Hogy telepedett rá az agresszív PC-szemlélet az amerikai focira?

"Azt nehéz lenne megmondani, hogy a politika mikor kezdett beszivárogni a sokak által ettől megkímélni kívánt futball, tágabb tekintetben az amerikai sport világába. Szokás John Carlos és Tommie Smith az 1968-as olimpia eredményhirdetésén bemutatott „black power” szalutálását vagy Muhammad Ali vietnami háború elleni látványos tiltakozását példának hozni, de számos amerikai véleményformáló is úgy látja, hogy e példák ellenére a politikai viták ekkora mértékben, mint most, még sosem nyertek teret. Látványos kezdeti mérföldkő volt Colin Kaepernick tiltakozása: a San Francisco 49ers irányítója a mérkőzés előtti szokásos rituáléval szemben nem felállva, hanem a padon ülve hallgatta meg az amerikai himnuszt. Persze a tiltakozása ezt követően szépen meg lett „marketingelve”, és a nem túl jól kinéző padon ülés helyett később már

A megmozdulás magyarázata az, hogy az amerikai fekete sportolóknak nincs okuk tisztelegni egy olyan ország zászlójának, amelyik ennyire elnyomja a fekete lakosságot. A történetbe ráadásul bele lett – okosan – keverve a rendőri túlkapások féligazsága is.

A téma aztán újra lángra kapott Donald Trump amerikai elnök nyilatkozata kapcsán, aki szívesen vette volna, ha a csapatok tulajdonosai az efféle tiszteletlenséget azonnali elbocsájtással szankcionálnák. Ez ugye nem történt meg, sőt igazán monumentálissá akkor vált az ideológiai csatazaj, amikor a woke-kapitalizmus élharcosaként korábban is már sokszor kitűnő Nike Colin Kaepernicket tette meg az új reklámkampánya arcának. A sportszergyártó óriásvállalat a kampányt követő negyedévben 10%-os bevételnövekedést ért el, Kaepernick pedig úgy válhatott a fél világot elérő kampányvideó főszereplőjévé, hogy nagy jóindulattal is csak középszerű irányítónak nevezhető. Azt hiszem, erre mondják az amerikaiak, hogy win-win helyzet.

Nem csengett le azonban teljesen a sportcipőkért folytatott véres küzdelem: idén nyáron Donald Trump Jr. is beszállt. Miután a Nike a jokerként már sokszor előhúzott, brandnagykövet Kaepernick javaslatára lemondta a polgárháborús „Betsy Ross” elnevezésű amerikai zászlót mintázó új sneakerjét, az elnök fia egy sarló-kalapácsos dizájnjavaslattal állt elő a multi számára, mondván, az jobban passzol a cég ideológiai vonalvezetéséhez. És ahogy lenni szokott, a forradalom szépen lassan felfalja saját gyermekét. A himnuszbojkottot és egyébként az afroamerikaik jogaiért folytatott küzdelmeket is rendszerint támogató Jay-Z, amerikai, fekete rapper például egy interjú során azt merészelte ugyanis mondani, hogy szerinte ideje a térdelős balhéról továbblépni, és az egyébként mindenre nyitott nemzeti futballszövetséggel együttműködve tényleges megoldásokat találni. Az előadót persze rögtön megtalálta az a vád, hogy az esetleges NFL-részesedése miatt árulja el a mozgalmat. Úgy látszik, a kisebbségek esélyegyenlőségét-boldogulását zászlójára tűző kezdeményezésnek pont a rossz sorból való kiemelkedés és a saját iparágának egyik legsikeresebb afroamerikai ikonját sikerült megtámadnia.

Különösen kártékonyak ezek a műbalhék abból a szempontból, hogy elterelik a figyelmet a tényleges problémákról.

miközben ugyanezek a cégek rendszerint súlyosabbnál súlyosabb botrányokba keverik magukat. A Nike és az Adidas egymásra licitálva igyekeznek marketingcélból megvesztegetni a főiskolai bajnokságok játékosait, nem törődve azzal, hogy ez a fiatalok ösztöndíjába és jövőjébe is kerülhet.

Ugyanez a helyzet az NFL kisebbségi arányaival és kvótáival is. Kiemelt téma, amiről érdemes gondolkodni és beszélni. Az elsőre igazságtalannak tűnő tény, hogy a csapatok vezetői aránytalanul kis részben tartoznak valamelyik kisebbséghez, valójában egy összetett képlet. Ide tartozik például, hogy az offenzív koordinátorok gyakrabban kapnak vezetőedzői szerepet, mint a védelmi koordinátorok, akik között viszont körülbelül kétszer akkora az aránya a kisebbségeknek. Az, hogy a támadó csapategység vezetői közt ennyivel kevesebb például az afroamerikai munkatárs, csupán annak a ténynek köszönhető, hogy ezek az edzők elsősorban irányítókból és irányítóedzőkből kerülnek ki. Az irányítók pedig a liga átlagát tekintve nagyjából 80%-ban fehér játékosok.

Az sem mindegy és figyelmet érdemlő perspektíva, hogy mit mihez hasonlítunk. Az Egyesült Államokban a kisebbségi lakosság aránya kb. 13%. Lehet, hogy a pont 12,5%-os aránya a kisebbségi vezetőedzőknek nem alulreprezentált, hanem a 70%-os aránya a kisebbségi játékosoknak a felülreprezentált? Miért is kellene az edzők faji arányait feltétlenül a játékosokéval összehasonlítani? Az sem köztudott, hogy ez az arányszám nem volt az időben mindig állandó, nem egy általános és régről fakadó szakmai kiközösítés áldozatai a fekete edzők. Az ezredforduló környékén a vezetőedzők kb. 5%-a tartozott valamelyik kisebbséghez. Az ún. Rooney-szabály bevezetése után – amely kimondja, hogy a vezetőedzői állások meghirdetésekor legalább egy, valamelyik kisebbséghez tartozó edzőt meg kell hallgatni – ez a szám a kétezres évek végére 20% fölé tornázta magát, és csak a közelmúltban esett vissza a számos, minden esetben indokolt elbocsátás miatt.

Az általános hangulatkeltésnek és propagandának tudható be, hogy nem foglalkozik senki sem a fentihez hasonló ténykérdésekkel, sem azzal, hogy valójában hogyan lehetne segíteni a rossz sorban élő embertársaink felemelkedését például a sport által. Bár ez az írás elsősorban az Egyesült Államok társadalmával és sportközéletével foglalkozik, sajnos erős párhuzamok vonhatók az európai és hazai helyzet tekintetében is. A valós tenni akarás gondolata helyett olyan hangok kötik le az emberek figyelmét, mint Clarence Hill afroamerikai újságíró, aki remek példát szolgáltat mindarra, ami rossz ezzel a témával kapcsolatban. De emellett legalább egy tanulságos és mulatságos bakiján is nevethetünk. Az újságíró annak a hírnek a láttára, hogy a Miami Dolphins vezetőedzőként szerződteti a New England Patriots korábbi védelmi koordinátorát, az egyébként fekete Brian Florest, csupán a játékos latino hangzású neve alapján, mindenféle utánajárás nélkül, megírta a kiborulását, hogy a gonosz, rasszista rendszer újból nem egy afroamerikait választ a pozícióra. Szegény Brian Flores hiába fekete és hiába vezetőedző, úgy látszik, a progresszív agenda világában elég fekete vezetőedző nem lehet."

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.