Így utazhatnak ingyen az egészségügyi dolgozók

2020. március 28. 19:51

Az egészségügyi dolgozók ingyenes utazásának részleteit ismertette a MÁV és Volánbusz szombaton.

2020. március 28. 19:51

A két közlekedési társaság arról tájékoztatta közleményben az MTI-t, hogy az ingyenes utazásra való jogosultságot az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított, személyi igazolvánnyal és lakcímkártyával együtt érvényes utazási utalvánnyal, továbbá az egészségügyi szolgáltató, fenntartó által kiállított igazolással, valamint az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal lehet igazolni.

Emlékeztettek arra, hogy az utazási kedvezményre jogosító, március 31-ig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium rendelkezése szerint az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. március 29. 18:33
Miért, eddig fizettek? Az orvosok kocsival járnak, a többiek nagy részének meg bérlete van. Akkor ki fizet a jegyért? Inkább engedményt a dokik, egészségügyi dolgozók üzemanyagárából tankoláskor!!!!!! Meg ingyen parkolást nekik bárhol!!!! Mint a legtöbb országban, ahol már évek óta így van.
Válasz erre
1
7
PapaYaga
2020. március 28. 21:06
BKV?
Válasz erre
0
3
3M..
2020. március 28. 20:13
Radikális, 100%-os emelést követel az ellenzék az egészségügyi dolgozók részére. http://nyugatifeny.hu/2020/03/28/dk-azonnal-emeljek-duplajara-az-egeszsegugyi-dolgozok-fizeteset Szebb Jövőt!
Válasz erre
4
15
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!