Hogyan vált Tonhalhegy Gréta klímabálvánnyá?

Figyelemfelhívó slamestet rendeztek Greta Thunberg és a klímakatasztrófa témájában Budapesten. A slam eleve roppant megosztó rétegműfaj, a szóképek zsenialitásától, a kortárs költészeti megnyilvánulásoktól a kifejezetten nehezen befogadható, sőt, irritáló performanszokig elég vegyes a mezőny. Egy azonban biztos, a slam politikai megnyilvánulás is – legalábbis szó azon értelmében, hogy a körülöttünk zajló eseményekre, társadalmi jelenségekre reflektál. 

Így a műfaj saját logikája szerint teljesen kézenfekvő volt egy estet Greta Thunberg köré építeni, ám a megvalósulás kevéssé tükrözte a vélelmezett szervezői szándékot. A slam sosem szólt a polkorrektségről, de a rendezvényen elhangzott ízléstelen kiszólások még azokkal is megutáltathatták a klímatémát és a buzgó slammereket, akikben még ott pislákolt a szimpátia őrlángja.

Kezdjük ott, hogy az Index összefoglalója szerint szegény Greta is alaposan megkapta a magáét. „Greta Thunberg katonája vagyok... Masírozok Soros György szavára, úgy gondolok az én Lenin atyámra” – énekelte történelmi orientációs zavarában az egyik ifjú fellépő, míg a magát módfelett viccesnek vélő műsorvezető így merengett:

A Gretán való élcelődésen túl visszatérő téma volt a klímaszorongók örök fóbiája, az újszülöttek jelentette új apokalipszis. A már említett műsorvezető így summázta, hogy nem hét-, hanem nyolcmilliárdan vagyunk a Földön: „Indiában nagyon szaporák voltak.”

Egy női versenyző pedig odáig merészkedett klímaügyi elragadtatottságában, hogy kijelentette: „Vigyétek el őket a méhemből! Előbb viszi el őket a klíma, mint a klimax!” – ami kísértetiesen rímel egy kanadai hölgy babafaló kitörésére egy lakossági fórumon.

Hasonlóan humánus szellemben nyilvánult meg a műsorvezető is, aki szerint: „Az a telibe szart, telibe hugyózott pelenkahegy, amit minden gyerek jelent ebben a társadalomban, az szerintem botrány.” Majd egy duplacsavarral bejelentette, hogy nemrég született meg második gyermeke.

Csodálkozni azonban nem érdemes e szélsőséges megnyilvánulásokon akkor, ha belegondolunk, milyen világtrendbe is simulnak bele ezek a fanatikus performanszok. Mert ki is Greta?

Greta – akinek egyébként a világ vezetői előtt elmondott beszéde akarva-akaratlanul egy korábbi gyermekszónoklatból ihletődött – egy túlérett, túlhájpolt jelenség roppant kellemetlen, de tudatosan konstruált terméke. Egy szélsőséges mozgalom talált egy paradox példaképet, akit a saját igényeire formálhat.

akit gátlástanul el lehet adni, ki lehet használni bármiféle ideológiai-üzleti célra. Igen, Greta szakrális és üzleti termék is egyszerre, ami gyermeki makulátlansága és a hirdetett tanítás megkérdőjelezhetetlensége okán tökéletesen alkalmas tömegek fanatizálására.

Szakrális szerepét mi sem támasztja alá jobban, mint az a típusú vak tabusítás, ami a személyét vagy a klímamozgalmat érő kritikákat is ellehetetleníti, továbbá a „tanítás” megfellebbezhetetlensége és a „klímaeretnekek” kiközösítése. S hogy Greta brand is lenne? Tüntetéstől médiaterméken át egy slamestig bármi eladható vele.

Greta minden, ami a normális társadalmi párbeszédnek ellentéte, tulképp a posztmodern ökofundamentalizmus megtestesülése. Mint ilyen, tökéletes szimbóluma saját mozgalmának. Hiszen amikor az önsorsrontás ama fokára hágtunk, hogy valid álláspont lehet a gyermekvállalás jogának megkérdőjelezése a klímafélelemtől, amikor a témáról csak hisztériától fojtott hangon lehet csak beszélni, akkor

Lehet és kell is normálisan, higgadt hangon beszélni a klímaváltozásról (a katolikus egyház is ezt próbálja a maga ambivalens módján), az emberi felelősségről szintén, de dühbe torzult arccal, hisztérikusan ismételgetni, hogy how dare you? legalább annyira kiábrándító, mint a tiszteletére összedobott slamköltészeti est...