Hillary hősei – a kétszínű amerikai sportvilág

"Aki nyomon követi az amerikai major sportok világát, biztosan felfigyelt már arra a jelenségre, hogy a játékosok körében egyre gyakoribb a politikai véleménynyilvánítás. Ennek mi, nézők sokszor nagyon nem örülünk, de a jelenségnek nyilván megvan az oka. A pénz. Az elüzletiesedés korában ugyanis a sportolóknak nagyon is megéri a brandépítésekor markánsnak tűnő politikai véleményeket hangoztatni. Colin Kaepernicknek a himnusz alatt tiszteletlenkedős balhéjával sikerült a Nike dollármilliós kampányának arcává válnia úgy, hogy Kaepernicknek nagy jóindulattal is csak közepes irányítónak nevezhető. Az egyébként nem véletlen, hogy ezeknek a politikai állásfoglalásoknak a nagy része a progresszív-liberális agendába tökéletesen illik. A Columbia Journalism Review egy tanulmányában azt vizsgálta, hogy az amerikai médiatulajdonosok vagy az iparágban dolgozó újságírók, műsorvezetők, szerkesztők és bármilyen egyéb munkatársak milyen arányban támogatták a demokrata és a republikánus pártot a 2016-os elnökválasztási kampányban. Az összes általuk felajánlott kampányadomány több mint 96%-át(!) Hillary Clinton javára írták jóvá. És ez nincs másképp a sportmédia szereplői közt sem, Claire Smith, az ESPN baseball „főszereplője” híres arról, hogy nyilvánosan támadja Trumpot. Miközben a sportcsatornák alkalmazottjainak a munkájukkal összefüggésben szigorúan tilos lenne a politikai állásfoglalás, Smith - kihasználva a csatorna általi elérését – rendszerint,

Kitalálhatjuk, hogy ő is Hillaryt támogatta az adományával. 

Pénz beszél, kutya ugat. Nem meglepő, hogy az önjelölt szabadságharcos sportikonok is erre a vonatra kénytelenek felülni. Szinte már menetrendszerűen érkezik például az egész Golden State Warriors csapatának, Steph Curry, Kevin Durant, Gregg Popovich felháborodott tiltakozása Donald Trump minden egyes tweetje után. Különösen súlyos ez a helyzet a NFL-ben és az NBA-ben. Viszonylag figyelmesen követem az amerikai major sportokat, de ebben a két bajnokságban összesen egy híres játékost tudok megnevezni, aki kifejezetten támogatja az amerikai elnököt: azt a Tom Bradyt, akit valószínűleg a legtöbben gyűlölnek Amerikában. 

Ebbe a miliőbe robbant be Daryl Morey, a Houston Rockets amerikai kosárlabdacsapat vezérigazgatójának a személyes Twitter-felhasználóján közzétett bejegyzése, amelyben a következőt írta: „Fight For Freedom. Stand With Hong Kong.” Azaz magyarul: „Küzdj a szabadságért. Állj ki Hong Kong mellett.” A hongkongi konfliktus a közelmúlt egyik legnagyobb világpolitikai eseménye, amely mögött összetett folyamatok állnak. Summázva a helyzetet: mégis csak arról van szó, hogy a kommunista Kína antidemokratikus intézkedései, valamint a kínai rendőrség jogszerűtlen és brutális eljárása komoly társadalmi ellenállást váltott ki a különleges státusú területen, melynek hatására tüntetők tízezrei vonultak utcára szabadságjogaik megerősítését és a kínai befolyás visszaszorítását követelve. 

Morey tweetjét követően a kínai szurkolók, szponzorok és kereskedelmi partnerek felháborodásának hatására az NBA töröltette, és hivatalos közleményben kért elnézést mindenkitől, akit ez megsértett. Morey kénytelen volt egy új bejegyzésben magyarázkodni, hogy mindez csak a személyes véleménye, és nem tükrözi a (Kínában egyébként nagyon népszerű) Rockets vagy az NBA hivatalos álláspontját. Mindez azonban nem volt elég, az NBA két nagy sztárja, James Harden és Russel Westbrook közösen nyilvánultak meg az esettel kapcsolatban: „We Apologize. We Love China.” Mi is történt itt valójában? Az NBA-család egyik tagja, a demokrácia és a szabadságjogok hazájában azt merészelte mondani, hogy nem ért egyet azzal, ahogy a diktatórikus Kína eljár Hongkongban. És ez így miért is nincs rendben? Hirtelen miért lett nem oké azt mondani, hogy a szabadság fontos?

A válasz 500 millió. Ennyien nézték a 2018/2019-es NBA-szezont Kínában. Ez kb. 170 millióval több, mint amennyien összesen élnek az Egyesült Államokban. A Kínai Kosárlabda-szövetség nyilvántartása szerint összesen kb. 300 millió ember játszik kosárlabdát valamilyen formában az országban. Ezzel minden tekintetben ez a sportág és ez a liga a legnépszerűbb. A kommunista ország karanténból való kiengedése gazdasági érdekből persze már jóval korábban elkezdődött, de ami igazán bosszantó ezzel kapcsolatban, az az álszenteskedés. Az egész liga tele van önjelölt hősökkel, akik küzdenek Amerikában az emberi jogokért, az esélyegyenlőségért és a totális szabadságért.

Pont ő az, aki folyamatosan hangoztatja, több szeretne lenni egy sportolónál, és rendszerint kiáll az afroamerikaiak ügyeiért.

Nagy példaképe Muhammad Ali, a legendás bokszoló, aki hihetetlen sportteljesítménye mellett politikai állásfoglalásáról is ismert. Bár én nem örülök neki, hogy amikor leülök kosárlabdát nézni, Hillary Clinton élő plakátkampányát látom a pályán melegíteni, ám legyen. Nem vitatom el egy atléta jogát sem, hogy hangot adjon a meggyőződésének. Még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy egy sportolónak nem feltétlenül a politikai éleslátás a legfőbb erőssége. De akkor most miért nem tudott Lebron James kiállni Daryl Morey mellett? Miért nem tudott a nagy szabadságharcos hangot adni annak, hogy talán mégsem annyira jó, amit Kína csinál? Vagy bárki más az NBA-ben. Itt van a lehetőség a modern kori Alinak lenni, hinni a demokráciában és szabadságjogokban. Lehet szeretni és nem szeretni Alit a vietnami háborúval kapcsolatos véleménye miatt, de az ember mégiscsak öt év börtönt, sok ezer dollár pénzbírságot és világbajnoki övének elvesztését vállalta be az elveiért. És azt se felejtsük el, hogy amikor mindezt tette, a közvélemény korántsem állt mögötte. Az elhúzódó háború, a növekvő társadalmi elégedetlenség és a feléledő emberi jogi mozgalmak hatása tette Alit általánosságban pozitív személyiséggé a mai közgondolkodásban. 1967-ben mindenki utálta, de ő kockáztatott.

Amit az NBA és Lebron James most csinál, az nem más, mint pénzért eladni mindent, amit nagy hangon hirdetnek. Az egész liga mást sem szeretne, csak tüntetni a nemes ügyekért. Ezt persze könnyű Amerikában, ahhoz nem kell nagy bátorság. Amikor egy kommunista diktatúrában tüntetnek a világ másik felén, ahhoz kell igazán bátorság. De e felett persze könnyebb szemet hunyni, főleg ha teletömik az ember zsebét. Ha csak ennyire telik tökösségből és morálból, én is azt mondom: „Shut Up and Dribble!”"

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.