfliktusról, az ötödik helyre szorult bevándorlásról, esetleg a tizenkettedik helyre szorult terrorizmusról fog szólni. 

Ordító felismerés, hogy a kormány a folyamatosan növekvő társadalmi igény ellenére sem vállalja fel az egészségügy rendbetételének politikai felelősségét. Ez a félelem bizonyos mértékig érthető, hiszen aki eddig a darázsfészket bolygatta, fájdalmas csípéseket kapott. A feladat azonban nem halasztható tovább, a kihívás pedig méltó egy háromszor kétharmados többséget szerzett politikai erőhöz és egy olyan politikushoz, aki a rendszerváltozás óta egyedül tudott folyamatosan meghatározó politikus lenni Magyarországon, hazai és nemzetközi ügyekben politikai érzéke és éleslátása megkérdőjelezhetetlen.

Most mégis úgy érzem, politikai érzéke megcsalhatja Önt, nem érzékeli, hogy ha a nagy felhatalmazás ellenére sem vállalja be nyíltan az egészségügy – mint a magyarokat legjobban aggasztó probléma – programszerű rendbetételét, a választók meg fogják büntetni érte. Miért hiányzik a bátorsága, mikor korábban pontosan a bátorságával ragadta magával híveit, amikor bevezette a bankadót, kitessékelte a Világbankot, mindenki által kritizált unortodox gazdaságpolitikát vezetett be – amit azóta maga a Világbank ajánl elismerően válságba jutott országoknak. Európában szinte egyedül vállalta a bevándorlásellenes politikát, szembe menve az akkoriban Európában egyeduralkodónak számító Angela Merkellel, Magyarország legfontosabb gazdasági partnerének, Németországnak a vezetőjével. Mindezt az Európában legrosszabb emlékű kerítés építésével, és felvállalt putyini szövetséggel. Bátor monetáris politikával vitte le az alapkamatot, fékezte meg az inflációt - kevés pénzügyes hitt ebben. Csökkentette a rezsiköltségeket, és mintegy 850 ezer munkahelyet hozott létre.

Eddig mindig felismerte a feladatot, és energikusan, hitelesen állt bele a munkába, ami Ön mögé állította az embereket. Most is egyértelmű: az ország gazdasági, pénzügyi stabilizálása után az egészségügy és az oktatás rendbetétele a legfontosabb. Próbálkoznak ugyan, de ez nem elég. Egyórás évértékelő beszédet tartani úgy, hogy a választópolgárokat legjobban aggasztó egészségügyről egy szó sem esik? Hosszan beszélni közben azokról a témákról, melyeknek ugyan van igazságtartalma, de még a saját tábor számára is egyértelmű, hogy ideológiai jellegű és improduktív – jelzi, hogy a politikai iránytű elromlott. Elsősorban a pragmatikus politikája miatt követik Önt, így nyilvánvaló, hogy a roma felzárkóztatást elsősorban munkahelyek teremtésével kell folytatni, és ez a közös munka minél csendesebben folyik, annál hatékonyabb.  A szegregációt pedig pontosan Önök szüntették meg, nincs szégyellnivaló. A börtönbizniszt törvényhozással és a büntetés végrehajtás körülményeinek javításával, a korrupt bírókat eljárásokkal, esetleg szintén törvényhozással kell kiszűrni, az élet elleni erőszak elkövetőit a büntetési tételek szigorításával, szabályozásával kell jobban szankcionálni, mindezt a jogállamiság keretei között. Mi köze ezekhez a választópolgároknak? Ha jól oldják meg ezeket a feladatokat, még több hívük lesz. Nem hiszem, hogy ehhez a politikai tematikát hosszú időre lefoglaló konzultációt kellene indítani, a Soros-hálózat elleni küzdelem pedig úgyis hamarosan nemzetközi méreteket fog ölteni.

Ezzel szemben az egészségügy rendbetétele egy elkerülhetetlen és méltó feladat, mert amit eddig csináltak – a jó szándék és a több pénz ellenére – nem elég. Nem elég azt gondolni, hogy a vidéken épült kórházak, és a fővárosban építendő kórházak elegendőek az ágazatnak, a túléléshez pedig a csöpögtetett pénzek, és a válság menedzselés elég lesz.

Néhány példa. Ha a kórházi fertőzések számának emelkedése tagadhatatlanná válik, kínos, évekig tartó folyamat, amíg az intézményekben megjelennek a kihelyezett kézfertőtlenítők. Ez persze már vagy húsz éve nemzetközi standard. Ha a statisztika kegyetlenül bizonyítja, hogy hazánkban kevés az érsebész és sok az amputáció – az érsebészek kiegészítő támogatást kapnak. Ugyanígy, ha két budapesti vezető intézményben a traumatológusok egy-egy csoportja azonnali felmondással fenyeget, a traumatológiai szakma is kiegészítő támogatást kap. Végül a két szakma plusz támogatását (2019 szept. 1-ig visszamenőleg) az Emmi hiába utalja ki a traumatológiai és érsebészeti ellátást biztosító intézeteknek, a cikk írásakor a helyzet az, hogy a kiutalt pénzeken való marakodás még mindig folyik, a hatalmas deficittel küzdő kórházak a váratlanul jött pénz minél nagyobb részéből hiány menedzselést kívánnak végezni, melyhez egyes helyeken a pénzügyminisztérium részéről delegált költségvetési felügyelők is támogatást, bátorítást nyújtanak. Tehát a kormányon belül, az Emmi és a PM között van nézeteltérés, más a kommunikáció és más a végrehajtás. De ki itt az egészségügy vezetője? A kórházakban parttalan tárgyalások folynak, és a két minisztérium a szereplők kérésére sem nyújt segítséget a pénz elosztásával kapcsolatban – szürreális állapotok.

Az alapellátó fogorvosok finanszírozásának a háziorvosokétól való különválasztása és évek óta szégyenteljesen alacsony szinten tartása szakmai szemmel érthetetlen, hiszen egy fogorvosi praxis működtetése eszköz- és anyagigénye miatt nyilvánvalóan költségesebb egy háziorvosi praxisénál. Ezt a tényt a növekvő számú betöltetlen praxisok, és a fogorvosok figyelmeztető munkabeszüntetésének a nyomására létrejött tárgyalásokon Lázár János felismerte, és 2017 év végén egyszeri hárommillió ft-os forrás kiegészítést adott a fogorvosoknak. Akkor megígérte, hogy ez a kiegészítés a következő év havi finanszírozásába beépül. Nem sikerült. Tudjuk, Lázár ment, így az ígéretet számon kérni sem volt kin, nem csoda, hogy az általa ígért támogatásnak 2018-ban csak a felét kapták meg a fogorvosok. Csúnya lenne arra gondolni, hogy a nagyobb kifizetés és ígéret a 2018-as választásig tartott… Aztán 2019-ben újra kezdődtek a sztrájkok, pont az önkormányzati választások előtt. A legutolsó lehetséges napon aztán az Államtitkár Asszony beígérte a másfél millió ft kiegészítést, ezzel egy év kihagyás után teljesítette Lázár János ígéretét. 2020 januártól 250 ezer ft plusz rezsitámogatást kapnak a fogorvosok, ami örvendetes, de még mindig fennmarad a fél millió ft-os megmagyarázhatatlan különbség a háziorvosi praxisok finanszírozásához képest. A finanszírozás kiegészítései soha nem előre kalkulálhatóan érkeztek, fejfájást okozva ezzel a vállalkozóknak, könyvelőknek. Oly mértékben megalázó és méltatlan volt a vezetés(?) viselkedése a fogorvosokkal, hogy csak arra lehetett gondolni, hogy meg akarják szüntetni a közfinanszírozott fogászati ellátást. Ez is lehetséges, csak akkor az új koncepciót ki kell mondani, fel kell vállalni. 

Sok példát lehetne felhozni még, mely azt bizonyítja, hogy alulfinanszírozottsága mellett a koncepció és a határozott vezetés hiánya okozza a rendszerszintű zavarokat.

amik a biztonságos működtetés alapját képeznék. A kórházak finanszírozásának évek óta folyó rendezetlensége kinek a felelőssége? Most éppen a beszállítóknak járó pénzt gondolják soknak, és akarnak a meglévő szerződések ellenére kevesebbet fizetni nekik. Lehet, hogy igazuk van! De akkor mi volt az elmúlt években? Miért nem végzik már el ezt a munkát?

Bizony, egy erős, politikailag és a költségvetés által támogatott egészségügyi minisztériumra van szükség! Magyarországon a politikai erőtér mára úgy alakult ki, hogy a kormánypártok legitimitását gyakorlatilag Ön adja, így elsősorban Önnek kellene egy kormányátalakítást követően meghirdetni ezt a munkát. Természetesen találnia kellene egy feddhetetlen szaktekintélyt a minisztérium élére, aki fiatalabb, energikusabb és határozottabb, mint Kásler Miklós. (Mint például Merkely Béla rektor úr – bocsássa ezt meg nekem.) Kásler professzor egyébként minden tiszteletet megérdemel a hazai onkológia területén végzett kitűnő munkájáért, de az Emmi élén nem képes kellően képviselni és támogatni az egészségügyet.  

Arról, hogy Ön a feladatot a súlyának megfelelően támogatja, talán azzal tudná a választópolgárokat, és politikai ellenfeleit legjobban meggyőzni, ha egy, vagy több Önnek oly kedves sport beruházásról vagy rendezvényről is le tudna mondani – az áldozatvállalás még hitelesebbé tenné.

Ezt tartja a legnagyobb problémának, ezt kell megoldani! A jót az emberek hamar megszokják, (pl. hat éve tartó reálbér növekedés) a rosszat hamar elfelejtik. (Balliberális kormányok teljesítménye) Új generáció növekszik, akik a Kádár-korról leginkább kedves filmekből kapnak benyomásokat, a 2010 előtti politikai történésekről pedig nem rendelkeznek saját tapasztalatokkal.  Az ellenzék az ideológiák elhagyásának nyílt felvállalásával hirdet koalíciót, és egyáltalán nem biztos, hogy vereségre van ítélve, ha a kormányoldal fárasztó ideológiai háborúkkal terheli a választópolgárokat pragmatikus kormányzás helyett. Erre bizonyíték az önkormányzati választás. Látja, Tarlós István is elbukott! Pedig vitathatatlanul jól végezte a dolgát!

Ez Önnek sem lesz elég - az egészségügy nélkül! Vágjon bele, Miniszterelnök Úr!

Jó egészséget, és sok szerencsét kívánok Önnek ehhez a feladathoz!

Dr. Tóth László

a Békés megyei Pándy Kálmán Megyei Kórház főorvosa