Az NFL, az Egyesült Államok nemzeti amerikaifutball-szövetsége úgy futott neki az idei szezonnak, hogy a ligában szereplő 32 csapatból csupán négynek van nem fehér, azaz valamilyen kisebbséghez tartozó vezetőedzője. Mindezt egy olyan ligában, ahol a játékosok csaknem 70 százaléka fekete. Aki egy kicsit is követi az amerikai közéletet, kitalálhatja, hogy az USA legnépszerűbb sportága is a politikai csatározások színterévé vált az elmúlt években.
"Azt nehéz lenne megmondani, hogy a politika mikor kezdett beszivárogni a sokak által ettől megkímélni kívánt futball, tágabb tekintetben az amerikai sport világába. Szokás John Carlos és Tommie Smith az 1968-as olimpia eredményhirdetésén bemutatott „black power” szalutálását vagy Muhammad Ali vietnami háború elleni látványos tiltakozását példának hozni, de számos amerikai véleményformáló is úgy látja, hogy e példák ellenére a politikai viták ekkora mértékben, mint most, még sosem nyertek teret. Látványos kezdeti mérföldkő volt Colin Kaepernick tiltakozása: a San Francisco 49ers irányítója a mérkőzés előtti szokásos rituáléval szemben nem felállva, hanem a padon ülve hallgatta meg az amerikai himnuszt. Persze a tiltakozása ezt követően szépen meg lett „marketingelve”, és a nem túl jól kinéző padon ülés helyett később már
A megmozdulás magyarázata az, hogy az amerikai fekete sportolóknak nincs okuk tisztelegni egy olyan ország zászlójának, amelyik ennyire elnyomja a fekete lakosságot. A történetbe ráadásul bele lett – okosan – keverve a rendőri túlkapások féligazsága is.
A téma aztán újra lángra kapott Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata kapcsán, aki szívesen vette volna, ha a csapatok tulajdonosai az efféle tiszteletlenséget azonnali elbocsájtással szankcionálnák. Ez ugye nem történt meg, sőt igazán monumentálissá akkor vált az ideológiai csatazaj, amikor a woke-kapitalizmus élharcosaként korábban is már sokszor kitűnő Nike Colin Kaepernicket tette meg az új reklámkampánya arcának. A sportszergyártó óriásvállalat a kampányt követő negyedévben 10%-os bevételnövekedést ért el, Kaepernick pedig úgy válhatott a fél világot elérő kampányvideó főszereplőjévé, hogy nagy jóindulattal is csak középszerű irányítónak nevezhető. Azt hiszem, erre mondják az amerikaiak, hogy win-win helyzet.
Nem csengett le azonban teljesen a sportcipőkért folytatott véres küzdelem: idén nyáron Donald Trump Jr. is beszállt. Miután a Nike a jokerként már sokszor előhúzott, brandnagykövet Kaepernick javaslatára lemondta a polgárháborús „Betsy Ross” elnevezésű amerikai zászlót mintázó új sneakerjét, az elnök fia egy sarló-kalapácsos dizájnjavaslattal állt elő a multi számára, mondván, az jobban passzol a cég ideológiai vonalvezetéséhez. És ahogy lenni szokott, a forradalom szépen lassan felfalja saját gyermekét. A himnuszbojkottot és egyébként az afroamerikaik jogaiért folytatott küzdelmeket is rendszerint támogató Jay-Z, amerikai, fekete rapper például egy interjú során azt merészelte ugyanis mondani, hogy szerinte ideje a térdelős balhéról továbblépni, és az egyébként mindenre nyitott nemzeti futballszövetséggel együttműködve tényleges megoldásokat találni. Az előadót persze rögtön megtalálta az a vád, hogy az esetleges NFL-részesedése miatt árulja el a mozgalmat. Úgy látszik, a kisebbségek esélyegyenlőségét-boldogulását zászlójára tűző kezdeményezésnek pont a rossz sorból való kiemelkedés és a saját iparágának egyik legsikeresebb afroamerikai ikonját sikerült megtámadnia.
Különösen kártékonyak ezek a műbalhék abból a szempontból, hogy elterelik a figyelmet a tényleges problémákról.
miközben ugyanezek a cégek rendszerint súlyosabbnál súlyosabb botrányokba keverik magukat. A Nike és az Adidas egymásra licitálva igyekeznek marketingcélból megvesztegetni a főiskolai bajnokságok játékosait, nem törődve azzal, hogy ez a fiatalok ösztöndíjába és jövőjébe is kerülhet.
Ugyanez a helyzet az NFL kisebbségi arányaival és kvótáival is. Kiemelt téma, amiről érdemes gondolkodni és beszélni. Az elsőre igazságtalannak tűnő tény, hogy a csapatok vezetői aránytalanul kis részben tartoznak valamelyik kisebbséghez, valójában egy összetett képlet. Ide tartozik például, hogy az offenzív koordinátorok gyakrabban kapnak vezetőedzői szerepet, mint a védelmi koordinátorok, akik között viszont körülbelül kétszer akkora az aránya a kisebbségeknek. Az, hogy a támadó csapategység vezetői közt ennyivel kevesebb például az afroamerikai munkatárs, csupán annak a ténynek köszönhető, hogy ezek az edzők elsősorban irányítókból és irányítóedzőkből kerülnek ki. Az irányítók pedig a liga átlagát tekintve nagyjából 80%-ban fehér játékosok.
Az sem mindegy és figyelmet érdemlő perspektíva, hogy mit mihez hasonlítunk. Az Egyesült Államokban a kisebbségi lakosság aránya kb. 13%. Lehet, hogy a pont 12,5%-os aránya a kisebbségi vezetőedzőknek nem alulreprezentált, hanem a 70%-os aránya a kisebbségi játékosoknak a felülreprezentált? Miért is kellene az edzők faji arányait feltétlenül a játékosokéval összehasonlítani? Az sem köztudott, hogy ez az arányszám nem volt az időben mindig állandó, nem egy általános és régről fakadó szakmai kiközösítés áldozatai a fekete edzők. Az ezredforduló környékén a vezetőedzők kb. 5%-a tartozott valamelyik kisebbséghez. Az ún. Rooney-szabály bevezetése után – amely kimondja, hogy a vezetőedzői állások meghirdetésekor legalább egy, valamelyik kisebbséghez tartozó edzőt meg kell hallgatni – ez a szám a kétezres évek végére 20% fölé tornázta magát, és csak a közelmúltban esett vissza a számos, minden esetben indokolt elbocsátás miatt.
Az általános hangulatkeltésnek és propagandának tudható be, hogy nem foglalkozik senki sem a fentihez hasonló ténykérdésekkel, sem azzal, hogy valójában hogyan lehetne segíteni a rossz sorban élő embertársaink felemelkedését például a sport által. Bár ez az írás elsősorban az Egyesült Államok társadalmával és sportközéletével foglalkozik, sajnos erős párhuzamok vonhatók az európai és hazai helyzet tekintetében is. A valós tenni akarás gondolata helyett olyan hangok kötik le az emberek figyelmét, mint Clarence Hill afroamerikai újságíró, aki remek példát szolgáltat mindarra, ami rossz ezzel a témával kapcsolatban. De emellett legalább egy tanulságos és mulatságos bakiján is nevethetünk. Az újságíró annak a hírnek a láttára, hogy a Miami Dolphins vezetőedzőként szerződteti a New England Patriots korábbi védelmi koordinátorát, az egyébként fekete Brian Florest, csupán a játékos latino hangzású neve alapján, mindenféle utánajárás nélkül, megírta a kiborulását, hogy a gonosz, rasszista rendszer újból nem egy afroamerikait választ a pozícióra. Szegény Brian Flores hiába fekete és hiába vezetőedző, úgy látszik, a progresszív agenda világában elég fekete vezetőedző nem lehet."
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Nem akármilyen találkozó lehet kibontakozóban.
A forrásokat valahogy meg kell oldani, különben Ukrajna még rosszabb helyzetbe kerül a tárgyalások során.
Az amerikai kormányzat átfogó fellépésre készül az antifa-hálózatok ellen, a „szakértők” persze már aggódnak.
Áll a bál a fekete kontinensen.
A Fehér Ház kétértelmű nyilatkozatot adott ki ezzel kapcsolatban.
A beruházásoknak köszönhetően új munkahelyek jönnek létre Magyarországon.
Romanowski szerint a bíróság új döntése vádirat az igazságügyi minisztérium jelenlegi vezetése és Donald Tusk miniszterelnök kormánya ellen.
Letiltás, betiltás, tagadás – ezt tudja produkálni a Tisza-vezér, ha számára kellemetlen információk kerülnek napvilágra.
