Olyan volt a Mátra oldalában, mint egy óriási, fehér égőkkel teleaggatott, szikrázó karácsonyfa.
Nappal nem lehetett kivenni a tábort,
olyankor megbújt,
párába, messzeségbe burkolózott,
békésen egybeolvadt a környezettel,
az erdővel, a kőbányával, a drótkötélpályával, az almással,
és kéken, zölden, szürkén villódzott,
attól függően,
milyen idő vagy napszak volt,
de éjjel,
mikor alakot öltött,
és kivált a sötétből és elütött mindentől,
Misku-tetőről jól lehetett látni,
olyan volt a Mátra oldalában, mint egy óriási, fehér égőkkel teleaggatott, szikrázó karácsonyfa,
olyan nagy világosságot árasztott,
hogy minden más fényforrás sápadtnak hatott mellette,
a kőosztályozó lámpái a völgyben éppúgy, mint az utcai világítás odaát a faluban,
sőt, még a Holdat, a csillagokat is elhalványította az égen,
mindig elakadt a lélegzetünk,
elnémultunk,
valahányszor megpillantottuk,
és megborzongtunk,
mert azt beszélték,
hogy áram kering a drótkerítésben,
és agyoncsapja,
ki hozzá ér.